Vasárnap szintén áldoztunk a túrázás oltárán, és nagy örömmel és kis csapattal vágtunk neki a Bakonynak. Valánk VadÁgi, Ági, Zsolti és eme sorok írója.
Túránk a kis Bakonykútin vette kezdetét, mikoris leszálltunk a buszról. Kamásliszerelés, szerelvényigazítás, öltözés, pecsételés, majd neki is vágtunk utunknak. Hangulatunk igen jó volt, s engem külön örömmel töltött el újonnan megismert csapattársunk, Ági társasága. Személyében egy végtelenül pozitív, folyton kacagó, vicces lányra tettünk szert :-)
Hamar felértünk egy karsztbokorerdős jellegű fennsíkra, ahol szemeink boldogan itták be az itt-ott sárgálló tavaszi héricsek látványát. Színek! Virágok! Tavasz! Igaz, ezek a példányok még fázósan összezárták szirmaikat, de már tagadhatatlanul a tél múltát közvetítették. Imádtuk őket :-)

tavaszi hérics

Nemsoká' Bakonykútipuszta mellett haladtunk el, ami leginkább egy állattartó tanya. Jól látszott a részben lepusztult épületekből, hogy egykor szebb időket élt. Azonban engem mindig megragad a romos, körbenőtt épületeket övező rejtélyes légkör - így volt ez most is, amikor megláttam a fák közt omladozó egykori épület tűzfalát, mely mellett haladt el alaposan agyonturistajelzett utunk. 

a KÉK Bakonykútipusztán

Az ösvény egy szélesebb, füves, öreg fás vízmosásban haladt, ami nagyon tetszett mindannyiunknak! Felhagyott bánya peremén haladtunk el, fák közt alig látszva kígyózó ösvényt követtünk, majd kiértünk egy viszonylag nyílt terepre: a szántót vékony fasáv választotta el a bozótostól, s mi a fasáv mentén haladtunk. Döbbenten konstatáltuk az itt emelkedő hatalmas, fagyott hómennyiséget, melyben vad hófúvás eredményét véltük felfedezni. Hát ez nem olvadt el...! Konkrétan az utunkra fújta a szél a havat teljesen változatos alakzatban és vastagságban, mi pedig átmasíroztunk rajta, általában kacagva, mert hol egyikünk, hol másikunk süllyedt el benne egy-egy lépésnél. A hó néhol derékig ért, nem semmi látvány volt!

utunk arra

Elhagyván ezt az érdekes részt újra füves dombok közt kapaszkodtunk. Megejtettünk egy gyors pikniket, majd a VadÁgi által felfedezett, 5 db kékjelzést tartalmazó kőre szerelve magunkat egy segítőkész bokor jóvoltából ellőttük az alábbi csapatfotót:

mink az ötjelzéses kövön :-)

Ezen a füves fennsíkon megintcsak találtunk sárgálló héricseket, s közben folyamatosan szemmel tartottuk a Napot, melyet egyre kevesebb felhő takart, és drukkoltunk, hogy kimásszon alóla. Örömsóhajban törtünk ki, mikor ez megtörtént, s boldogan ittuk be a melengető sugarakat. Csuda öröm töltött el: áramlott az energia és a D-vitamin :-)
Továbbandalogtunk. Növénykéket néztünk, lehántolt fácskákat, Zsolti tájolóhasználatot oktatott, régi elhagyott betonút mellett mentünk el, majd egy főbb utat keresztezve az út melletti fenyők közti nyiladékban szedtünk egy marék kis csigaházat. 

Zsóti okít :-)

Eztán erdőben széles erdészeti úton haladtunk, s elmélyült beszélgetésbe kezdtünk Ágival. Remek volt, az ilyen beszélgetések mind egy-egy kincs, érték :-) Közben voltak nünükék, Zsolti részéről fa-szeretgetés, VadÁgi részéről kisvirágú hunyor-fotózás, míg aztán lassan elértük a Fehérvárcsurgói-víztározót. 

még mindig szereti :-) - avagy egy jellegzetes Zsóti-póz (fotó: VadÁgi)

illatos hunyor (fotó: VadÁgi) (Attila javítása nyomán: kisvirágú hunyor)

A víztározó mellett úgy fújt a hideg szél, hogy majd'hogynem cifra káromkodás tolult a számra. Marha nagy ez a víztározó, most pedig úgy tűnt, bőven van víz benne: vízben álló fákat, kutat, elöntött partokat láttunk. 

A tározó megkerülése során áthaladtunk a nagy gáton, ahol különösen erős volt a fagyos szél. Itt van a vízben egy beton ojjektum, amire egy zárt kapun keresztül ki lehet menni - amit én meg is tettem kíváncsiságomtól vezettetve.

(fotó: VadÁgi)

A tó szélén igen hangulatos ösvény halad, mely a tó és egy sziklás magaslat közé van beszorulva. Odaértünk aztán a Becsali Büféhez, mely kocsma és horgászbolt 2:1 :-) A pecsét a ház falára akasztott zacskóban fityegett, nagy örömünkre egy ún. őzikés pecséttel megspékelve (ez a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség egyik túramozgalmának bélyegzője). Ez alkalommal Ági is pecsételt, méghozzá a naptárjába a gyermekeinek (mivel ő eleddig még nem kékpecsét-gyűjtő, s így nem rendelkezik füzettel).
Nem sokkal odébb az út melletti füvesben csodásan kinyílt héricsekre bukkantunk, melyek szikráztak, akár a Nap! Lerohantuk őket, majd leróttuk hódolatunkat :-)

Nap-hérics

hódolatunk, fenség! (fotó: VadÁgi)

Haladtunk egy darabon a víztározó töltésén, újra csak kitéve a szél cincáló kényének. A "töltéstúráról" szinte mindünknek "A híd túl messze van..." TT jutott eszünkbe :-) Nekem meg valami furcsa volt. Amikor pár éve itt jártam, emlékszem, hogy voltak nagyjából ezen a tájékon a vízbe hosszan benyúló betonizék, amiken akkor befutkostam. Most ezek sehol nem voltak, és éltem a gyanúval, hogy a magas vízállás miatt víz alá kerültek. De hiába kerestem valami bizonyítékot, semmi nem látszott, ami ezek meglétére utalna. 
Jött egy útszakasz, mely a fehérvárcsurgói zártkertben vezetett. Érdeklődve figyeltük a hétvégi-/lakóházakat, sok helyütt felfedeztünk és megvitattunk érdekességeket az épületeken, kertekben, állatokon, embereken stb.

őrcicák :-)

Füves, fenyves, kis ösvényes domboldalon galoppoltunk le, csodáltunk még héricset és fürtös gyöngyikét, majd kicsit aszfaltozva betértünk a Gaja völgyébe.Ezt Gaja-völgyi Tájcentrumnak keresztelték el, és kerítéssel van lezárva. Miután Zsolti tájékoztatott minket az információs tábla piktogramjainak jelentéséről ("fekete kutyának bemenni tikos, de néger ember fehér kutyával bemehet" stb.), megejtettük a behatolást :-) Ez vadaspark is egyben, őzzel, háromféle szarvassa, vaddisznóval, muflonnal (tőkés récéken és kutyán kívül más állatot nem láttunk). Ennek megfelelően hétvégi sétálgatós hely, s most is dacára annak, hogy beborult (sőt én egypár csepp esőt is érezni véltem), közepes mennyiségű nép sétálgatott. Megálltunk egy büfnél ki- és befolyó ügyeket intézni, majd indultunk az igazi Gaja-szurdokba. 
Hamarosan áthidaltuk a Gaját, és szerintem elég vad volt a sodrása! És szép nagy, én már folyónak hívnám!

ahol majdnem lementünk hídba :-) (fotó: VadÁgi)

 
Odaértünk az Ádám-Éva-fához. Régen két nagy, öreg fa állt itt, aztán egyik kihalt (talán már meg sincs). Mára a másik is kidőlt, s ott hever holtan én monumentálisan, és megörökölte a másik fa nevét is, így ma egy fának a neve az Ádám-Éva-fa. 
Már nem él, de tagadhatatlan, hogy érdekes lehetőségeket nyújt a szórakozásra hatalmas odvas heverő testével, így aztán mi is megtettük a vonatkozó lépéseket:

hosszú ember fatestben (fenék hátul, fej elöl kinn) :-) (fotó: VadÁgi)

odulakó Zsóti :-)

Változatos méretű és elhelyezkedésű sziklákkal borított, de szerintem viszonylag széles szurdokban haladtunk a folyó mellett. Látszott, hogy nemrég bőven kilépett medréből a Gaja, s ahol most járunk, ott nemrég még ő fésülte menetirányba a növényzetet. VadÁgi érdekes növényeket fotózott, s próbáltunk sziklaüregeket találni, melyekből néhány a közelben kellett hogy legyen. A Rigó-lyuk meg is lett, a Gaja túloldalán volt, de egy keresztbe dőlt fán át lehetett menni. Megtekintését kihagytuk, Sobri Jóska barlangjára fentük magunkat :-)
Megdöbbenéssel észleltem, hogy tőkés récék úsznak a sebes vízen! Egy helyütt pont láttuk, ahogy beleszaporáztak, és alighogy vízre tették remek csónaktestüket, máris elkapta őket az ár, és hasítottak :-) Édik voltak!

a Gaja (fotó: VadÁgi)

Hamarosan a völgy felső végéhez érkeztünk, melyről egy köszöntő tábla tájékoztatott minket (az innen érkezőket köszöntötte). No de hol van Sobri Jóska barlangja? Hát azt nem sikerült megtalálnunk, pedig Dögöt is bevetettük. Sebaj, irány tova! Emlékeztem rá, hogy hamarosan fel kell másznunk a szurdok fölé, és majd a magasból tudunk rá letekinteni, s már alig vártam! A térkép szerinti Varjúvár nevű épület mellett meg is találtuk a rejtett kis felfelé vezető ösvényt, s örömmel kapaszkodtunk a hátára. Nem sokat kellett várni, kinyílt a horizont, és immár a magasból tekinthettünk le a Gaja szurdokára. Óóóó, de szép is volt! Ennél már csak zöldellően lenne szebb :-)

Gaja-szurdok a magasból

Héricsek itt is kísértek minket, s egyszer csak megpillantottuk Ági korábbi vágyának tárgyát: a leánykökörcsint! Maga a szőrös lila csoda :-)))

leánykökörcsin (fotó: VadÁgi)

(fotó: VadÁgi)

El voltunk bájolva! Áginak nem csak ez a virág volt a vágya, hanem egyáltalán hogy virágokat láthasson ma. Szerintem gazdagon sikerült a terve :-)
Erdőben haladt utunk. Néhány helyen átlétráztunk kerítéseken, s találtunk még néhány remek kilátóhelyet, ahonnan a völgyet lehetett szemrevételezni. Némelyik szuperjó sziklás pont volt!Kibukkantunk aztán a bodajki hírös sípálya tetején, s már tudtam, hogy utunk vége közel van. Lecsorogtunk a faluba, s megállapítottuk, hogy kb. 20 perc múlva jön egy busz, mely nekünk jó. Ez az idő pont elég volt arra, hogy megleljük a kiskocsmát, ahol a bélyezgő várakozott ránk, majd áttegyük a székhelyünket a buszmegállóba. Leültem a padra - ez azt mutatta, hogy elfáradtam kissé :-) Ez az érzés a buszút alatt csak erősbödött, ám ez a boldog és eredményes fáradtság érzete volt, így hálával fogadtam :-)
Csodás túrát csaptunk, és boldog vagyok, hogy eljöttetek, gyerekek! :-)

itt lakik a bodajki véreb :-) (fotó: VadÁgi)