2012 nyarán, az egyetemi vizsgaidőszak lezárultával útra keltem, hogy Kelet-Európa számomra még ismeretlen szegletét, a Krím-félszigetet felfedezzem.

Mint ahogy a címéből is sejthető, ez egy beszámoló lesz a nyári csatangolásról. Nem egy klasszikus bevezető szöveg ez, ha eddig nem tűnt volna fel, ugyanis bajban vagyok. Jobb lett volna ezt még melegében a nyáron megírni, de mentségemre szolgáljon nem voltam rest az utóbbi hónapokban sem, így még éppen a világvége előtt sikerült megszereznem a diplomám.

Az előkészületek
A túrát, bízva abban, hogy útitársaim is lesznek, az indulás előtt bő fél évvel meghirdettem, nagy hangsúlyt fektetve az utazás kaland jellegére. A saját definícióm szerint a kaland nem kerekedik csak úgy magától, gondos előkészületek kellenek hozzá, főleg azért, hogy az élmény/szívásszintet fenn lehessen tartani folyamatosan. A kaland a helyszínen ordas nagy szívás, de fotón jól mutat :) Szóval ennek szellemében végletekig megkoreografált útvonal, bizonytalan vadkempingezős szálláshelyek, térkép helyett itiner jellemezte a túrakiírásom..valamint csóróságom okán minimális költségvetés. 
500 euro nézett farkasszemet az 5000 kilométeres túratávval, szép kihívás…

Mivel perverzióm aszfaltra termett motorral a járt utat a járatlanért elhagyni, így nagy gondot fordítottam arra, hogy lehetőség szerint minden napra jusson egy kis porban fetrengés is; erre felhívtam az érdeklődök figyelmét is, korlátozott férőhely ide vagy oda, nem ölték egymást a motorosok, hogy bekerüljenek a csapatba.

A túra kiötlésekor egy 450-es Suzuki GS elégedett tulajdonosa voltam, és az útvonalat is ennek a motornak az adottságait szem előtt tartva alakítottam ki. Nyomatékos kéthengeres motor, túracumóval is maximum 230 kilós tömeg, relatív nagy hasmagasság, idom semmi. Igazi kalandjárgány, tökön paszulyon, patakon hosszában átmegyek vele.

Túratervezet nagy vonalakban kész, túratársak beetetve, minden klappol, és én ekkor igazi önsorsrontóként eladtam a motorom. A GS eladását már csak az utód kiválasztásával tudtam tetézni, úgyhogy minden józan gondolat ellenére (Vegyél endurót! Vegyél endurót!..) egy teljesen idomos XJ 900S Diversiont sikerült beújítanom, egy pillekönnyű, felpakolva 3 mázsás gépet, melyről még a lábam sem ér le rendesen.

Egészen eddig a pillanatig úgy gondoltam, hogy érdekes utazás lesz némi szívással, de itt borult minden és a költségvetés tartalékai is leolvadtak az új gép lényegesen nagyobb fogyasztása miatt. A túra még el se kezdődött, de a kaland már borítékolható volt.

Az indulásig össz-vissz bő kétezer kilométert sikerült mennem az új géppel, ebben két kisebb földutas ismerkedés és egy szlovákiai kanyargás is volt, így a remény hal meg utoljára alapon már kezdtem bízni abban, hogy sikerül a terveket véghezvinni.

Az indulás előtt a motort fel is kellett készíteni az útra, így egy szett új gumi, a hátsó fék felújítása és egy olajcsere, valamint első teleszkóp szét-össze következett. Nem egy hosszú lista, főleg egy frissen beszerzett használt motornál, amiben már a vételkor 110 000 kilométernél is többet mutatott az óra.

A GPS-nek nem vagyok híve így az indulás előtti hetekben üres óráimat, ami azért az egyetemi vizsgaidőszak alatt nem olyan magától értetődő, az útvonal memorizálásával töltöttem, valamint készítettem egy itinert magamnak, amin az irányváltásokat tüntettem fel. Hagyományos értelemben vett térképet nem szándékoztam magammal vinni.. bőven elég volt ez is és egy lista az érintett fontosabb településekről (ukrán részeken cirill betűkkel is). 5000 kilométer nem a világ, úgyhogy induláskor már kívülről fújtam az utat.

A túrát érdemes volt előre meghirdetnem, mivel így 3 útitárssal vághattam a nyári kalandomba. András és Sárkány egy-egy DRZ-vel míg Papamaci kolléga egy GSA-val csatlakozott a túrához. Itt sajnos be kellett látnom, hogy csak én nem tartottam be a saját túrakiírásom feltételeit, a jelentkezőim viszont igen, így rajtam kívül mindenki terepképes motorral várta, hogy belecsapjunk a lecsóba.

Első etap
A túra első fele az érjünk már oda (a Krímre), de lássunk is valamit szellemében került kialakításra. Bihar-hegység, Erdély, Keleti-Kárpátok, Chisinau és Odessza színesítették utunk. Mivel Románián a tranzit utakat használva átkelni kész rémálom így ezeket, valamint az unalomig ismert erdélyi turistalátványosságokat és tumultust elkerülendő, ahol csak lehetett kis utakon és a tranzitforgalmat elkerülve haladtunk egyre keletebbre. Az út teljes egészére, de az első szakaszokra különösen igaz, hogy nem egyik látványosságtól a másikig vonulva motorozás a program, hanem az érintett tájak élvezete, folyamatos haladás mellett.

Az első nap

A túra szombat délben, a Bihar-hegységben kezdődött, a találkozási pontot is ide jelöltem ki. Nem volt mit tenni, így az út első 350 kilométerét Fehérvölgyig (Albac) egyedül tettem meg, közben pedig reménykedtem, hogy a túrára jelentkező útitársaim is legalább olyan komolyan gondolták a túrát, mint én és ott lesznek időben a találkozási ponton. 

Battonyánál hagytam el Magyarországot, majd Turnuban egyből le is fordultam balra és Kürtös (Curtici) majd Újszentannán (Santana) keresztül Varfurilet és Diófást (Nucet) érintve belevetettem magam a Bihar-hegységbe. A szombati nap első felét az új motorom adottságait magányosan, 150 km/h körüli kényelmes utazósebesség mellett élveztem. Fülig ért a szám, és nagyon boldog voltam a tehenem nyergében. 

Mondanom se kell csak én értem időben a találkozási pontra. A várakozás kínos csendben telt, közben pedig mormoltam magamban..csak ideérnek, csak ideérnek. Bő fél órás késéssel, nagy megkönnyebbülésemre végül befutottak mind a hárman.

A megkönnyebbülés hatására az arcomra frissiben kiült mosoly egyből oda is fagyott, amikor megláttam a DRZ-ken a bütykös gumikat.. mondom ejj, itt virítani kell majd a burkolatlan szakaszokat, nehogy csalódás legyen a vége.. ekkor rátekintettem saját paripámra, és látva a sport-túra gumiabroncsokat a viccesen alacsony hasmagasságot és az idomokat, kicsit összeszorult a gyomrom. Na de mindegy, nincs mit tenni, azzal kell menni ami van. Ismerkedős és a túrát nagy vonalakban felvázoló ebéd után indultunk tovább Fehérvölgyből. Az elnyúlt ebéd, és a többiek pontatlan érkezése miatt a tervezethez képest laza 150 kilométeres hátrányt sikerült összeszedni már az első nap.

Mivel flottul nem mehet minden, túl szép is lenne, még Torda előtt bemondta az unalmast a kilométerórám, ami valljuk be kicsit ciki a túravezető motor és az út menti traffipaxok tekintetében. A későbbi bírságokat megelőzendő Sárkány megmutatta mi az 50 és mi a 100, így az ezekhez a tempókhoz tartozó fordulatszámértéket megjegyezve és fejben tartva igazítottam a továbbiakban csapatunk sebességét a normákhoz. 

Tordán összetankoltunk a motorokat, amire egyébként túl sok szükség nem volt, mivel a Divim 300 kilométer körül megy el egy tank benzinnel, addig a két DRZ és a GSA is ennek dupláját lazán meg tudja tenni. A tankoláskor saját marhaságom szülte problémával sikerült szembesülnöm, a topcasebe tett 2 literes szénsavas ásványvizem a palackon kívül váratott magára, eláztatva szinte mindent, ami a dobozban volt. Az apró malőrön túllendülve, bízva abban, hogy a hátrányunk még a nap folyamán ledolgozható folytattuk utunk. Torda után az E60-as országúton Gyéres (Campia Turzii) felé vettük az irányt, ahol egyből el is hagytuk a forgalmas főutat és a 150 a 151C majd a 151-es, kis utakon közelítettünk Szászrégen (Reghin) felé.

A Mezőség lágyan hullámzó dombjai, szántóföldjei és legelői mentén vezetett utunk. A kis utak várakozáson felüli minőséggel és a várakozásoknak megfelelően gyér forgalommal erősítettek meg abban, hogy sokkal jobb kis utakat keresve túrázni, mint főutakon leküzdeni a távot.

Az első, a motorom nyergéből off-roadnak titulálható szakasz is itt ért minket. Felsődetrehem (Tritenii de Sus) után az addig bájosan kanyargó alig másfél sáv széles út murvában folytatódott tovább. A többiek ezt vidáman vették tudomásul és nagy élvezettel poroltak a kavicsos úton, én pedig egyrészt ismételten elmormoltam magamban, hogy miért nem endurót vettem, és mint első murvás szakaszom volt ez a Divi nyergében, kezdtem ismerkedni a motorral, és szoktattam magam a gondolathoz, hogy a Krímen lesz egy 200 kilométeres ilyen jellegű szakasz is. Minden kezdtet nehéz, így kicsit izzasztó volt ez az uszkve két kilométeres intermezzo. Újból kellemes kis utakon haladtunk, amikor is egy a motor elején felkenődő galamb zökkentett ki, a mezőzáhi tóparti idillből. A galambnak igazán rossz napja volt, mert még szegény földet sem ért, máris egy busz kerekei alatt találta magát. András később meg is jegyezte, ha nincs az a fránya busz ő bizony elhozta volna estére, megsütve nem lett volna olyan rossz.

Még Szászrégen előtt világossá vált, hogy a nap folyamán a Keleti-Kárpátok nyugati lábánál keletebbre nem jutunk, így az esti ellátmány (sör) beszerzésére, Szászrégen belvárosán való átgurulásra és sátorhely keresésre koncentráltunk a továbbiakban. Sátrazásra alkalmas helyet végül Marosoroszfalu (Rusii Munti) határában, közvetlen a Maros partján találtunk. A táborhely meglelése, és a többiekkel való elfogadtatása meglepően könnyen ment. Ja igen.. azt elfelejtettem mondani, hogy a csapat átlagéletkora 46 év volt, amin az én szerény 23 évem igen csak sokat javított, szóval az igények és elvárások nem mindig úgy alakultak ahogy azt az én fiatal fejemmel természetesnek vettem volna. 

A nap hátralevő része meglehetősen jó hangulatban telt, az addig egymásnak ismeretlen emberekből kezdett csapat formálódni, melyben nagy segítségünkre voltak a frissen beszerzett sörök és a hazulról cipelt házi pálinka is. Valamint már az első este ízelítőt kaphattunk András Afrika kerülő túrájáról, ami a túra hátralevő részén esténként állandó betétprogrammá vált. A másnap reggel, a garatra felöntés mértékétől függően kinek jobban kinek kevésbé, de döcögősen indult. A korrektség jegyében legyen elég ennyi, mindenesetre szórakoztató volt.

A sorozat második része elérhető itt: http://motolog.hu/posts/open/5