Kedd reggel 6-kor mennydörgésre ébredünk.Igazi magashegyi vihar tombol, 60-70km/h-s szél, villámok és zivatar! A felhők száguldoznak az ajtó előtt, az indulást el kell halasztani, ebben az ítéletidőben elindulni életveszélyes. Visszabújok a hálózsákba, és alszom még egy kicsit….
Egy régi indián megfigyelés alapján, a magashegyekben, ha reggel vihar van,
várni kell 10 óráig. Addig kiderül, milyen idő lesz. Nos, ez a mi esetünkben bevált! A felhők felszakadoznak, a szél gyengül és néha a napot is látjuk. Ebédelünk és délben már annyira jó idő van, hogy el is tudunk indulni.
Azonban a napi tervünket módosítani kell! A bokám egész jól van már, viszont a vihar miatt elcsúsztunk időben. Így legyalogolunk a kocsihoz, ami a Platak menedékháznál várakozik és irány a tengerpart!
Egy kis fürdőzés, ha már Horvátországban vagyunk. Este átgurulunk a szurdokhoz vezető út kezdőpontjához, ami a következő napi tervünk.
A felhőket elnézve délután ismét várható futó zápor, zivatar. Ha már itt vagyunk megyünk, a döntés megszületett. Bízunk a tengerparton jó idő fogad minket.
Másfél óra gyaloglás a Platak menedékház, majd irány Rijeka, pontosabban a külvárosi rész.
A kikötő után parkolunk, le a textilt, fürdőruha fel és már csobbanok is a kellemes hőmérsékletű vízben.
Sziklás tengerpart, gyönyörű tiszta víz, kikötő és gomolyfelhők. A nap sugarai sávokat rajzolnak az égre. A legjobb idő egy kiadós úszásra, 200 métert úszom befelé, a hátamra fordulok és élvezem a sós tengervízben a szelíd hullámok ringatását.
Csak cápa ne úszkáljon errefelé, villan át a fejemen. De amilyen gyorsan jött a gondolat, olyan gyorsan távozik. Kicsit lubickolok még, megfordulok és tempózok kifelé a part felé. Mezítláb vagyok, így a part közelében figyelek, nehogy rálépjek egy tengeri sünre. Igen kellemetlen lenne.
Anita a parton pancsol, csak a lábát lógatja a vízbe, neki a 22 fokos víz még hideg
. A nap szép lassan alábukik a horizonton, narancssárgára festve az égboltot. A levegő gyorsan hűl, amint a napsugarak már nem melegítenek.
A sós tengervizet szeretnénk lemosni, azonban a parti zuhany
nem működik. Megszárítkozunk felöltözünk, bakancsot húzunk és irány a holnapi túra kiindulópontja.
Sötétben érkezünk az éjjelt a kocsiban töltjük. Valahogy nincs kedvünk sátrat állítani, pedig kényelmesebb lenne. Ezúttal a lustaság győzedelmeskedik.
Reggel az első napsugarak ébresztenek.Gyorsan reggelizünk fogmosás és indulunk aMudna Dol szurdok felé. Elnézve a hegyek feletti sötét felhőtakarót sejtjük, nagy valószínűséggel szárazon nem ússzuk meg a mai napot.
Akkor gyaloglás, makadámúton, villanypásztor mellett átjárót keresve, bozótos mellett, pontosabban keresztül rajta mert ott vezet a szűk ösvény. A levegő jó meleg és még párás is, amikor alig kap levegőt az ember. A lábam fásliban, a bakancs szorosan befűzve, szerencsére a két nappal korábbi félrelépés, pontosabban részleges szalagszakadás már egész rendbejött. Igaz vigyáznom kell a lépésekre, de már közel a saját tempómban tudok haladni.
Amíg ezt leírtam már meg is érkeztünk a szurdok bejáratához közeli
réten álló útbaigazító táblához.Ha kételkedtek nézzétek meg a fényképet! Ott a táblán a felirat. Innen egy rövid szűk ösvény vezet a szurdok bejáratát jelző táblához.
A tábla után, köves patakmederben haladunk, olyan mint egy átlagos patakmeder. Széles völgyben folyik a víz, a fák lombkoronája összeér a patak felett. Pontosabban a meder felett, mert most ebben az időszakban víz az nem folyik benne. Viccelődhetnék, egy régi szakállas viccel. Honnan ez a sok kő? A patak hozta ide. Oké, de hol a patak? Elment kőért.
Na viccet félretéve, az útbaigazító táblára a tisztáson,
nem véletlen írták a „canjon” feliratot. A meder lassan változik,
a két oldalon 40-50 méterrel magasodik a szurdok sziklafala fölénk. A kövek itt már nagyobbak, kerülgetjük őket.
Már párszor leírtam a receptet, ha valaki szeretne egy izgalmas szurdokvölgyet készíteni a kertjébe. Első lépés: végy egy mészkőhegyet, ha nagy kerted van, akkor egy egész mészkőhegységet. Abban jobban mutat a mély szurdok. A tetejére tegyél egy forrást, és várj pár millió évet, és már kész is a szurdok. Lehet dekorálni is ízlés szerint! A sziklafalakra mohát, páfrányt, egy-két fát a magasabb kiálló sziklákra, szóval csak kreatívan!
A mi szurdokunk vonalvezetése két oldalon meredek sziklafal, kanyon jellege 8 pontos. Anita mosolyogva viccel,
lehet egy sziklafal lesz a végén, és mehetünk vissza. He-he jó vicc! Ha ott lesz, megmásszuk!
Vissza nem fordulunk!
Kicsit gyalogolunk, egy nagy
követ megkerülve, jön a meglepetés! A sziklafal ott magasodik előttünk, a teteje cirka 20 méterrel lehet magasabban a kobakunknál!
Miután kiolvadt az arcunkra fagyott mosoly, odagyalogolva látjuk a sziklába vasalt utat, amin kényelmesen felmászunk a felső részre. Persze ezt leírni egyszerű! De ott menni felfelé a vasalt úton kötélbiztosítás nélkül 20 méteres magasságban, mikor csak az ügyességében bízhat az ember, elég szívdobogtató érzés. Az adrenalin erre a napra már benne van a vérünkben!
Az utolsó létrafok után, egy jakuziban találjuk magunkat. Ha most itt folyna a patak, nyakig csúsznánk a vízbe, majd egy vízesésben kellene felmásznunk pár métert. Más út nincs a továbbhaladásra, ezúttal azonban száraz lábbal mászunk ki a medencéből.
A szurdok ezen a szakaszon összeszűkül, a szűk járatot átérem a két kezemmel. Az erózió megtette áldásos hatását! Kilazította a köveket a falból,
egy sziklaomlás esetén innen, ebből a szűk járatból nincs menekvés! Ezért csendben lépkedünk, nehogy meginduljon egy-két kő. Egy nagyobb szikla legurult egy lankásabb helyen. A derék vastagságú fákat úgy döntötte ki,
mintha fogpiszkálók álltak volna az útjába. Pedig nem magasabb a kő, mint én a magam 172 centijével.
A kanyon még tartogat meglepetést számunkra! Az előttünk álló utolsó szakaszon a sziklába vasalt, abból kiálló betonvasakba kapaszkodva tudunk továbbhaladni. Már ahol ez még megvan, mert az víz és a törmelék ezeket sem kíméli! Egy-egy nagyobb zivatar után itt hatalmas erővel zúdul lefelé a víz. Most jó hasznát vesszük a sziklamászó tudásunknak.
A kövekről mohák lógnak, a természet nagy túlélői, nagyobb repedésekbe kapaszkodva gyökereikkel dacolnak a természet elemeivel. A fák ilyen körülmények között is találnak életteret maguknak.
A legfelső szakaszban a szurdok árokká zsugorodik,majd kiérünk a fák világából, a tűző napsütésre. Innen fentről visszatekintve, látjuk a szurdokot, amint végighúzódik a hegyek között. A fűszálak ezreivel zöldre festett hegyoldal, a gyenge magashegyi szélben lengedező, tengernyi fűszál látványa, a sötét gomolyfelhők, amint komótosan úsznak az égbolton, a lankás hegytetők közötti völgyek, amit sötétzöld színű lombhullató fák töltenek ki.
Ez az a panoráma, ami arra csábít gyere, heveredj le és pihenj, ne is menj tovább, hová mennél!? A csábításnak nem tudunk ellenállni, amint találunk egy árnyékot adó fát, meg is állunk ebédelni, azonban nekünk egy erdő közepén kidőlt fa adja az asztalt, a székünk pedig egy kisebb kidőlt farönk.
Hát igen, a panorámát feláldoztuk a kényelem oltárán. Tűző nyári napon ebédelni nem épp a legkellemesebb, de itt a hűs árnyékot adó fák között, mégiscsak jobban esik az étel.
A kései ebéd után továbbhaladva, a Hahlic menedékház felé gyalogolva a fűvel borított lágy vonalvezetésű hegytetők látványát, a gyülekező egyre sötétebb és mélyebbre ereszkedő gomolyfelhők teszik teljessé, némi aggodalomra adva okot.
Felérve a Dnic csúcsára a szél iránya megváltozik.Már sejtjük, nagy valószínűséggel lefelé menetben esőt kapunk. Sokat nem is időzünk a sziklás csúcson, irány a menedékház!
A házhoz érve látjuk, ezúttal nincs itt senki, hétköznap hétfő lévén ezen nem lepődünk meg. A ház komfortos faház, padokkal és forrással. Mi a padoknál pihenünk, eszünk pár falatot. Egy szürke felhő kúszik be fölénk szép csendben, és már csöpög is az égi áldás.
Ideje indulni! Csomagolunk és szedjük a bakancsinkat! Ha szerencsénk van lentebb ereszkedve megúszhatjuk! Bő negyed óra ereszkedés után a szemerkélés abbamarad, csupán a völgyből felkúszó felhőtől a látótávolság 5-10 méterre zsugorodik.Szerencsére az ösvény jól követhető, a tájoló mutatja az irányt. Elérve a lombkorona szintet a fák között egy mennydörgés és ismét rákezd az eső! Gyorsan előkapjuk az esőkabátokat, épp magunkra terítjük, mikor rákezd úgy istenigazából! Ezt kifogtuk! Szerencse, hogy nem a gerincen, nyilt terepen kapott el minket!
A vihar közepe mellettünk halad el, a villámok így kicsit arrébb cikáznak! Az esőcseppek kopognak az esőkabáton, a szél is felerősödött hirtelen, a fák védelmében vígan gyalogolunk, azonban kiérve egy nyílt szakaszra már érezzük a vihar erejét!
A kocsihoz érve leizzadtan azon gondolkodunk le kellene zuhanyozni valahogyan. Anita nagy ötlete, álljunk ki az esőre!
Uccu, esőkabát le és már fürdünk isa meleg nyári zivatarban! Egy kis szappan, törülközés és már babaillatúan kocsikázunk tovább a következő napunk kiinduló pontjához.
Innen már csupán összefoglalom. Este 7-től esik, de rendesen egész éjjel az eső. A kocsiban alszunk, a francnak sincs kedve sátrat állítani. Reggel még mindig esik, így a délelötti rövid túrát kihúzzuk, hazakocsikázunk. Itthon délután a verőfényes napsütés és 30fok fogad minket Sümeg váránál.
Egy kis várnézés, egy pizza és irány Sopron, könyveket veszünk fel és Pest a célpont. Másnap már indulunk Erdélybe könyveket vinni erdélyi testvéreinknek.
Kapcsolódó hírek:
Gyalogtúra az ezeréves határra Brennbergbányáról
A Karancs, a Medves és a Heves-Borsodi-dombság
Nomád túra a Börzsönyben - Magyarország
Vérkör - Az isntant teljesítménytúra