A harmadik nap reggelén igazán jó érzés volt felkelni, hiszen tudtuk, hogy ez lesz a Krímre érkezésünk napja. Így hiába következett a túra legunalmasabbnak ígérkező szakasza, nagy örömmel vetettük bele magunkat.

A sorozat első része: http://motolog.hu/posts/open/4
A sorozat második része: http://motolog.hu/posts/open/5

A második etap

Túra leginkább várt része következik, Ukrajna, de elsősorban a Krím-félsziget felfedezése. Egész napos csatangolások,aszfaltmentes szakaszok...szippantás a szovjetunió és az oszmán birodalom maradványaiból..meg sem állva a Duna-deltáig. 

Napról napra korábban keltünk, hogy ne kelljen rohannunk és legyen időnk mindenre még világosban. A reggeli csúcsforgalmat szinte teljesen elkerülve zúztunk be Odesszába a Patyomkin-lépcsőhöz. Odessza előtt, ahol az E87/M15 és az E58/M16-os utak, valamint az odesszai elkerülő találkoznak kaotikus körforgalom fekszik, melynek közepén rendőrségi épület található.. A zavarosban halászó rendőrök, általunk meg nem értett módszerekkel szedték ki a közlekedőket a forgalomból, szerencsére velünk nem foglalkoztak. Az ébredező városon átvágva, belvárosban kicsit kavarogva eljutottunk a Patyomkin-lépcsőhöz, Odessza emblematikus helyéhez, ahol elkészítettük a kötelező jellegű, bizonyító erejű fotóinkat. 

Odessza belvárosa jóval több időt is megér, mint amennyit mi ott tartózkodtunk, szép épületek és rendezett közterek jellemzik, igazán szép város. Nekünk viszont nem volt mit tenni, nem városnéző túrán voltunk, így tüstént indultunk is tovább, Mykolaiv és Kherson felé.

Más, ésszerű lehetőség híján hosszú és kínkeserves főutazás következett az E58/M14-es majd az E97/M17-es utakon. Végeláthatatlan egyenesek, nagy forgalom jellemezte az utat, a DRZ-k tempója miatt pedig mérsékelt ellenben bő félnapig kitartó dögunalom, melyet a 110 kilométeres utazósebesség és a technikás szakaszok hiánya szült. A főút menti benzinkutak előre fizetős alapon működtek, így a teletank, mint olyan nem játszott. A két nagyvároson való áthaladás és a helyenként feltorlódó kocsisorok színesítették csak a napunk, ahol az autókat és kamionokat, sokszor a szembe forgalom ellenére előzgetve szórakoztattuk magunk. Az életünkkel játszani mindig jó móka, ha másra nincs lehetőség, így ehhez az egyszerű trükkhöz a nap során többször is folyamodtunk.

Khersonnál átkeltünk a Dnyeper felett és rátértünk az E97/M17-es útra, melyen egészen Krasznoperekopszkig kellett haladnunk. Ez az út, vonalvezetését tekintve már sokkalta kellemesebb, az előző ingerszegény szakaszhoz képest. Kherson után nem sokkal fenyőerdők között vezetett az út, melynek aszfaltburkolata pirosas rózsaszínes színben pompázott, a forgalom pedig egyre fokozódott, melyet a Krímre tartó turisták hada okozott. Az útburkolat igencsak rázott, melynek következtében szépen lassan elhaláloztak a tükrök a motoromon, de ennek ellenére zokszó nélkül tartottuk az itt már unalmasnak cseppet se nevezhető 110-es tempót, mely a sok előzés hatására sokszor még magasabbra is kúszott. Armyansk előtt már egyre jobban be voltunk zsongva, éreztük, hogy már közel a Krím. Baloldalunkon csatorna, jobb oldalunkon pedig a tenger vize csillogott. Az állandósult szembe forgalom miatt egyre nehézkesebb volt a haladás, melyet a teherautók mögött feltorlódó 70-80-nal cammogó kocsisorok csak tetéztek. Szerencsére az út helyenként igen széles, már-már leállósávnak is beillő padkával volt ellátva, így hol jobbról (igen, tudom ilyet nem szabad…) hol balról előzve küzdhettük le az akadályokat. 

Armyansk után elszabadult a pokol, ami a szembe forgalmat illeti. Valószínűleg épp turnusváltás lehetett a Krímen, így autók és buszok ömlöttek felénk, a rendőri ellenőrzőpontot leszámítva sokszor a mi sávunkban is, így a 2x1 sávos útból lett egy fél, a Krímre tartó sáv és kettő, vagy épp ahány autónak kiadta a hely szembe sáv. Legnagyobb megdöbbenésemre olykor, a nekünk jobb kéz felöl lévő útpadkán is poroltak velünk szembe a közlekedők. Tiszta káosz volt! A forgalom nem igazán csillapodott, akkor sem amikor Krasznoperekopszk után áttértünk a H05-ös útra. Már a túra tervezésekor tudtam, hogy felüdülés lesz elhagyni ennyi kilométer után a főutat, így Illinka után vettünk is egy jobbost, és Yevpatoria felé egy csatorna töltésén, murvás úton haladtunk tovább. 

Így két és fél nap után már ismertük egymást annyira, hogy tudjuk kinek mi fekszik és mi nem, Sárkány és András a DRZ-kkel nagy örömmel vetették bele magukat a porolásba, Papamaci, hiába van GSA-ja, kicsit azért ódzkodott a szakasztól, mivel az endurózást eddig egyáltalán nem művelte. A két DRZ-st előreküldtem, had örömködjenek egy kicsit, majd Papamaci is tovább indult, végül pedig én zártam a sort. Az út eleje, Traktove faluig egy nyárfasor mellett haladt, kellemes, finom murva borította. Az ilyen murvának csak örülni lehet, mivel az út felülete is sima volt, gyorsan fel is gangoltam az 5. fokozatig és kellemes 70-80-as tempóban eredtem a többiek után. Ismeretlen úton, még ha ez egyenes is, hiba volt. Egyszer csak azon kapom magam, hogy vészesen közeledik felém egy kisebbfajta árok, mellyel keresztülvágták az utat.. nem vészes 20 km/h sebességnél, de nekem ahhoz közöm nem volt. Nem volt mit tenni, kiálltam a nyeregből, és vártam a repülést. A repülés meg is volt, oda is vágtam magam érkezéskor a tankhoz, de talpon maradtam. Nem sokkal később utolértem a többieket, akik csak annyit láttak belőlem, hogy amint leszállok a motorról, fogom a tököm és igazán kellemetlenül érzem magam. Röhögve kérdezték, tán te is megtaláltad a gödröt? Jót szórakoztunk egymás, de főleg az én nyomoromon és indultunk tovább.

Traktove falu után egészen Kormove faluig a töltésen vezetett az utunk. A szakasz eleji kis malőrt leszámítva nagyon örültem, hogy erre az útra voksoltam a főút helyett, ugyanis körbe, amíg csak a szem ellát, nem volt semmi.. egy fa vagy bokor sem, mi viszont a töltés tetején voltunk így igazán jó szemszögből érezhettük kicsinek magunk. 

A csatornát időről időre átemelő szivattyú telepek szakították meg, érdekes volt látni milyen komolyan veszik itt az öntözéses mezőgazdaságot.

A töltés tetején vezető murvás út parádés volt, hepehupától és úthibától teljesen mentes, toltuk rajta a 100-as tempót. Mivel az út széles volt, így helyenként csatárláncban haladhattunk, nem voltunk rákényszerítve hogy egymás porát nyeljük. Mire kiértünk a T0111-es útra már Papamaci is kezdett ráérezni a porolás ízére.

Yevpatoria előtt hosszan kajszibarack, kettős fasor szegélyezte az utat. A fák tele voltak érett gyümölccsel, így mint más átutazók mi is megálltunk egy kicsit falatozni. Ilyen kisméretű sárgabarackot én még nem láttam, de az íze az teljesen rendben volt. A kóstolóból végül majdhogynem ebéd kerekedett, úgyhogy jól belakmároztunk a barackból. A városba csak az esti sör és élelmiszeradag beszerzése miatt mentünk be. A társasház aljában lévő kisbolt széles választéka, alacsony árai és a kedves helyiek hatására egyre jobban kezdett tetszeni mindenkinek Ukrajnának ezen szeglete.

A környék nem sok látnivalót rejt, a belvárosban található Mecset és a dervisiskolán kívül, így inkább megcéloztuk a Molochne környékén található rádióteleszkópokat.

Végül a tengerparton a Yevpatoria RT-70 rádióteleszkóp tövében vertünk tábort, amihez a tengerparti homokos úton jutottunk.

A sátorállítás után nagy reményekkel indultunk a tenger felé.. végre csobbanhatunk. Akkorát koppantunk, hogy az csoda. A tenger hőmérséklete, július ide vagy oda vetekedett egy hegyi patakéval. Szomorúan vettük tudomásul, hogy minden bizonnyal még a szovjet időkben idebiggyesztettek a Fekete-tenger széléhez egy kis Jeges-tengert is.. mert olyan nincs, hogy ez ilyen hideg legyen! 

A szálláshelyünk egyébiránt fergeteges volt, a parádés napnyugta és a fölénk magasodó rádióteleszkóp megadta az este hangulatát.

(már itthon, hazaérkezésünk után tudtam meg, hogy táborhelyünk alig pár kilométerre volt Európa egyik legbetegebb fesztiváljától, a Kazantiptól, melyet 2012-ben Popivka tengerpartján rendeztek meg. Érdemes lenne rá egyszer túrát szervezni..)