1987. november 26-án, meglehetősen 'savanyú' időben, Kosdról Verőcére túráztam az orsz. kéken. Késő délután, már majdnem leérve Katalinpusztára, kis csoportot vettem észre az ösvény mellett: a szendehelyi körzeti orvos és még néhányan egy földön fekvő ember körül tébláboltak. Az ember már nem élt, körülötte az avaron rengeteg gyógyszeres fiola és doboz hevert szanaszét... 

Rockenbauer Pál az ELTE földrajz-biológia-kémia tanári szakáról érkezett a televíziózás világába. Életének első és egyetlen munkahelye a Magyar Televízió lett. Az első pillanattól ő szerkesztette a természettudományos műsorokat. Kitűnő érzékkel választotta ki jól beszélő szereplőit és hatásos illusztrációit. A meghívott szakemberek sorra tapasztalhatták, hogy Rockenbauer Pál személyében olyan partnerre találtak, aki komoly tudással, szakmai háttérrel rendelkezett. Egyik titka a kreativitásában volt, hiszen nemcsak szerkesztő, hanem műsorvezető, riporter, rendező és író is volt.

A pihenést soha nem ismerte, szinte megállíthatatlanul készítette, rendezte az egyre újabb filmeket. Az 70-es évek elején Dr. Balogh János akadémikus szerkesztette 13 részes „A napsugár nyomában” című ökológiai-természetvédelmi filmsorozat rendezőjeként bejárta a fél világot: forgattak Ausztráliában, Új-Guineában, a korallszigeteken, a Hawaii-szigeteken, Dél-Amerikában, az Antarktiszon és az Amazonas-medencében is.

1974-ben került sugárzásra a televízióban Magyarország kisvasútjairól szóló filmsorozata. Szinte az utolsó pillanatban, bezárásuk előtt nem sokkal sikerült megörökítenie ezeket a mára szinte teljesen eltűnt műszaki emlékeket.

Rockenbauer Pál a hetvenes évek közepére már országosan és nemzetközileg is elismert úti- és természetfilmes rendező. Saját bevallása szerint is számtalan és teljesen jogos »fejmosást« kapott, hogy az addig szép számmal bemutatott egzotikus vidékek mellett, a magyarországi tájak szinte teljesen háttérbe szorultak.

A mulasztás pótlására éppen kapóra jött a természetjáró televíziós munkatárs, Peták István ötlete, miszerint az országos kék jelzés mentén gyalogolva filmet kellene forgatni az útvonalról. A gondolat felvetése és elfogadása után az alapvető rendezőelvről hosszasan vitatkoztak, s végül is fél év elteltével Pali vetette fel a film szellemiségét alapvetően meghatározó ötletet: a Kéktúra majd 1100 kilométernyi hosszúságú ösvényét turistaként kell egyhuzamban végigjárni és végigforgatni!

Az eredetileg évszakos bontás helyébe az egészében történő bemutatás lépett. Ez számos technikai és szervezési nehézség elé állította az alkotókat, de mégis ez a nagyszerű megoldás nyújtotta a film máig átütő erővel kiérezhető céljait. A Kéktúra nemes hagyományának propagálása és a leíró jellegű tájbemutatás mellett (tökéletes dokumentarista keresztmetszetet nyújtottak az 1970-es évek végének vidéki Magyarországáról), a személyes példamutatás is fontos cél volt a forgatás során, ezért is alakult ki a gyalogos film gondolata. Egyszerre akartak hitelesek lenni a hazai természetjárás felé, s nyitni a már akkor is nagy számú autós »országjárók« irányába, hátha lesz néhány száz ember, aki kedvet kap a bakancsos és hátizsákos túrázáshoz.

Az előkészületek során felvették a kapcsolatot az útvonalon fekvő települések vezetőivel, a helyi lokálpatriótákkal, az országos és megyei természetjáró szervezetekkel, és egy-egy kiemelten fontos látnivaló miatt nagy tekintélyű szaktudósokkal is. Az adatok összegyűjtése és rendszerezése után 1978 őszén Rockenbauer Pál és asszisztense, Sáfrány József - aki mára neves természetfilmes alkotóvá vált - előzetesen bejárta a teljes útvonalat. A korábbi ismeretek és a terepszemle feljegyzései alapján hihetetlen precizitású, szinte menetrendszerű forgatókönyv készült, amelyet nagy pontossággal igyekeztek a forgatás ideje alatt betartani. Ez persze nem jelentette azt, hogy a kellő rugalmasság teljes egészében hiányzott volna, hiszen maga a vándorlás adta érdekességek és élmények gyakran visszaköszönnek a filmkockákról.

Végül a hosszúra nyúlt, kemény munkát hozó előkészületek után tízfőnyi csapat vághatott neki a Nagy-Milic Fűzér felé meredeken lejtő oldalának, hogy hosszú vándorlás után 1979. október 14-én érkezzen meg a Kéktúra nyugati végpontjára. S, bár úgy tűnhet, hogy csupán csak végig kellett gyalogolni a túrát (bár ez önmagában is értékes teljesítmény!), bizony a 76 nap kemény munkával telt el, hogy végül a néző azt kapja, amit ma a "Másfél millió lépés Magyarországon" filmkockáin lát.

Ezután életének a kéktúrázók szempontjából újabb fontos mérföldkövéhez érkezett: 7 évvel az Országos Kéktúrát bemutató „Másfél millió lépés Magyarországon” után, 1986-ban ismét útra kelt a filmes stábbal és Velemből, a kéktúra akkori nyugati végpontjáról elindultak dél felé, hogy maguk választotta úton előbb a Dél-dunántúli Kéktúra nyugati végpontját: Kaposvárt, majd onnan ezen az úton végigmenve Szekszárdot érjék el „Még egymillió lépés...” megtétele után. Egy új, hosszú távú vándorutat akart létrehozni az országos és a dunántúli kék túra vonalának összekötésével. Az útvonalról készült filmet, utolsó nagy alkotását már csak halála után mutatták be.