2012. május 30-án egyetlen nap alatt 234 ember érte el a Mount Everestet, az akkori emberkígyóról készült fotó sokaknál kiverte a biztosítékot. A hegy korábbi meghódítói a felvezető utat egy tengerpartra vezető hétvégi autópályához hasonlították, egyikük, Graham Hoyland úgy fogalmazott, McDonalds-élményt csináltak a hegyből. A csúcsra első olaszként oxigénpalack nélkül feljutó Reinhold Messner messzebbre ment, parazitáknak nevezte a lökdösődés résztvevőit. A National Geographic egyik elemzése erre az összegzésre jutott: "Az Everest mára megtestesít minden rossz dolgot, ami a hegymászásban csak létezik."

A tumultushoz exponenciális folyamatok vezettek: a csúcs 1953-as meghódítása után 1990-ig a sikeres mászások száma 25 alatt volt évente, 1990-től és 2002-ig is 200 alatt maradt az átlag, a 2000-es évektől kezdve viszont évi három-, négy-, majd ötszáz főre emelkedett a világ legmagasabb pontjára felérők száma.

Üzlet lett a Mount Everest-mászásból

Forrás: AFP

A jelenség hátterét a sikeres kísérleteket a kezdetektől fogva feljegyző Eberhard Jurgalski világította meg. "Ma már lényegében bárki meg tudja csinálni, aki nem túl beteg, nem túl gyenge, és van elég pénze meg türelme." Szavait alátámasztja, hogy az amerikai Jordan Romero 2010-ben 13 évesen ért fel a csúcsra, míg a négy szívműtéten átesett japán Miura Juicsiro nemrégiben 80 évesen lett a legidősebb csúcshódító.

A robbanásszerű növekedést a folyamatos technikai fejlődés, valamint a tömegesítésben rejlő üzlet gerjesztette. Ma már utazási irodákkal is fel lehet jutni az Everestre, 45 és 100 ezer dollár közötti összegért cserébe teljes szolgáltatást kínálnak, amibe a belépési engedély, az odautazás, a serpák, az oxigénpalack és a táborok biztosításán túl akár a saját hegyi vezető, a meleg vacsorák, az előkészített, rögzített kötelek és a csúcson felszolgált kávé is beleférnek.

A hegyen korábban egyeduralkodó profi mászókat egyre jobban zavarja a kezdők tömege: "Olyan emberek jutnak ide, akik azt se tudják, hogy kell használni a köteleket és a hágóvasat. Ez előbb-utóbb óriási katasztrófához fog vezetni" - figyelmeztetett Hoyland.

A Mount Everest és a Himalája egyéb csúcsai

Forrás: AFP/Prakash Mathema

Az egyre növekvő létszám a felkészültségtől függetlenül önmagában is komoly veszélyeket rejt. A csúcs előtti utolsó jelentős akadályon, a 8790 méteren lévő, Edmund Hillaryről elnevezett sziklafalon egyszerre csak egy ember tud átjutni, így újabban két-három órát is kell várakozni előtte, ami felfelé és lefelé is végzetes időveszteség lehet. A Hillary-lépcsőre erre hivatkozva létrát akarnak építeni, ami viszont a tiltakozó profik szerint tovább silányítaná a teljesítmény értékét.

Az Everestre a National Geographic újságírójaként feljutó Mark Jenkins saját tapasztalatai alapján írta le a problémát. "Olyan hosszú volt a sor, hogy az embereknek több mint két órát kellett a lépcsőnél állniuk, hidegrázásban és egyre növekvő gyengeségben. Ha ezt a tömeget egy, az 1996-oshoz hasonló vihar elkapná, az döbbenetes számú halált okozna." Átlagban négy-öt ember veszíti életét a Mount Everesten évente, ám a Jenkins által említett vihar évében összesen 15 hegymászó halt meg.

A zsúfoltságot az időjárási előrejelzések fejlődése is növeli, mivel ennek alapján mindenki ugyanazt a pár napot választja a csúcstámadáshoz. Jenkins hangsúlyozta, a kialakuló láncban képességeitől és erőállapotától függetlenül mindenki arra kényszerül, hogy a leglassabb emberhez igazodjon. Az időveszteség miatt kialakuló helyzetről így írt: "Az éjfél előtti kavargó sötétben fejlámpák fényei cikáztak az ég felé, ahogy felnéztem, több mint száz embert láttam araszolni. Egyetlen vacak kötélhez csatlakoztak, és ha az megadja magát, több tucat ember zuhan a halálba."

A hegyen elhunyt hegymászókat csak ritkán tudják lehozni a serpák

Forrás: AFP/Namgyal Sherpa

Mivel a szerencsétlenül járt hegymászókat általában nem tudják lehozni a hegyről, az út mentén levő holttestek egyre sűrűbb látványa is növeli az Everest bizarr hangulatát. A csúcstámadás közben a becslések szerint több mint kétszázan haltak meg eddig, a testüket a hideg időjárás konzerválja. A hegyen maradt halottakról az Altereddimensions.net közölt fényképes összeállítást, amiből kiderül, több ott heverő test tájékozódási pontként épült be a hegymászók útvonalába. Olyan is előfordul, hogy a már halott hegymászótársról nem veszik észre, hogy nincs életben. A több, oxigénpalack nélküli csúcstámadást megkísérlő Klein Dávid korábban arról számolt be, hogy az egyik expedíció közben 8000 méter fölött jó ideig azt hitte az egyik hulláról, hogy napozva pihen a hegy gerincén.

A hegyet elárasztó tömegben a feszültség is egyre nő, idén áprilisban neves európai hegymászók verekedtek össze saját serpáikkal 7470 méteren. Az olasz Simone Moro és a svájci Ueli Steck állítólag nem várta meg, amíg a segítőik kötelekkel biztosítottak volna egy jeges szakaszt. A túl korai indulás feldühítette a serpákat, ami verekedéshez, az expedíció megszakításához vezetett.

A tömeg, a kockázat és a feszültség növekedése mellett a hegyet elárasztó hulladék jelenti a legnagyobb gondot. Az új-zélandi Russel Brice lesújtó tapasztalatokat szerzett az idei expedícióján: "A kettes tábor különösen undorító volt, de a négyes sem volt sokkal jobb, a szemetet megspékelték az elhagyott sátrak rongyos csontvázai." A helyzet súlyosságáról megdöbbentő hírt adott az Everest megtisztítására küldött legutóbbi expedíció, amely 15 tonna szemetet hozott le a hegyről. A hulladék tömegét a hagyományos szemét mellett a kiürült oxigénpalackok és a mindenfelé felbukkanó emberi ürülék is növeli, utóbbi ugyanis nem bomlik le a hidegben.

Egy nepáli serpa szemetet gyűjt a 8000 méter fölötti halálzónában

Forrás: AFP/Namgyal Shwerpa

A szennyezésről olvasva az egyik kommentelőnek drasztikus megoldás jutott eszébe: "Mindenki, aki a szemetét a hegyen hagyta, azzal együtt ott kellett volna maradjon örökre." A tibeti kormány ezzel szemben 4000 dollárt kér a hegymászóktól, amit csak akkor kapnak vissza, ha bizonyítják, hogy nem hagytak maguk után szemetet.

A hegyet tisztogató expedíciók mellett a profi hegymászók további lépéseket sürgetnek a fokozódó problémák kezelésére. 1985-ig a nepáli kormány egyszerre csak egy expedíciót engedett a csúcsra vezető úton elindulni, mára csupán a belépési díj (fejenként 10 és 25 ezer dollár, azaz 2,1 - 5,4 millió forint, a csapat létszámától függően) jelent korlátot. A legbátrabb reformtervek az 1985 előtti rendszer visszaállítását javasolják, mások a mászók számának és az expedíciók nagyságának maximalizálását kérik. Nepál egyelőre nem gondolkodik ebben, de bejelentette: szigorítja a hegymászóengedélyek kiadását. Ez azt jelenti, hogy a jelentkezőknek megfelelő felkészültséggel kell bírniuk.

A szigorítást szorgalmazó lobbi sikerét sokan kétségbe vonják, figyelembe véve a helyi viszonyokat. "Az Everest óriási üzlet a nepáliak számára, márpedig ők soha nem fognak lemondani erről a pénzről" - érvelt az új-zélandi Guy Cutter a National Geographicnak. Honfitársa, Jenkins hasonlóan borúlátó: "Bárkit is kérdeztem azok közül, akik igazán értői a témának, mind azt válaszolták, a helyzet javíthatatlan. Világos, hogy a világ legmagasabb csúcsa elveszett."