Nincs út a boldogsághoz. Az út maga a boldogság.
(Buddha)

Beszámoló a Vérkör instant teljesítménytúráról

Ha valakit éppen a Dunakanyar kapujában pottyant le a gólya, nem nagyon fogja megúszni, hogy szülei már kölyökkorában ne rángassák el magukkal kisebb-nagyobb csatangolásokra, túrákra és kirándulásokra.
Hiszen mögöttünk a Börzsöny, szemben velünk a Pilis, közel van a Cserhát és a Visegrádi-hegység.

Aztán ha az illetőt tizenévesen éppen egy evezős egyesületbe sodorja a véletlen, ahol az edző egy szenvedélyes természetjáró és az erdei túrák, futóedzések, téli sítúrák és az őszi kerékpártúrák szerves részét képezik a sportolók felkészítésének… Nos innentől elkerülhetetlen, hogy gyógyíthatatlan szenvedélyként beivódjon a személyiségébe a csavargás és a természetjárás iránti rajongás.

Velem mind a kettő megtörtént. A Dunakanyarba születtem, Vácon nevelkedtem és evezős lett belőlem. Ezért van az, hogy minden olyasmire felkapom a fejemet, ami kaland, fizikai és mentális kihívás és természeti élmény egyben.

Az erdő csendje, nyugalma, a szinte harapható friss levegő, a festői vízmosások, az erdei ösvények és kilátóhelyek szépsége mágnesként vonzzák az ilyen embert és vonzanak engem is.


A teljesítménytúrázás.
Hogy a fenébe nem jutott eddig az eszembe?

A bicajozás, görkorizás, evezés, futás, síelés szerves részei az életvitelemnek, de az igazán hosszú távú teljesítménytúrázás korábban még nem fordult meg a fejemben.

Hallottam már a Kinizsi 100-ról meg a Gerecse 50-ről, de valahogy mindig azt gondoltam, hogy ez csak elmebetegek, lelki sérültek és nem normális emberek szórakozása lehet.

Aztán tavaly éppen Cortina d’Ampezzo-ban jártam hegyet mászni. Történetesen éppen az érkezésünk napján rajtolt a Cortina UltraTrail elnevezésű elképesztően kemény teljesítménytúra verseny. Ahogy néztem a versenyzőket hihetetlen szinteken, vad hegyi ösvényeken futni, lélegzetelállító kulisszák között kocogni, mászni, kapaszkodni és elképesztő elszántsággal küzdeni, egyre inkább kezdett érdekelni a történet.

Sífutó ismerőseimtől szintén hallottam már a hazai és nagy európai versenyekről, hétköznapi emberi ésszel felfoghatatlannak tűnő távokról, szintemelkedésekről és teljesítményekről.

Egyre többet járt a fejemben, hogy „csak le kellene nyomni” legalább egy ilyen versenyt. Na nem a Cortina UltraTrailt! De legalább valami kis rövidebbet.

Aztán idén áprilisban eljött a nap, amikor azon kaptam  magam, hogy ott baktatok nagy vigyorogva a Gerecse 50 mezőnyében és borzasztóan élvezem az egészet. Lazán lenyomtuk barátnőmmel az 50 km-t 8 óra 35 perc alatt. Na nem mondom, hogy nem bágyadtam el a végére, és nem állítom, hogy másnap nem volt kicsit darabos a mozgásom, de az élmény feledhetetlen volt.   

Persze ha egyszer már részt veszel akár csak egyetlen egy ilyen teljesítménytúrán is, még kíváncsibb leszel és elkezd komolyabban érdekelni a téma.

Hogyan lehet mondjuk 100 km-t legyalogolni? Mire kell figyelni, ha nekivágsz? Hogyan lehet egy ilyen túrára felkészülni? Mennyire tudja ronggyá szívatni magát az ember? Muszáj feltétlenül megrogyni, vagy kellő tudatossággal akár még jó érzéssel is meg lehet csinálni az ultra távokat?

A Gerecsén, úgy 40 km után, éppen ahol egy nagy dzsindzsáson ereszkedtünk lefele, láttunk egy kis táblát az ösvény felett kifüggesztve:

Vérkör.
77 km.
Az instant teljesítménytúra.

Vérkör!
Hm!
Nem hangzik rosszul, gondoltam.
Vér is van benne, meg a Kör című horrorfilm is eszébe jut az embernek…
Szóval, napokon át ott ciripelt egy kis bogár a fülemben.
„Vérkör!” „Vérkör!”

Végül felmentem a weboldalukra és elolvastam a túra kiírását.
Azonnal tudtam, hogy ez lesz a következő teljesítménytúrám.

Na de nem most!!!
Most?!
Hát most hogy…?

Majd később..!
Majd csak jövőre!

Na, ehhez képest másnap beneveztünk, és néhány nap múlva már izzítottuk is a túracipőinket, pakoltuk be az elemózsiát, Vértes-térképet, izotóniás italokat….
…és hajrá!


Na de mi is az a Vérkör?

A Vérkör egy különleges teljesítménytúra, amelyet két oroszlányi srác, Paripa (Nagy Laci) és PamutMamut  (Lovas Mátyás) hoztak létre.
Úgy nevezik, hogy „instant teljesítménytúra.”

Különleges a túra több oknál fogva is. 77 km-t kell megtenni a Vértes-hegység legszebb túraútvonalain. A szintidő gyalogosan 18 óra. A túra bármikor teljesíthető, amikor éppen kedved van hozzá. Az év bármely napján elindulhatsz, bármilyen napszakban. Teljesítheted futva, gyalogolva vagy kerékpáron.

Ehhez először regisztrálni kell a túra weboldalán, majd amikor eldöntöd melyik napon indulnál, egy nevezéssel jelezned kell az indulási szándékodat.

Az útvonal mentén ellenőrző pontokat alakítottak ki a srácok. Az ellenőrző pontok fatörzseken rögzített QR-kódok, amelyeket egy mobil telefonos alkalmazással kell leolvasni. A leolvasást követően az áthaladási időpont rögzítésre kerül a Vérkör weboldalán.

Külön poén, hogy miközben haladsz végig a túraútvonalon a családod vagy barátaid a weboldalon látható térképen tökéletesen nyomonkövethetnek és pontosan látják merre jársz és mennyi van még hátra a teljes távból.

A célba érkezéskor pedig a szervezők minden túrázónak, aki az előírt szintidőn belül teljesíti a túrát egy nagyon csinos emlékérmet akasztanak a nyakába.

Na ez aztán tényleg egyedülálló.
Az érem nyálcsorgató, a túra szuper rugalmas, miközben egy pazar természeti és sport élményben veszel részt,  high-tech technológia segítségével menedzselik a nyomonkövetésedet.
Paripa és Pamutmamut pedig halál jó fejek. Igazi jó házigazdái az egész projektnek.
Szóval buli az egész úgy ahogy van! 


Nézzük, mit kell végiggondolnod, mielőtt útra kelsz.

Ha viszonylag messzire akarsz jutni, nem árt ha van egy szuper kényelmes csukád, gondosan választod ki a zoknidat, van nálad elegendő mennyiségű és megfelelő összetételű kaja, gondoskodsz sókról és folyadékról.
A térkép kötelező kellék, de még jobb ha van nálad GPS. Ja, és ne felejtsd el elolvasni a szervezők által gondosan összeállított segédletet.

Persze, mint mindig most is csak utólag vagyok ennyire okos.
Mert hogy szinte mindent sikerült elbaltázni ezen a Vérkörön.

A cipő, az rendben volt. A világ egyik legjobb terepfutó cipője, egy HOKA Stinson Trail igazán jó kis lábbeli egy ilyen túrára.
A zokniválasztás viszont katasztrofálisra sikeredett. Túl vastag zoknit vettem fel, amiben lehet, hogy egy 20-30 km-es túrát vagy egy könnyű kis délután sétát meg lehet tenni, de egy ilyen hosszú túrát nem.
30 km után döbbentem rá, hogy durván felpuhult a talpam és több fájdalmas vízhólyag kezdte kínozni a lábamat. Mindehhez innen már csak 47 km volt hátra.

Aztán elbaltáztuk a vízfelvételt is.
Vittünk magunkkal Izostart és bőségesnek tűnő vizet, de elnéztük az egyik forrást, ahol feltölthettük volna a palackokat és belefutottunk egy 15 km-es, csaknem 3 órás szomjazásba. Mondanom sem kell, hogy ez igen komoly hiba volt.
Amikor 15 órát tervezel gyalogolni szinte megállás nélkül, nem célszerű egy csöppet sem szomjaztatnod a szervezetedet. Az izmoknak sókra, ionokra és vízre van szükségük. Amint kezdenek szomjazni a sejtek, úgy kezd egyre megerőltetőbbé válni a mozgás és csökkenni a teljesítmény.
Szóval jó három órás szomjazás után végül Csákváron botlottunk bele az első kútba, ahol aztán végre úgy ahogy, rendeztük a sorokat.

A kaja rendben volt, folyamatosan toltuk a komplex szénhidrátokat, gyümölcsöt, sós mogyorót, csokit, így energiánk volt végig az út alatt, de amire nem gondoltunk, az a GPS és a túrasegédlet alapos tanulmányozása.

Mert ugye mit nekünk GPS?!
Azzal csak az amatőrök mennek.
Az igazán tökös csávók nem vacakolnak holmi GPS-szel.
(Ezt az álláspontomat azóta töredelmesen revidiáltam)

Szóval, nem vittünk magunkkal GPS-t.

A szervezők által gondosan összeállított túrasegédletet pedig nem olvastuk el elég figyelmesen.
Mert ugye, kicsit szétszórtak is vagyunk…☺

Így fordulhatott elő, hogy rögtön az első ellenőrző pontnál vidáman eltévedtünk és 35 percet vacakoltunk, mire visszataláltunk a helyes útra. Aztán 30 km környékén ismét belefutottunk egy másfél kilométeres zsákutcába, mert nagyon rosszul volt látható egy helyen egy fontos jelzés.
Volt még két kisebb letérésünk az előírt túraútvonalról, de itt még viszonylag időben reagáltunk és csak egy-egy rövidebb kitérőt kellett megtennünk.

Utólag számolgattuk, hogy összességében legalább további fél órát tököltünk a térkép feletti tanakodással, kisebb-nagyobb megállásokkal.

Még kb. 12 km volt hátra, amikor végleg ránksötétedett. Szerencsére vittünk zseblámpát, de azért 60 km után a sötét erdőben kolbászolni, már kevésbé szívderítő. Szerencsére közvetlenül mellettünk eldübörgő őzcsordák és a sötétben feléledő baglyok hangjai újra és újra felpörgették az adrenalinszintünket.

Amikor az utolsó ellenőrzési ponthoz érkeztünk, a koromsötétből egy fejlámpával felénk futó ember körvonalai bontakoztak ki. Meglepetten bámultuk a jelenséget, de ahogy a közelünkbe ért, megismertük. Nagy Laci, alias Paripa, az egyik szervező jött elénk futva, hozott egy kis csokit, vizet és ami a legfontosabb, lelki segélyszolgálatot.
Az utolsó nyolc kilométert így már hármasban sztorizgatva tettük meg és ez azért nagyon nagy segítség volt és kifejezetten feldobott minket így a túra végére.

A célba érkezve lefotóztuk a célbaérkezési QR-kódot és a telefonon megjelent a „Vérkör teljesítve” felirat.

Tyűűű…! Azért ez felemelő érzés volt!
Pláne annak tudatában, hogy mi nem is 77 km-t, hanem számításaink szerint legalább 85 km-t teljesítettünk.
A pulzusmérőm konkrétan 9.339 kcal-t és 17 óra 39 percet mutatott.

Ráadásul a szervezők több barátja is elénk jött és igazi haveri hangulatban, egy rövid kis díjkiosztó ünnepséget celebrálva a nyakunkba akasztották azt a nagyon szép érmet, amelyet minden, a túrát szintidőn belül teljesítő induló ajándékba kap.

Ezt követően már csak néhány elemi dologgal kellett megbirkóznunk.
Ilyenekkel mint: lemenni a lépcsőn, beszállni az autóba, lenyomni a gázpedált, kiszállni az autóból (!), és az igazi horror a végén, felmenni a negyedikre….! Másnap pedig megtanulni újra járni…☺

De az is sikerült és ma délután úgy érzem itt az ideje futni egyet a Duna-parton.

Nézd meg a Facebook-oldalamra feltöltött kis galériát, a szép érmet és ha kedvet kaptál, hajrá! Vágj neki Te is! Tudod, ez egy instant teljesítménytúra, bármikor elindulhatsz!

http://www.facebook.com/patinagyattila

http://www.verkor.hu