Kazincbarcikáról a Bükk felé.

Túratársammal egy vasárnap reggel találkoztunk a Kazincbarcikai buszvégállomáson .  Tervünk az volt , hogy a közvetlenül innen induló piros jelzésű  úton haladva Bükk hegység széléig menetelünk, onnan pedig más jelzett utakon haladva elérjük a Csanyik-völgyet. Az idő szép volt, és bár az előző napokban jelentős mennyiségű csapadék hullott, reméltük hogy ez nem fog problémát okozni. Jó hangulatban indultunk el. Hamar elhagytuk a város határát . Itt mindjárt egy aránylag meredek emelkedőt kellett leküzdeni , viszont itt nem volt nagy a sár , ez biztató volt a későbbiekre nézve . Juharfák alatt haladtunk eleinte (itt az őshonos fákat kivágták már régen) a domb tetején véget ért az erdő. Itt fátlan dombok következtek, néhol meghagyott erdősávokkal. Erről a helyről látnunk kellett volna a Sajó völgyét , Alacska községet és Sajószentpéter egy részét, valamint a távolban a Tokaji-hegyet, de a szemből sütő nap és a reggeli pára miatt erről lemaradtunk. Az úton haladva felugrasztottunk egy pihenő őzet , lefényképezni már nem érkeztünk, olyan gyorsan eliramodott. Nemsokára ismét erdőbe értünk. Ez már tölgyerdő volt. Nem túl öreg , nem is nagyon sűrű, de a reggeli párás időben szép volt . Madarak csiviteltek, a távolban pedig kakukk szólt. Viszont itt már néhol sáros volt az út , időnként pocsolyákat kellett kerülgetnünk. Szerencsénkre az út innen egy hegygerincen haladt tovább , így nem voltak jelentősebb szintkülönbségek. Jó másfél órányi gyaloglás után jobbra nézve egy tavat pillantottam meg. Nem akartam hinni a szememnek , ezidáig nem is hallottam ezen az erdőrészen tóról. Az én régebbi kiadású térképem nem is jelezte, a nevét is túratársam újabb kiadású térképéről tudtuk meg: Ludna tó. Nagy csodálkozásunkra két tőkés réce szállt fel róla. Néhány fénykép készítése után továbbindultunk. Most már elég sáros volt az út , sok helyen kényszerültünk métereket haladni az útról letérve a néhol bokáig érő tócsák miatt. Időnként voltak  emelkedők , de nagyjából vízszintesen haladtunk. Egy erdőirtásra kiérve, a  bal oldalon egy völgyön át kilátás nyíl a Pitypalatty - völgyre. Egy település házai is látszottak, próbáltuk a térkép alapján beazonosítani, talán Sajólászlófalva volt az. Innen az út balra kanyarodott, majd a fák közül egy fiatal, telepített erdőrészre jutottunk ki. A távolban ott magasodott a Bükk sötét tömege, a bánkúti radarállomás kupolája tisztán kivehető volt. Sajnos az útviszonyok tovább romlottak a sár és az egyre hatalmasabb pocsolyák miatt, némelyik teljes szélességében, több tíz méter hosszan elfoglalta az utat. Egyre gyakrabban pillantottunk a térképre . Nemsokára el kell érnünk azt a helyet ahol a piros jelzésről a kék+ jelzésű útra kell váltanunk , ez vezet fel a Bükkbe. Azonban a keresett útkereszteződést fél óra továbbhaladás után sem találtuk. Bementünk az oldalra nyíló utak mentén bizonyos távolságra , a fákon a kék jelzést keresve de hiába. Már gyanúsan hosszú ideje haladtunk lefelé , amikor találkoztunk egy idősebb férfival. Kérdésünkre elmondta, amit már amúgy is sejtettünk: rossz irányba haladunk, ez az út Tardona község felé halad. Útbaigazított minket merre kell mennünk , egy darabon el is kísért minket , de hiába : így sem találtuk a kék+ jelzést. Több kilométernyi visszafelé haladás után úgy döntöttünk, letelepedünk egy fa alá, és megebédelünk. Evés közben közeledő motorzajra lettünk figyelmesek. Kisvártatva feltűnt egy motoros , sáros krosszmotorjával jobbra balra csúszkálva haladt el mellettünk . Néhány perc múlva további motorosok követték , nem számoltam őket , úgy tízen lehettek. Elég zajos módja a természetjárásnak, az biztos. Találtak volna alkalmas területet az erdőn kívül is az ilyen jellegű szórakozásra. Az ebéd befejeztével indulni készültünk , mikor egy három felnőttből és egy gyerekből álló társaság állt meg mellettünk.  Őket is megkérdeztük , merre kéne mennünk, hogy a kék jelzés nyomára akadjunk , de sajnos nem tudtak segíteni. Egyébként gombát szedni jöttek Tardonáról. Miután elköszönve tovább indultak, túratársammal arra a következtetésre jutottunk , hogy hiábavaló tovább keresni a kék jelzést . Jelöletlen úton nem akartunk tovább indulni , mert több kilométerre is eltéríthet az eredeti céltól. Csak egy napot szántunk erre a túrára , másnap mindkettőnknek dolga volt. Már jócskán elmúlt délután egy óra , a távnak maximum a felét tettül meg (körülbelül tíz kilométert légvonalban) és a terep ezután kezdett igazán emelkedni. Az út keresés sok időt elvett. Ha eltérünk a jó iránytól , meglehet , hogy -mondjuk- valahol Szentlélek környékén lyukadunk ki valamikor estefelé , nekem pedig onnan még haza kéne utazni busszal  Kazincbarcikára. A Varbóra való gyaloglást is elvetettük. Nem volt más hátra, visszafordultunk kiindulási pont felé. A visszaúton még találkoztunk egy lovassal , és ismét megcsodáltuk a Ludna -tavat. A város határában magasodó dombra visszaérkezve a reggeli pára elmúltával már láthattuk a Sajó-völgyet, nem messze pedig Alacska házai fehérlettek. Látszott Sajószentpéter nyugati széle is , a Pitypalatty-völgy egy részével együtt. A tőlünk bal kézre eső domb mögött a Borsodi hőerőmű kéményeit lehetett látni, a messzeségben pedig a Tokaji-hegy sötétlett. Abban az irányban nincs magasabb hegy vagy domb köztünk , ezért látható a nagy távolság ellenére is. Már csak az volt hátra  hogy leereszkedjünk a domboldalon a városba Az utolsó félórányi gyaloglás után érkeztünk vissza a reggeli indulás helyére, ahol túratársam(lévén ő Miskolci ) buszra szált . Bár eredeti célunkat nem értük el , mégis szép volt ez a túra, jó hangulatban , szép vidéken át. Felüdülés volt testnek- léleknek egyaránt, bár egy kissé azért elfáradtunk a végére.