Az előzmények

Viszontagságos szervezés után 25-én még úgy nézett ki, hogy egyedül kell nekivágnom a túrának, de szerencsére az utolsó pillanatban Hiperion felhívott, hogy Ő is jönne – ezúton is köszönöm Neki a remek társaságot – egyedül minden nehezebben megy!

Miskolcon és a Bükkben a túra előtti héten gyakorlatilag minden nap esett az eső, így minden vizes, párás, saras volt. Nem baj, legalább a források ontják a vizet (egy helyen a földből tört elő, mint valami csőtörésnél!), így legalább erre nem lesz gondunk...

• nem eszünk, csak amit esetleg találunk,
• 5 darab, önálló funkcionalitással rendelkező eszközt viszünk a túrára (5 „high-tech” cucc helyett megpróbáltunk 'rosszabb', használhatatlanabb, vagy szükség-megoldásnak jó felszereléseket vinni, hiszen az nem kihívás, ha a legjobb cuccokból válogatok, és az éjszakát a meleg hálózsákomban tölthetem).

Hiperion:

1. kés (Erdőjáró)
2. katonai kulacs (1L)
3. szikravető
4. kémiai világító rúd (ezt végül nem használta fel)
5. vész-esőkabát (ezt sem használta fel!)
   

Kba:

1. BW poncho
2. Victorinox Camper
3. szikravető
4. PET palack (1,5 L víz)
5. egy doboz sör (egyébként nem szeretem a sört, de persze itt nem ez volt a szempont: innivaló, fémedény, ráadásul a sörben sok kalória van – én pedig, ezt nem használtam fel)

Természetesen a biztonságunk a legfontosabb, így vész esetére tartalék dolgokat is vittünk: csoki, szőlőcukor, öngyújtó. Ezeken kívül természetesen a navigáláshoz egy 1:40000 turistatérképet.

Ruházatunk egy átlagos nyári túrához képest csak egy zubbonnyal (Kba) vagy kabáttal (Hiperion) volt csak több, egyébként rövid ujjú pólóban mentünk. Hiperion egyébként remek hátizsákká alakította át menet közben a BW kabátját.

A túra

25-én délután találkoztunk Miskolcon Hiperionnal, és este, sötétedéskor vágtunk neki az erdőnek. Elég hamar teljesen besötétedett - sok szentjánosbogár világított a sötétben – nem mintha ezzel javítottak volna a helyzeten :). Menet közben egyszer csak egy nagy dörrenést hallunk tőlünk néhány száz méterre – úgy tűnik vadásznak a környéken. Hát igen – ezért nem jó lámpa nélkül menni a sötét erdőben: nagyban fenn áll a veszélye annak, hogy mi is kapjunk egy golyót.

A célpontunk jobb híján egy esőbeálló menedék volt egy forrás közelében – ide természetesen teljes sötétségben érkeztünk meg. Letelepedtünk, majd – más dolgunk nem lévén – megpróbáltunk aludni reggelig.

Hiperiont éppen elvakítom a vakuval – de végül is úgysem tud aludni :)

Ez gyakorlatilag hajnalig csak próbálkozás volt (talán egy-egy félórát ha sikerült szundítani), ugyanis nagyon kényelmetlen volt a farönkökön aludni, és ráadásul fáztunk is (a párás időben a ruháink is átnedvesedtek valamelyest). Hát nem aludtunk 8 órát, az biztos.

Sebaj, valahogy csak eljött a megváltó hajnal, így megpróbálkoztunk egy tűzrakással (most kivételesen volt rá időnk, nem úgy, mint általában a nagy meneteknél, ahol még reggelizni sincs idő :)). Elég nehéz feladat elé néztünk: egy teljesen szétázott erdőben egy szál szikravetővel tüzet rakni. Megpróbáltuk a lehető „legszárazabb” gallyakat összeszedni minden méretből, és forgácsokat farigcsáltunk egy vastag farönkről, ami nem ért le a földre. Sajnos akárhogy próbálkoztunk, ezúttal nem jártunk sikerrel: tüzet gyújtani sikerült néhányszor, de megtartani már nem - de hát a túlélés a próbálkozásról szól... Aztán a sok kudarc után végül is belefáradtunk a dologba, és tovább álltunk, elvégre nem szorultunk rá igazából a tűzre, pusztán jó érzés lett volna megmelegedni mellette.

Éppen kísérletet teszek a forgácsok begyújtására 

Reggel már jelentkeztek az éhség első jelei, de menet közben nem figyel rá annyira az ember, sokkal könnyebb elviselni, ha mással van elfoglalva az ember. Útközben találtunk 4 -elég kisméretű- pöfeteggombát, és elég sok bükkmakkot (a nap végére már volt kb. egy maréknyi magunk) – összesen ennyi ennivalót találtunk az egész túra alatt – elég szerény mennyiség kettőnknek... De végül is ezért jöttünk! Meglátogattuk a Magos-kő nevű kilátóhelyet – itt pihentünk és száradtunk egy kicsit a szélben.

Pihenő és szép kilátás Magos-kőnél 

A „csapat”, és az 5-5 felszerelési tárgy 

Ez mindenünk... 

Fényképezkedés után tovább indultunk, majd délután felé útba ejtettük az Örvény-kő nevű kilátóhelyet és a Látó-kövek egyikét. Arrafelé elég sok nyírfa van, így ezt ki kellett használnunk: az egyik kidőlt fáról bőségesen vágtunk magunknak fakérget az esti tűzgyújtási kísérletekhez.

A pihenők alkalmával általában bükkmakkot 'hámoztam', hogy az ehető részhez hozzájussak. Bár lehet, hogy ez inkább csak időtöltésnek jó, mert valószínűleg több energiát fektettem bele, mint amit nyerni lehet – ez persze csupán feltételezés, de az biztos, hogy jól nem lakom vele. Az eső egész nap fenyegetett minket, de szerencsére csak egyszer kaptunk a nyakunkba egy kisebb esőt délután. Itt kipróbáltam a lapulevelet, mint esővédőt: egyet felfordítva a táskámra fektettem úgy, hogy beborította a vállaimat is – elég jól működött, és teljesen stabilan állt menet közben is.

Éjszakai pihenőhelynek a Huba-forrás környékét, vagy a fölötte lévő mélyedéseket terveztem igénybe venni. Ez a hely elsőre nagyon jónak tűnik, de Hiperion rávilágított néhány gyenge pontjára is: egyrészt egy völgyben voltunk (ami elég hűvös lehet éjszaka), másrészt az üregek egy hegyoldalban vannak (ez pedig, a tüzelő összegyűjtését nagyban megnehezítette, különösen úgy, hogy minden nedves, sáros volt, csúsztak a sziklák és a kidőlt fák – és energiánk sincs túl sok...). Végül is itt maradtunk, és megpróbáltuk lakhatóvá tenni a helyet, legalábbis egy éjszakára. Tűzifát gyűjtöttünk, Hiperion talajt egyengetett (a tűznek egy egész jó helyet alakított ki, amit még hővisszaverő kövekkel is megspékelt), majd -'böcsületünket' helyreállítván- sikeresen tüzet raktam az útközben beszerzett nyírfakérgekkel. Azért ennek is megvan ám a módja: ha csak 'simán' megkapargatom egy darabon a kérget, és begyújtom, azzal nem sokat érek: hamar elalszik, és a vizes ágacskákat esélye sincs begyújtani. Ez inkább csak arra (lenne) jó, hogy az előre összekészített száraz élesztéket begyújtsa. Így néhány nagyobb darabot vékony csíkokra téptem, majd ezeket a csíkokat összefogtam egy kupacba nagyobb kéregdarabbal: ezt a kupacot egy másik kéreggel meggyújtva sikerült meggyújtani az első kis fadarabokat. Volt is motiváció, hisz' vélhetően hideg éjszakának néztünk elébe (valamennyire nedves ruhákkal, hálózsák és derékalj nélkül egy szétázott völgyben, ráadásul „az eső lába is lógott”). Innentől már csak táplálnunk kellett a tüzet a nedves fákkal (azért megpróbáltuk egy kissé megszárítani is az ágakat a tűz mellett/fölött). Rengeteg fát gyűjtöttünk, de persze még az is kevésnek bizonyult. Gyűjtögetés közben az egyik fadarabon találtunk egy lehetetlen kék színű meztelen csigát – jó nagy példány volt.

Miközben a tűznél melegedünk, egyszer csak halljuk, hogy turisták közelednek felénk: két gyerek és a szülők. Persze a gyerekek előre szaladtak, és megláttak minket a tűz mellett, majd meglepődve konstatálják: „Ott van két ember, szalonnát sütnek!” :). Hát igen, elég vicces helyzet volt, épp arról beszélgettünk, hogy milyen finomakat fogunk enni, ha egyszer hazaérünk, meg hogy még néhány nap, és a turistákat fogjuk tűz fölött sütögetni! :)

Ebéd?.....Vagy inkább legyen a vacsora? ;) 

Hiperion végül egy vízszintes, néhány méterrel fentebb lévő helyet szemelt ki éjszakára, és leveles ágakból egy szükség-derékaljat dobott össze magának. Én az egyik üreget preferáltam a tűz mellett, mivel fenyegetett az eső veszélye. Közben teljesen megszűnt az éhség-érzetünk is. Miközben a feldarabolt gombákat sütögettük a köveken, az ujjamat sikeresen megégettem az egyik forró kővel, de olyannyira, hogy órákon keresztül állandó hűtést igényelt.

Újabb véget érni nem akaró éjszaka következett. Hiába aludtunk nagyon keveset előző éjszaka: max félórás alvások, kényelmetlenség, forgolódás (kevésbé kényelmetlen pozíció keresése), a tűz táplálása / élesztgetése, a környéken lévő maradék fák keresése (kitapogatása :)) és összeszedése. Fagyűjtögetés közben egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy fluoreszkáló zöld pontok vannak körülöttem mindenfelé! „Mik ezek?” –nézek néhány kicsi darabot- „Szentjánosbogarak?” -közben meglátok néhány jóval nagyobbat- „Na de ekkorák???” Voltak hüvelykujjnyi darabok is! :) Egyet megtapogattam, és meglepetésemre egy korhadó fadarabot éreztem a kezemben! Ilyet még nem láttam! Mindegy, fáradt vagyok, rakok még a tűzre, aztán „alvás” tovább...

Másnap korán, hajnalban keltünk, hogy minél hamarabb befejezzük a túrát (Hiperionnak sajnos hamarabb haza kellett utaznia). Induláskor egyből egy jó darabon emelkedőn kellett haladnunk – na itt látszott meg igazán a fáradtságunk! Néha úgy éreztük, mintha már egy hete mentünk volna. Azért a vízszintes és lejtős részeken már a korábbi túrák során belénk rögzült tempóban mentünk (a túra elején még sokszor úgy kellett magunkat „séta üzemmódba” kapcsolni, hogy mégse érjünk már olyan gyorsan a célba), így -jó pár km aszfalt beiktatásával- elértük Miskolcot, a korábbi kiindulópontunkat, majd elfogyasztottuk a jól megérdemelt csokikat (amik egyébként túra közben sokszor elég „hangosak voltak” a hátizsákban, ahogy „hívogattak” :)).

A túra végén elfogyasztjuk a jól megérdemelt „csúcs-csokit”. Lelkileg kiéheztünk rá... :)  

Konklúzió

Sokat kivesz az emberből az éhség (az energia hiánya) és a fáradtság, kialvatlanság. Ráadásul a nedves idő is elég demoralizáló tud lenni – de a hangulatunk ettől függetlenül végig töretlenül jó volt. Egyébként furcsa ez az éhezés dolog. Miután fizikailag megszűnt az éhségünk, már csak a lelki kényszer maradt, hogy együnk – ez pedig (legalábbis ilyen rövid időn belül) szinte semmi nehézséget nem jelent. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen túra után egy hatalmas lakomát csapunk – de nem így lett. Egyszerűen nem voltunk éhesek! Megettünk fejenként 200g csokit, és nem is kellett más – hazaérve sem! Szóval ez a túra kivételesen nem a hosszú, fárasztó menetekről, vagy magas hegyek leküzdéséről szólt, hanem inkább a tapasztalatszerzésről. De azért így is sikerült magunkat valamennyire kifárasztani: pedig minimális súllyal mentünk, és – a korábbiakhoz képest – nagyon rövid távot tettünk meg.

És az eszközök hiánya? Az én meglátásom szerint nem volt gond egy percig sem. Tulajdonképpen mindketten rutinosan, jól választottuk meg az 5 eszközt – persze nem ez volt az első túránk, tudtuk, hogy mikre lesz igazán szükségünk előreláthatólag. Így utólag ez az „öt eszköz” sem tűnik olyan durva limitnek. Hiába gondolkodom, csupán két dolog jut eszembe, aminek nagyon örültem volna odakinn: egy hálózsák és egy polifoam.

Kba