JÖJJÖN EGY KIS LAZÍTÁS! ÉS EZT MIÉRT NE A HEGY TETEJÉN TEGYÜNK!

ÉLVEZVE A FLÓRÁT, FAUNÁT ÉS A KILÁTÁST! HÁGÓK, PANORÁMAUTAK, TAVAK ÉS GLECCSEREK… 

Zinal- Col de Sorebois (2835m)– Corne de Soreibois (2896m) - Lac de Moiry panoráma út – Moiry gleccser

(Lac de Moiry >Lac des Autannes >Col de Torrent) 

Ha már megtettünk pár fárasztó túrát, a kimerült izmok egy kis lazítást kívánnak. Az édes ébredést már reggel megkoronázza a lebilincselő látvány az ablakon kitekintve. És még egy lépést sem tettünk! 

Pihenésképpen válasszunk egy gyönyörű panoráma utat. A könnyebbséget a szintemelkedés leküzdése jelenti: Zinalból indulva lanovkával. Nehéz a döntés, hogy melyik út is legyen. 

Mehetnénk a völgykatlan irányába is, de kíváncsiságunk és romantikus lelkem, hogy mi lehet a másik völgyben és valóban olyan szép, mint a képeken, nem hagy nyugodni. Gyorsan hagyjuk is el a sípálya kiábrándító nyomait. 

Felmászva a hágóra, onnan a könnyen elérhető csúcsra, elképesztő panoráma fogad! Mindkét völgybe belátva, mind az északi és a déli irányba, miközben omlanak le előttünk a gleccserek, megdöbbenve konstatáljuk, igen, ott voltunk fenn korábban, és hogy milyen magasan is…

A hágó lankás dombnak látszik, dús zöld színű a növényzet erre, mögötte pedig a két völgy közötti hegycsúcsok sorakoznak. Folytatva a szomszédos völgybe, megismerkedünk a meseszép zöldes színű Moiry duzzasztott tó fenséges hegyeivel, gleccserével, flórájával és faunájával. Festői képek! 

Mindezt tesszük elmenve az erre a környékre jellemző, békésen legelésző fekete színű szarvasmarhák mellett. Kicsit ijesztőek számomra, feketék, mint az ördög, de látva érdeklődésüket, és ártatlan, hatalmas, kedves szemüket, félelmem nevetségesnek tűnik. 

Rátérünk a panoráma útra a Moiry tó felett haladva, és könnyed finom szellő éri az arcomat. Annyira gyönyörűséges minden, hogy kedvem támadt szaladni. Mint amikor már túl sok a jóból és a boldogságból és ki kell bújnom a bőrömből, mert ennyi jó már nem fér el benne. Miközben szaladok, egyre szebb minden…

A virágok magasra nőnek, burjánzanak sűrűn, egy patak vízesés omlik le előttem… Védett helyen járunk!

Itt nem szokás gyűjtögetni. Ne szedd le kérlek! Élvezd és hagyd, hogy az utánad jövő is ezt tegye!

A Moiry tó másik oldala gazdag a tengerszemekben, oda is megyünk még és hová is?

Érdeklődéssel kutatja szemünk, hogy még melyik tavacska vár majd ránk. 

Valahogy így lett teljes nekem a kirándulás, tavakkal és virágmezőkkel. Ami ezután jön, az már csak ráadás.

A panoráma út könnyed sétagalopp a korábbiakhoz képest, meredek sziklába vájva érünk el a sziklakerthez.

A virágok illata egyre töményebb a levegőben, és egyre színesebb tőlük a táj. A gleccser aljában kis tavacska keletkezett, amelynek szépsége megállásra szólít. Homokos, a hullámoktól fodros az alja. Mögötte a hótakaró.

Na itt szeretnék üldögélni egy kicsit és magamba szippantani a látványt és elraktározni.

Megteszem, de máris sietni kell. A menetrend szerint az utolsó buszt érjük el vissza Zinalba….

Pedig úgy maradtam volna még! 

Vigasztal a tudat, hogy tudom, visszajövünk! 

Megnézzük a tó másik oldalát is, igen, ott is elmegyünk tavacskák mellett, és felmászunk egy újabb hágóra…

Hát valóban visszatértünk! (Moiry tó >Lac des Autannes >Col de Torrent) 

A Moiry tó duzzasztó gátján áthaladva újra gyönyörködhettünk ebben a fantasztikus, fjordszerűen elnyúló tavacskában, ahogy a sziklák meredeken emelkednek az egyik partján, míg a másik oldalon lankásan zöld az egész domboldal. Itt haladunk felfelé, pásztorok kőházacskái mellett… 

sokszor meg-megállva, míg elérünk egy cseppformájú tavacskáig. 

Ideális fotótéma: vissza a völgy és a Moiry gleccser irányába a tavakkal pazar a kilátás! 

A hágó pedig újabb völgybe enged betekintést: Evoléné és Arolla. Újabb káprázat és újabb jóleső borzongás…

Ez a búcsú napja a tájtól. Elfáradtam. 

Könnyed pihenést tervezünk pár napig, a Berni Alpokba megyünk…

A könnyekkel küszködve, meghatódottan teszek fogadalmat magamban: EGYSZER MÉG VISSZAJÖVÖK!!! 

A reggeli kipakoláskor már a testem is sajog, és nem az izomláz, hanem az elválás az oka. 

Milyen könnyű beleszeretni ebbe a tájba! 

A buszra várva még szemünkkel visszanézünk szeretett hegyeinkre és az alpesi kürt búcsúhangjai enyhít valamit a szomorúságon…A buszon az utolsó pillanatot is kihasználva visszatekingetek... 

Az emlékek velem maradnak, és micsoda boldog emlékek! Igen! Ettől az érzéstől pedig elmosolyodok J