A Török Zsolt vezette Nanga Parbat-expedíció serpák és oxigénpalack nélkül, azon oldaláról hódította meg a 8125 méter magas hegyet, melyen magyarok még soha nem másztak. Az aradi hegymászó elárulta, nagyon rossz előjelnek tekintették Erőss Zsolték tragédiáját, de végül sikerült teljesíteni a célt.

Az aradi hegymászó vezette expedíció óriási tettet hajtott végre. A csoport ugyanis a Rupal-oldal felől közelített, ez pedig a 8125 méter magas hegy legnehezebb oldala. Megmászása nemzetközi viszonylatban is jelentős teljesítmény. Ebből az irányból eddig csupán két román expedíció próbálkozott – sikertelenül –, magyarok pedig még soha nem kísérleteztek ezen a szakaszon. A csúcsra feljutnia a magyarok közül is eddig csakErőss Zsoltnak sikerült 1999-ben, aki a hegy másik felén, a Diamir-oldalon új útvonalat mászott.

Török Zsolt nem is gondolta volna, hogy Magyarországon ennyien követik expedíciójukat. Elmondta, nagyon megviselte őket Erőss Zsolt halálának a híre, melyet igen rossz ómennek tekintettek a Nanga Parbat meghódítása előtt nem sokkal. Az expedícióvezető személyesen is ismerte a magyar hegymászót.

Török Zsolt a Nanga Parbat csúcsán – a legnehezebb utat választotta az expedíció

Fotó: 4bakancs.com

Törökék az átlagos szintkülönbség közel dupláját mászták meg

A „tündér birodalma”

A Diamir néven is ismert Nanga Parbat a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsa, a pakisztáni határ közelében fekszik. A Himalája egyik legnyugatibb csúcsa, úgy is szokták nevezni, a „tündér birodalma”. Az alpinisták nehezen megmászható hegynek tartják. A Diamir az alacsonyabb részeken sziklás, míg a csúcs közelében gleccserek találhatóak.

„Óriási belső békére találtam” – fogalmazta meg érzéseit az aradi sportoló a 4bakancs portálnak a Nanga Parbat-expedíció alaptáborában. Elmondása szerint nem azért volt különlegesen fárasztó a mászás, mert 8125 méter magas csúcsról van szó, hanem azért, mert a nyolcezresek közül itt van a legnagyobb szintkülönbség, amit meg kell tennie a csapatnak. Az ilyen kategóriájú hegyek zömén 2500-3000 métert kell mászni, a Nanga Parbat esetében viszont ez 4500 méter volt. Az öttagú román–magyar expedíció ezt a távot hat-hét tábor közbeiktatásával tette meg, miközben a nyolcezresek többségét 3-4 táborból szokták mászni. A tragédiával végződött utolsó expedíción Erőss Zsolték például négy tábort alakítottak ki a 8600 méter feletti Kancsendzöngán.

További nehézséget jelentett, hogy Törökék – Erőssékhez hasonlóan – serpák és oxigénpalack nélkül másztak, és ezúttal rajtuk kívül senki nem volt a hegyen. A Nanga Parbat másik oldalán ugyan próbálkozott egy kelet-európaiakból álló csapat, de pakisztáni hegyi vezetőjükkel együtt agyonlőtték őket az alaptábornál található hoteljük előtt, június 23-án. Emiatt a rendőrség le is zárta a hegy azon részét, senki sem mehetett fel. Török a serpákkal kapcsolatban megjegyezte: ha valaki igénybe veszi a segítségüket, azzal semmi gond, ugyanakkora dicsőség így megmászni egy hegyet, de más kategóriába esik. Ők eddig is a „klasszikus mászást” választották, maguk cipekedtek és fixköteleztek, és a jövőben is így tesznek.

Az expedíciónak Török Zsolt, Adamcsek Brúnó, Teo Vlad, Aurel Salasan és Marius Gane voltak a tagjai. Június elején keltek útra Bukarestből, és június 15-én állították fel 5100 méter magasan az alaptábort. Július 19-én, pénteken értek fel a Nanga Parbat csúcsára, ahol mintegy fél órát tartózkodtak, majd megkezdték az ereszkedést. Három nap alatt, kisebb pihenőket tartva épségben értek le az alaptáborba.