Azon a nyáron (1961) lettem tíz éves, bátyám pedig tizenhárom. Gyenesdiáson nem volt református templom, így vasárnaponként Kapernaumba, az evangélikus lelkészek öregek otthonába jártunk. Az ottani hirdető táblán látta meg Gedus a Keszthelyi-hegység jelzett turistaútjainak térképvázlatát. Aztán a tiszteletes bácsitól megtudtuk, hogy az valójában egy kis könyvecske melléklete. Másnap Anyám meg is vette nekünk Keszthelyen az Idegenforgalmi Hivatalban.

Gedus egy nap azzal állt elő, hogy ebéd után menjünk át a fél kettes vonattal Györökre, és a sárga jelzésen a Szobakő-barlang – Büdöskút puszta – Berzsenyi kilátó – Vadlán-lik érintésével a hegyeken át haza. Ez összesen 14 km, tehát 4-5 óra alatt kényelmesen megjárhatjuk. Vacsorára itthon vagyunk! – Mondta Meminek. Ő még kicsit szabódott. Aztán vizet, szendvicset, almát és pulcsit tett a hátizsákunkba. Gedus azonban kirakta, mondván ennyi időre mind ez felesleges! Rövidnadrágban és pólóban is majd meg sülünk! Anyánk azonban kötötte az ebet a karóhoz: - Pulcsi és víz nélkül nem mentek sehová! Végül még elemlámpát tett bátyám a zsákba, mert a barlangokban az is fog kelleni.

Györökön azonnal megtaláltuk a tájékoztatató táblát, s elindultunk a Fő utcán az országút felé. Gedus elmagyarázta nekem, hogy fákra, villanyoszlopokra 60-80 méterenként már messziről jól látható helyekre fel vannak festve a jelzések. Az országútnál megsűrűsödtek, mutatva, hogy egyenesen kell tovább mennünk. Meleg volt, de azért jó ütemben haladtunk a zúzott köves úton. Feljebb ezt elhagyva, egy másik völgyben ritkán járt szekérútra tértünk. Az utacska mind két szélén ott volt jól láthatóan a fehér alapon sárga sáv. – Ezt hívják kapunak, - mutatta Gedus. Amott pedig a behívó jelzés, nehogy a széles úton menjünk tovább!

Itt már jobban kellett figyelnünk a jeleket, mert a behajló ágak gyakran takarták a fák törzsét. A Szobakő barlang bizony csalódás volt. Valójában nem is barlang, csak egy magas, 3-4 méter mély sziklaeresz. Feljebb kanyarogni kezdett és gyalogúttá szűkült a taposás, s a sarjadék erdő vékonyka ágain nehezebb lett a jelzés követése. A makadám utat újra elérve jutottunk Büdöskút pusztára. Az erdészháznál senkit sem találtunk, de az öreg körtefa hullott gyümölcséből meguzsonnáztunk. Vizet nem töltöttünk, mert az úti kalauz azt írta, hogy a csemetekert sarkánál szintén jó vizű kutat találunk.

A fiatal álciprusokkal szegélyezett magiskola kerítését követve utunk délnek fordult. A beígért kutat is megtaláltuk, de vizében egy döglött róka úszott. Így aztán igen csak takarékoskodnunk kellett maradék innivalónkkal. A széles utat elhagyva alig látható ösvényre tértünk. A cserszömörcével, virágos kőrissel benőtt ligetes dombhátakon egyre nehezebb lett a sárga sáv követése. Nagy területet bejárva keresgettük a következő jelet. Volt, ahol a bokrok ágait széthúzva találtuk meg a fa ágán. Másutt a fatörzsére felfestett két-pofás sáv iránya árulta el, hogy az út nélküli nyíltmezőn ballra térve, valahol a jó 200 méterre lévő erdőszélen kell a következő jelzést keresnünk, hiszen ez a többinél nagyobb felfestés abból az irányból látható. Akkoriban még legeltették ezeket az erdei tisztásokat, és a sok birka csapás között nehezen találtuk meg a felszínből kiálló kövekre helyezett jelet

Bizony csak lassan tudtunk így haladni. Újra, meg újra visszatérve az utolsó jelzésre, s más irányba ismét próbálkozni. Végül teljesen elkeveredtünk. A szárazfű vágta a lábszáram. A boróka összekarmolászta bőröm. A szandál sem volt jó ötlet! Minduntalan meg kellett állnom, hogy zoknimból ki szedegessem a beleragadt füvek toklászait. Pedig Memi mondta, vegyek inkább zárt cipőt a kiránduláshoz. A nap is lebukott már a dombok mögött, de legalább nem izzadtunk annyira. Utakat még találtunk, de a jelzésnek nyoma veszett. S ha itt-ott volt is kilátásunk, minden fele csak erdővel borított hegyhátakat láttunk.

A térképvázlatot nézegetve próbáltuk helyre rakni magunkat. A jelzések párhuzamosan futottak a Balaton felé. Talán ha a gerincet, vagy a mellettünk lévő völgyet követnénk, - mondtam Gedusnak - lejuthatnánk valami lakott helyre? Megpróbáltuk, de ez sem vezetett eredményre. A hegyhátakon fiatal feketefenyő nőtt, s az apró csúcsokat átmászva alig jutottunk előbbre. Már az esthajnalcsillag is feljött, mikor bátyám egy magasabb fenyő csúcsára felmászva meglátta a Balatont, s a túlsó parton a Fonyódi hegy kettős csúcsát. Fentről megmutatta a pontos irányt, s mondta jegyezzem meg, míg lemászik.

Még igen messze voltunk a parttól, de legalább tudtuk merre kell haladnunk! Közben teljesen ránk sötétedett, még jó, hogy hoztunk lámpát! Fájt már a talpam. A szőlők szélét elérve kicsit pihentünk és megittuk maradék vizünket. A távolban már láttuk a falu fényeit. Bizony öreg este lett, mire Vonyarcvashegynél elértük az aszfaltos utat. Innen már ismertük a járást. Biciklivel többször eltekertünk Györökre, a Szép-kilátóba. A Szent János forrásnál nagyot ittunk. Aztán a diási templom után, a kovácsműhelynél letértünk a műútról. Fáradtak is voltunk, éhesek is. Anyánk haragjától is tartottunk.  Bizonyára alaposan össze fog minket szidni!.

Tizenegy is elmúlt mire haza kecmeregtünk. Memi kisírt szemekkel a petróleumlámpa mellett virasztott. Dehogy szidott! Boldog volt, hogy épségben hazakerültünk!

Akkor még nem tudtam felmérni, de az óta megértettem, mekkora felelősség turistajelzést festeni!

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu