Szeptember végén tettünk egy remek háromnapos túrát a Mátrában. Háromnaposnak indult, de négy lett belőle, hála a szétcseszett, leépített vidéki tömegközlekedésnek. De erről majd később. Az indulás még problémamentes volt, a Keletiből indult a vonat, Vámosgyörknél kellett átszállni a Tar felé haladó vasútra. Szeretem ezt a kis vonatot, itt nem a szokásos lepattant Bzmot közlekedik (habár annak is megvan a varázsa), hanem egy modernebb változat, amin még a wc is teljesen európai. Taron egyből eltévedtünk egy picit, ugyanis az én térképemen teljesen másfele vitt a turistajelzés, mint a valóságban. A Sárgáról van szó egyébként. De szerencsére a helyiek nagyon rendesek voltak, és mindig útbaigazítottak minket, így hamarosan megtaláltuk a Csevice-kutak felé vezető utat. Sőt, még azt is elmondták, hogy a faluhoz közelebb eső Alsó-csevicéből nem szabad inni, mert szennyezett. A másodiknak, a Felső-csevicének jó a vize.

A Csevice-völgynek a falu felőli részén még állt pár ház, aztán már csak néhány rom. Nemsokára elértük az Alsó-csevicét. Fotót sajnos nem csináltam róla, egy kútszerű mélyedésről van szó, amiben áll a csevicevíz. Erről a kútról egyébként minden túrakalauz azt írja, hogy a vize nem alkalmas a fogyasztásra, ugyanis könnyen szennyeződik a patak vizével. Sőt, már az 1930-as túrakalauzban is ez áll. Ehhez képest a 2000-es készítésű Szt. István vándorlás című filmben Peták István és operatőre ivott belőle. Bajuk nem lett tőle, de valószínűleg csak mázlijuk volt, én nem innék belőle, és másnak sem ajánlom, a helybeliek is óvtak minket ettől.

Felső-csevice:

Szép ez a Csevice-völgy egyébként, hamarosan el is értük a Felső-csevicét. Hát ez azért egészen más kút. Tényleg ápolt, kiépített, nem olyan, mint az Alsó (az alsót persze nem is lenne értelme kiépíteni, túl közel van a patakhoz). A víz sem folyik pocsékba folyamatosan, ugyanis egy fadugóval lehet bedugaszolni a forrás csövét. A csevice kutak víze nem szokványos ízű kútvíz, kicsit kénes, kicsit vasas, habár mindegyik más egy picit (elég sok van a Mátrában). Nem mindenki tud megbarátkozni ezzel az ízzel, mi viszont kifejezetten szerettük, és eszméletlenül jól esett túra közben a jó hűs, enyhén szénsavas csevicevíz. Egyébként a pár évtizeddel ezelőtti útikalauzok rendre két darab felső csevicéről beszélnek, fogalmam sincs, hol lehet(ett) a másik, állítólag egymástól 20 méterre voltak. Mi nem is kerestük, hiszen a mostani térképek nem jelölik a másik felső kutat. Továbbhaladtunk fölfelé a völgyön, az elágazásnál mi nem az arborétum felé vezető utat választottuk, habár az is biztos szép túra, legközelebb arra megyünk. Mi jobbra kanyarodtunk, és enyhe emelkedőkön nekivágtunk az Ágasvár felé vezető útnak. Útközben arról beszélgettünk, hogy mindketten olvastuk az Ágasvári csata című ifjúsági regényt, és hogy voltak benne vitorlázórepülőgépek, egy költő srác meg mindenféle.

Az út folyamatos, de nem túl megerőltető emelkedővel haladt egyre fölfelé az Ágasvárhoz. Ahogy kezdtük elhagyni az akácos részeket, úgy lett egyre szebb a táj, és bár látszott az úton, hogy nem túl sűrűn használt, szerintem mégis szép szakasz ez. Nyilván eleve nem túl frekventált környék ez, és egyébként is Ágasvárról mindenki Mátraverebély felé megy a kéken. Én viszont úgy tervezem, hogy jövő nyáron jobban bejárom a Nyugati-Mátrának ezt a részét, egynapos túrába még pont belefér.

Mielőtt eléri a túrázó az Ágasvári turistaházat, az előtt még van egy jó kis emelkedő, ami megdolgoztatja az embert, cserébe legalább kárpótol a táj szépsége. Aztán váratlanul előbukkan a tisztás, és rajta a turistaház. Amikor mi ott voltunk, egyből a kecskék köszöntöttek minket, ugyanis a tisztásnak pont azon a részén volt elkerítve nekik egy kis terület, ahol a turistaút becsatlakozik. Jó fejek voltak a kecskék, odajöttek kíváncsiskodni. A turistaház maga először elég rejtélyes volt. Hallottunk hangokat, de ki volt írva, hogy idegeneknek tilos a bemenet, ezért nem akartunk bemenni a gondnoki lakásba. Hozzáteszem, hétköznap volt, ezért nem volt forgalom, a gondnokék is ezért nem mutatkoztak sokáig. Leültünk hát kajálni az egyik padhoz, aztán végre csak előjött a tulaj, aki teljesen jó fej volt, kinyitotta nekünk a büfé részleget, kaptunk sült kolbászt, bort, és pálinkát is. A sült kolbász nem volt olcsó, de legalább nagyon finom volt.

A turistaházhoz nem csak kecskék, hanem cicák is tartoznak:

És szép vadkörtefák:

Eredetileg úgy terveztük, hogy még ma eljutunk Mátraszentimréig, de látszott, hogy kifutottunk az időből, de ez nem is volt baj, direkt lazára terveztük ezt a pár napot. Elindultunk lefelé a Vándor-forrás felé, de előtte még megnéztük a Csörgő-lyukat. Ez egy nagyon érdekes barlang (egyébként sokszorosan le van zárva, úgyhogy nem lehet bemenni illetékteleneknek), ugyanis egyrészt vulkáni eredetű hegységben található, és hazánk vulkáni eredetű hegységeiben ritkák a barlangok, a Börzsönyben például nincs is. És érdekes azért is, mert ez egy ún. labirintusbarlang, minden folyósó ezerfelé ágazik, és mindegyik ágazás megint ezerfelé. Ez az egyik oka annak, hogy szigorúan le van zárva.

A Vándor-forrás viszont egy eszméletlenül szépen kiépített és nagyon jó állapotban lévő kellemes vízű forrás. Megtöltöttük palackjainkat, és a közelben éjszakai táborhelyet kerestünk.

Találtunk is egy lapos részt az erdőben, ahol megraktuk a tüzünket, kaját csináltunk, eszegettünk, kortyolgattuk a turistaházban vett palack bort, szóval jól elvoltunk. Éjszaka viszont egy őzbak zavart föl minket, valószínűleg a területén ütöttünk tanyát, és ezt az őzbakok baromira nem szokták jó néven venni, úgyhogy a tipikus ugatásszerű hangjával méltatlankodott egy sort. Arra már nem is emlékszem, hogy ezen az estén hallottuk-e már a szarvasokat, azt hiszem már ezen az estén is, de az biztos, hogy következő este már igen. De erről majd a következő részben.