Túratárskereső: „Indulj el egy úton...” - Az Országos Kék Túra (szubjektív élménybeszámoló) 3. szakasz: Zalaszántó - Badacsonytördemic

Szeretettel köszöntelek a Túratárs kereső közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 141 fő
  • Képek - 2164 db
  • Videók - 383 db
  • Blogbejegyzések - 466 db
  • Fórumtémák - 2 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,

Túratárs kereső vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Túratárs kereső közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 141 fő
  • Képek - 2164 db
  • Videók - 383 db
  • Blogbejegyzések - 466 db
  • Fórumtémák - 2 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,

Túratárs kereső vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Túratárs kereső közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 141 fő
  • Képek - 2164 db
  • Videók - 383 db
  • Blogbejegyzések - 466 db
  • Fórumtémák - 2 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,

Túratárs kereső vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Túratárs kereső közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 141 fő
  • Képek - 2164 db
  • Videók - 383 db
  • Blogbejegyzések - 466 db
  • Fórumtémák - 2 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,

Túratárs kereső vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

„Indulj el egy úton...” - Az Országos Kék Túra (szubjektív élménybeszámoló)

 

3. szakasz: Zalaszántó - Badacsonytördemic

 

 

 

 

A júliusi túrán sajnos nem sikerült elérnünk a szakaszvégpontot jelentő Keszthelyig, így Zalaszántó lett a következő túra kiindulópontja. Ezt a szakaszt eredetileg 4 napra és Nagyvázsonyig terveztem, de mivel különböző problémák miatt egyedül vágtam neki, továbbá a feszített tempó a jelentős részben aszfaltos útvonalon erősen megviselte a futóművemet, végül 2 napra és Badacsonytördemic vasútállomás szakaszvégpontig rövidítettem.

Október 8-án kora reggel szálltam vonatra Keszthely felé. A Balaton déli partján haladva, napkelte után különleges vizuális élményben volt részem: a Badacsony hatalmas tömbje fürdött a túlparton a felkelő nap fényében, dereka táján fehér felhőgallérral, alul-felül ragyogóan tiszta idő. Ilyet még sosem láttam! Sajnos a vonatból nem tudtam lefényképezni. Keszthelyen át kellett szállnom a Zalaszántó felé menő buszra, amíg vártam rá, a vasúti pénztárban beszereztem az OKT igazoló füzetbe a MÁV-bélyegzőt, hogy később ne kelljen erre feleslegesen időt vesztegetnem (a vasútállomás több km-es kitérő az OKT útvonaláról).

A busz „falujáró” típusú volt, gyakran nem tudtam, merre is megyünk, mivel a vidéket nem ismerem, így végül nem a tervezett helyen szálltam le, hanem Zalaszántó déli faluvégétől egy kicsit távolabb, egy almaüzemnél, rögtön időveszteséget okozva a tervemben. Így végig kellett gyalogolnom az egész falut, viszont megcsodálhattam Zalaszántó egyik nevezetességét, a 13. századi műemlék templomot. A bélyegző itt a Tátika nevű presszóban található, ami a falu Sümeg felé utolsó buszmegállójánál áll. Gyors pecsételés után indultam is tovább a Sztúpa felé. A falut elhagyva a focipályánál balra fordulva tértem rá a S jelzésre, ami egy murvás kocsiút, szinte a Sztúpáig visz. Az októberi melegben gyorsan levert a víz. Útközben a Tanösvény tábláiról lehet megtudni a környék élővilágáról érdekességeket. Az út bő 1 km után ér be az erdőbe, a Bazalt szorosnál. Ez a rész nagyon szép és nyugodt, az út mellett kis patak csordogál, a völgyben hatalmas fák állnak. Hamarosan elértem a K jelet, amin balra fordulva egy elég erős emelkedő következett. Aztán enyhült a kaptató. Itt vigyázni kell, mert az OKT kalauzzal ellentétben a K ösvény nem a Sztúpa után, hanem az előtt kb. 200 méterrel tér le jobbra. Kicsit mellé is mentem. A Sztúpa hatalmas építmény, de a sűrű erdő miatt csak közvetlen közelről látszik. A tisztása bejáratánál kis bódéból árulnak idevágó ajándéktárgyakat, illetve feliratok hirdetik a helyre vonatkozó viselkedési szabályokat, illetve a buddhizmus és a Dalai Láma bölcsességeit.

 

1

 

2

 

Sajnos épp velem egy időben ért oda egy kb. 20 fős kisiskolás csoport, akik valószínűleg nem olvasták a szabályokat, vagy a tanár nénik nem mondták el nekik, mert kiabálva futkorásztak körbe a Sztúpa erkélyein. Emiatt abszolút nem éreztem át a hely szellemét, ellentétben a tari Sztúpával, ami igen különleges élmény volt… Rövid pihenőt tartottam itt, aztán folytattam az utat. Az ösvény meredeken leereszkedik a hegyről a zalaszántói szőlők közé, innen remek kilátás nyílt a következő útszakaszra, a rezi dombok felé.

 

3

 

A szőlők, pincék között rengeteg volt az eladó. „Mai rohanó világunk” már nem kedvez a szőlőművelésnek... Sok olyan ültetvényt láttam, hangulatos kis pincével, ahol szívesen eltengetném öreg napjaimat, szöszmötölve a szőlővel, aztán egy üveg bor mellett a tornácról figyelve a naplementét a dombok felett…

A szőlőhegyről egy mélyút vezet le a faluba. Nem mentem le a templomig, mert azt már korábban megnéztem, egy mellékutcán át értem ki a faluvégre. Innen a K bő 2 kilométeren keresztül az országúton halad. Hát ez nem volt túl lélekemelő… Örültem, mikor végre ráfordulhattam a Rezi felé tartó erdőszéli dűlőútra, ami kb. 3 km hosszan vezet egyenesen délnek. Jobbra szántó, balra sűrű aljnövényzetű erdő, a térkép szerint vadaskert, de kerítést nem láttam, csak a tüskés bozótost. A szekérút hol köves volt, hol laza homokos, aztán Rezi előtt egyre inkább szemetes. A falu előtti kanyarulatnál kap rá a K az aszfaltútra. Átkeltem a falut keresztülszelő patakvölgyön, majd a balra nyíló kis utca sarkán álló kocsmában (hol máshol…) bélyegeztem. (Érdekes, hogy a K nem érinti a rezi várromot, hanem inkább ezen a jellegtelen dűlőúton közelíti meg a falut. Már voltam ott korábban, a várromtól remek kilátás nyílik a Szántói-medencére, a szép kis falvakra lent, Tátika várára, kelet felé a tanúhegyekre…)

Rezit ismételten a szőlőhegyen át hagytam el, útközben az út menti fákon felejtett pár szem almát eszegettem. A szőlőhegy után van egy kis szurdokos-erdős rész, de sajnos a hangulatot hamar széttörte a láncfűrészek sivítása, a helyi Fatolvaj kft működött éppen. Szerencsére a domboldalban kikerülhettem őket. A következő bélyegző a Gyöngyösi csárda ÉNY-i sarkánál álló villanyoszlopra szegezett kis ládikában van (végre nem kocsma!!!), a szomszédos karámból a lovak érdeklődve figyelték, mit csinálok. Ezután a K a műúton kicsit ÉNY felé, majd szinte 180 fokos fordulót leírva a patak túlpartján visszafelé halad, bő 1 km-es kitérőt téve. Ezt én „kőkeményen”, a patakparti pár száz méteres, gazos kukoricást, a szinte száraz, de náddal sűrűn benőtt patakmedret és a szántást leküzdve rövidítettem le. A nagy kőkeménységre a dél felé haladó dűlőút mentén, termetes akácfák árnyékában ebédszünetet tartottam.

 

4

 

Innen az út Dél felé halad, majd kb. 2 km után derékszögben Nyugat felé felmegy a dombra – a térkép szerint. Az erdőszél utáni sűrűben azonban hamarosan elvesztettem a jelek szerint ritkán járt ösvényt, így a szúrós bozótban botorkálás helyett inkább visszatértem a völgy aljában futó szekérútra. Ez egyenesen bevisz Hévízre, viszont sajnos kihagyja a dombgerincen álló Árpád-kori templomot (ezt csak alulról, kb. 300 m távolságból láttam), illetve a Római sírt. Hévíz határától kezdődött az aszfalt, ami aztán egy rövidke szünettel hosszú órákon át, egészen Gyenesig kísért… Az utca mentén szép nagy házak, panziók sora. A kis templom melletti első világháborús emlékhelynél megálltam egy percre (minden elesett helyi katonának külön zománcos névtáblával ellátott keresztet állítottak), aztán gyerünk tovább. Meglehetősen hosszúnak tűnt az idő, míg leértem a buszpályaudvarra (közben „tájidegen elemként” kisebb feltűnést keltettem a sétálóutca jólöltözött, kövér, fagyit nyaló polgárai között csatakosan, porosan). Itt keringtem egy kicsit a bélyegző után az állomást elborító „kedves és szimpatikus” diákok sűrűjében, végül nem is találtam meg (az OKT Kalauz erre vonatkozóan nem ad tájékoztatást), hanem a Zala Volán Utazási Iroda kedves kolleganője ütött pecsétet a füzetembe.

Nem éreztem túl jól magam ebben a kispolgári miliőben, indultam is tovább. A tavat meg kell kerülni, de itt is volt némi anomália, mert a K jelzések a Tófürdő kerítése mögötti fákról néztek vissza rám… Végül egy kis kitérőt téve jutottam ki a Hévíz és Keszthely közötti, nyílegyenes útra. Az OKT Kalauz szerint ez sóderes szekérút, nemrég azonban térkővel lerakott kerékpárúttá építették ki. Nagyon hangulatos, először üde örökzöldek között vezet, aztán következik egy kis berek, végül a Keszthelyt elkerülő műút előtt egy fiatal erdős rész.

 

5

 

A 71-es út és a város széle között, hogy kicsit pihentessem betonon megviselt talpaimat, a bringaúttal párhuzamos földúton haladtam, és egy kicsit meg is álltam pihenni a szomszédos kukoricatarlón.

Keszthely központjába nem mentem be, már többször jártam ebben a városban, ezért is szereztem meg az itteni pecsétet már reggel a vasútállomáson. A város északi peremén húzódik a 71-es út, hatalmas forgalommal, zajjal és bűzzel. Járda nem mindenhol van, ilyen helyeken az útpadkán ugráltam a kamionok között. A keleti városszélen Tesco és egy rakás körforgalom épült, teljesen átalakult a terep az OKT Kalauz térképéhez képest, nem találtam meg a várva várt szekérút kezdetét. Kicsit tovább kellett mennem a 71-es padkáján, és a Tesco után kb. 400 méterrel, a keresztben húzódó villanyvezetékek alatt balra letérve, egy régi, romos betonhídnál találtam meg végül a K jelet. Az út Gyenes felé húzódik, környezete rendkívül szemetes. Gyenesen sem tudtam vízhez jutni, „nyomós” kutak már nincsenek, a játszótéren levő egyetlen csap (akárcsak a keszthelyi benzinkutak vízcsapjai) el volt zárva. Pedig igencsak kellett volna a víz, a melegben rohamosan fogyott a készlet… Gyenest elhagyva még bő egy km aszfalt jött, aztán egy lőtérnél végre földútra léphettem. A Pórak-háti völgy eleje nagyon hangulatos volt, kis mélyút, körülötte az őszi erdő színpompája, nyugalma… Sajnos nem tartott sokáig, ahogy az út északnak fordult, hamarosan irtások váltakoztak visszanőtt, mindenre alkalmatlan dzsindzsásokkal.. Megállapítottam, hogy a Keszthelyi-hegység ezúttal a csúnyábbik orcáját fordította felém… És ráadásként rajokban törtek rám a kullancslegyek is. Bő 2 km után értem ki a hegységet átszelő keskeny, rozzant műútra. Ezen mentem kb. 1 kilométert, majd egy delta alakú kereszteződésben balra ráfordultam a Vállus felé vezető 2 km-es murvás útra. Bal kéz felé szántó, körben magaslesek sokasága, az erdőszéli sorompónál felirat figyelmeztet: alkonyattól pirkadatig itt vadászat folyik. A közelgő naplemente miatt igencsak iparkodtam innen eltűnni. Vállus előtt a még lábon álló kukoricás és a lemenő nap alkotott érdekes összképet.

 

6

 

Vállus igen apró, de nagyon rendezett falucska. A templom tövében a nyomós kút üzemelt, végre feltölthettem a vízkészleteim. A bélyegző a szomszédos, rég bezárt kisbolt falára szerelt ősöreg telefondobozban lapul, mellette elhagyott madárfészek… A bolt mögött kis füves-virágos tér, gyönyörű, fából faragott Szent István-szoborral.

 

7

 

A naplemente végül Vállus határában ért. A Barbacsi-erdőn már kellemetlen alkonyati szürkeségben keltem át. A fura erdő amúgy is nyomott hangulatát még tetézték az ismét támadó kullancslégy-rajok. Itt már erősen gondolkoztam az esti letáborozáson, de annyira ellenszenves volt a hely, hogy inkább mentem tovább. Az ösvény végül kiért a Várvölgy-Lesencefalu műútra. A nyeregben leültem kicsit tervezgetni. Úgy döntöttem, a Kő orrára nem követem az új K jelet, a sötétség és a pára miatt a panorámából úgysem látnék semmit. Inkább a régi Kéket választottam, ami a Csákány-tetőre települt szőlőhegy műútján vezet be Lesenceistvándra. A sötétségben épp csak ki lehetett venni a párába borult tanúhegyeket keletre. A szőlőn átvezető út (mellette néhol almafák, amiről újra csak szedtem pár szem igen finom almát) bő fél óra volt, a végén, közel a falu határához, egy tárva-nyitva álló kapujú telekről rám rontott egy kis korcs, egy puli és mindennek tetejébe egy kuvasz. A késem már elraktam a faluk miatt, így más lehetőség híján élénk üvöltözéssel, a sas-tánc bemutatásával és a földről összekapart kavicsok (ilyenkor persze sehol egy méretes kő) hajigálásával sikerült elriasztani a triót. Nem volt éppen kellemes 2 méterről a kuvasz csattogó fogait bámulni. Ezúton is üdvözletem küldöm a telek gondos tulajdonosának!

Lesenceistvándra már teljes sötétségben értem be. Tiszta véletlenül találtam meg a bélyegzőt rejtő kocsmát (elvileg Teke büfé), a templom melletti kereszteződés ÉNY-i csücskén álló ház mögötti udvarban van, jól eldugták… A Tapolcáig terjedő részt már ismerem régebbről, a zsombékos-nádas lapály nem sok jót ígért táborozás szempontjából, így inkább az Istvánd és Tomaj közötti mezőt választottam, a szántást leküzdve, az úttól kb. 300 méterre, szalmabálák és egy bokor takarásában ütöttem sátrat.

 

8

 

Az egész napos feszített tempó a rengeteg aszfalttal felzabálta az energiáimat, amíg a leveshez forrt a víz a spirituszkocka fölött, hideg verítékben gondoltam végig az eltelt napot és tervezgettem a következőt. A vietkong leves elfogyasztása (valóban erős lélektani hatása van néha) után a nem túl távoli falvak zajai közt álomba zuhantam… Filmszakadás, ahogy mondani szokás.

 

Irtózatos hangos harangkongatás hasított a hajnal csendjébe! Fektemben rögtön vigyázzba vágtam magam a hálózsákban az ijedtségtől… Eltartott pár másodpercig, mire magamhoz tértem, kinéztem a sátorból a kinti sötétségbe. Még csak 5 óra volt, nem tudtam mire vélni ezt a nagy harangozást, ilyet még nem tapasztaltam, mifelénk 6 órakor szoktak ébreszteni, akkor sem ekkora elánnal. Mivel a napkelte még messze volt, visszabújtam egy órára.

Gyors reggeli után tábort bontottam, és negyed 7 körül megindultam a két falut összekötő, furcsa mód végig kivilágított aszfaltút felé. Lesencetomajtól már ismerős az út, végtelennek tűnő aszfalt Tapolcáig, hatalmas forgalommal. Sajnos nincs alternatívája, így a következő egy órát a kamionok és buszok előli félreugrálással töltöttem. A napkelte valahol félúton ért, a Szent György-hegy mögül narancssárga felhők között kibukkanó Nap látványa kárpótolt mindenért. Sajnos nem tudok olyan fotót készíteni, ami ezt visszaadja…

Tapolca határában a pusztulás képei fogadják az érkezőt. A hatalmas volt páncélos-laktanya romladozik balra, a kerítésen átnézve mindenütt a szétrohadás különböző fázisaiban álló épületek, szemetes placcok, gaz. Mint annyi más helyen az országban. Hasonló a látvány a vasútállomáson is, ahol a bélyegzőt kell megszerezni; a 10 éve kivont kultikus NOHAB-ok hajdani büszke fellegvára, fűtőháza bezárva, leromolva, csak néhány Bzmot árválkodik a kihalt, a letűnt idők nagyságát idéző méretű pályaudvaron.

 

9

 

A Kék tesz egy bő kilométeres kitérőt a városközpont felé, de úgy döntöttem, azt inkább máskor nézem meg (amúgy is illik megfelelő időt szánni a híres Tavasbarlangra), így a vasútállomástól dél felé továbbinduló P jelzést választottam a Szent György-hegy irányába. A városból kiérve már a hegy uralja a látképet, de még bő 2 km-t kellett talpalni a Hegymagas felé vezető aszfalton, mire végre letérhettem balra, a hegy szoknyáján terpeszkedő szőlők között felvezető szekérútra. A tőkéken néhol fennmaradt pár apró fürt, ezekből csemegéztem felfelé menet, közben egyre erősödött a kellemetlen hűvös szél északnyugat felől. A P ösvény fel-le liftezik a hegy nyúlványain harántolva, végül a Kéket elérve nekiindul a meredeknek. Egy régi pince mellett hagyja el a szekérutat és lépcsősoron, sűrű bokros erdőben kapaszkodik fel a Szent György-hegyi kulcsosházig. A ház szépen rendben van tartva, ritka kivétel.

 

10

 

Itt található a bélyegző, végre a kis fémládikában fára szegezve, és nem egy lepukkant, füstös falusi kocsmában.

 

11

 

A ház mellett kis pihenő padokkal, itt pihentem egy kicsit. Innen a Kék a bazaltorgonák között vezet fel a hegyre, igazán gyönyörű, páratlan környezetben. Az annak idején gondosan megépített lépcsősort itt-ott kicsit kimosta a víz, de így is segítség a néhol eléggé morzsalékos emelkedőn.

 

12

 

13

 

Már Tapolca felé talpalva a végtelennek tűnő aszfalton ért bennem az elhatározás, hogy ebben a menetben nem megyek el Nagyvázsonyig, addig is épp elég aszfaltot kaptak a lábaim, és meg messze nem volt vége (sőt…); valamint kezdtem unni az egyedüllétet is. Ezt az elhatározást véglegesítettem aztán, amikor a bazaltorgonák fölé kikapaszkodva leültem a gyönyörű kilátást nyújtó kis tisztásra, és észrevettem a Sümeg felől közeledő, az egész láthatárt lassan beborító alacsony és szürke felhőtömeget, ami nem sok jót ígért, és a hideg szél is egyre csak erősödött. Mivel így már nem volt hova sietni (a badacsonytördemici vasútállomásig hátralevő 12 km-re volt időm bőven, hiszen még csak 9 óra múlt), megfelelő időt szánhattam erre a gyönyörű helyre. A szél valamelyest elfújta a párát, így „kinyílt a világ”:

Északon Tapolca, a Haláp, Sümeg…

 

14

 

Keletre a Gulács, a Balaton csücske, a Felvidék hegyei…

 

15

 

Nyugatra a tegnap elhagyott Keszthelyi-hegység…

 

16

 

Alattam a bazaltorgonák és az ősz színeit lassan felöltő erdők…

 

17

 

Gyönyörködés után folytattam az utat a hegy teteje felé. A Szent György-hegy nehezen tudná letagadni vulkán-múltját… Az ösvény egy bazaltsziklákkal övezett szorosban (a Kőkapu között), színes lombok alatt közelíti meg a hegytetőt. Az oda felvezető K^ elágazásánál hangulatos esőbeálló, benne emlékkönyv sok-sok bejegyzéssel, én is írtam bele. Mellette tájékoztató tábla a hegy múltjáról: régen a hegytető legelő volt, az erdő csak a 20. század közepétől foglalta vissza a területet.

 

18

 

Az erős szél miatt nem a tényleges hegycsúcson, hanem kicsit lejjebb, a perem takarásában ültem le megszemlélni a panorámát, ami még az előbbinél is csodálatosabb volt. Alattam a Lengyel-kápolna présházak-szőlők között, távolabb a Badacsony, Szigliget (rajta a vár), mögöttük a Balaton…

 

19

 

20

 

A Kékre visszatérve lefele indultam. Hamarosan elértem egy magányos szőlőt és pincét (furcsa volt ilyen magasan), a hozzá vezető morzsalékos úton autó küszködött felfelé. Lejjebb, egy szőlőültetvény kőfalán kígyózó, valószínűtlen színű kúszónövény.

 

21

 

Innen az út már szőlők, és szép rendben levő présházak között vezet lefelé, és újra aszfaltra vált. Az Oroszlánfejű kútnál vizet vételeztem, aztán tovább lefelé a kifogástalan minőségű aszfalton – a borturizmus az új jövőkép, ez a környék az étteremmé alakított pincékkel már erre készül fel. A kanyargó aszfalton valahol elveszett a Kék, így egy kínálkozó szekérúton levágtam a hegy lábánál húzódó országútra, ahol keletnek indulva egy nagy nyárfánál újra megleltem a jelet. A szigligeti útelágazásnál találkoztam egy másik magányos kéktúrázóval, aki fényképezőkkel, kamerával, nagy hátizsákkal felpakolva az ellenkező irányba haladt. Pár percet beszélgettünk, mindig öröm hasonszőrűekkel találkozni. Smile Innentől viszont újabb bő 3 km forgalmas országút Szigligetig, na ez nem volt nagy élmény. Szigligetet elérve, mivel még mindig volt bőven időm, elhatároztam, hogy megnézem a várat. A hegy lábánál levő kis épületben lehet jegyet váltani, és a Kéktúra-pecsét is itt szerezhető be a nagyon kedves pénztáros hölgytől. A felfelé vezető kaptató igen meredek, de a csodásan felújított vár és a panoráma megér minden fáradságot!

 

22

 

23

 

24

 

25

 

A várban egy szélvédett helyen rottyantottam egy vietkong levest, majd indultam tovább. Szigliget aranyos kis falu, takaros házakkal. Az egyik pincénél egy kedves öreg bácsitól vettem egy üveg bort. Az egyik kereszteződésnél áll a 13. századi avasi templomrom.

 

26

 

A falutól a tördemici vasútállomás már csak 3 km. Ugyan végig aszfalt, de a különleges környezet (körbe mocsár, felette hegyek) feledtetik ezt. A vasútállomás épülete meglehetősen szocreál, de hangulatos és nyugodt környezetben, így egyáltalán nem zavaró. Falán Kéktúra-emléktábla. Itt is találkoztam kéktúrázókkal, egy apukával és kisfiával, akik Keszthelytől jöttek. A vonat indulásáig még volt bő egy órám, így az állomás kertjében kiteregettem a vizes holmikat száradni a fákra és a tujákra, és a frissen nyírt füvön elheveredtem, borozgatva vártam a vonatot. Székesfehérvár felé tértem haza, a túra remek lezárása volt a Balaton északi partján végigzötyögő vonatozás!

A túra tanulságai hasonlóak, mint az előző etapban: lehet bármilyen szép is a táj, még jobb a túra, ha van társaság…

 

 

A következő részben: át a Köd Birodalmán, Badacsonytördemictől Nagyvázsonyig.

 

Címkék: kék

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu