Hát persze, hogy nem megy(ul)a túra, hiszen kiváló erdélyi barátom (Guruloo) Jani túrája az, melyről a következőkben írok!

Alig egy hónappal korábban, egy valóban megyula túrán vettünk közösen részt néhány szemrevaló női személy társaságában, az nemes Hargita-hegység Vargyas-szorosában és más vad, kies helyein bolyongva. (Arról „Mosolygó Hargita I.-II.” címmel olvashattatok.)  

Ama tekinteteket terelő személyek el is határozták rögvest, hogy lesz még annak folytatása. Hazatérvén tetemes szervezkedésbe kezdtek a mielőbbi megvalósítás érdekében. Ehhez persze Jani szívélyes meghívása is kellett. Alig több mint egy hónap után ismét összejött a közös túra, ezúttal Drakula földjén, Brassó környékén.

Sajnos Anyóca, betegsége miatt nem vehetett részt a túrán.

Szombaton reggel gyorsan berámoltuk holminkat az autóba és már száguldottunk is az új kalandok felé. Mindössze egy kávé és némi vásárlás céljából álltunk meg Székelyudvarhelyen. Este Jani és családja fogadott szívélyesen Négyfaluban.

Pihentető éjszaka után reggel frissen indultunk első célunk a Nagykőhavas felé. Jelzetlenen értük el a Garcsin-völgyet melyből jelzetten kapaszkodtunk fel a hegyre. Jani azt ígérte, hogy kevéssé járt helyeken megyünk, így azt gondoltam jelzetlenen érjük el a tetőt. Valójában ez a jelzett is elhagyatott volt, mindenki a város felől ment fel és arra is mentek le, amint azt délután tapasztalhattuk. Érdemes volt erről támadni, nagyon hangulatos, szép a völgy.

Már az elején éreztem, hogy valami nincsen rendben velem, de azt gondoltam csak be kell melegednem. Nem ez történt. Rettentő gyengének éreztem a lábaim izzadtam és kapkodtam a levegőt, mint egy nyavalyás kezdő. Megálltunk egy helyen pihenni, egy kis íjászattal egybekötve.

Nem segített rajtam a pihenő, kínlódtam tovább. Meglehetősen zűrös volt az előző hetem, minden összejött, így azt gondolták a lányok talán pszichés probléma. Lehet, hogy Anyóca betegségét vettem magamra? Nem tudom, mindenesetre az egész túrán meghatározó volt ez a problémám. (Ez ihlette az alcímet is.) Jani próbált ugyan segíteni, de nem fogadtam el, mert a problémáimat nekem kell megoldani. No meg a macsó virtus is dolgozott bennem. A karom ereje megvolt, tehát a botra támaszkodva nyomtam fel magam.

Gyönyörű panoráma tárult elénk a gerincről.

A menedékháznál ittunk egyet, pihentünk, barátkoztunk a szamarakkal, majd elindultunk lefelé, hogy kiválasszuk a Jani által javasolt helyek közül az éjszakázó helyet. Lefelé sem mentem jobban. Gyenge voltam, mint a boci fing.

Én inkább fent aludtam volna valahol az erdőben, de hát a csapat és Jani úgy döntöttek, hogy a Medve-szurdokban lesz a bivak. Attól tartottam, hogy lent hideg lesz és fázni fognak a lányok, de tévedtem.

Kellemesnek bizonyult a hely a kiugró sziklafal tövében.

Odaérkezésünk előtt néhány nappal leesett az első hó a Nagykőhavason és a környező hegyekben. Ottlétünkkor már nyoma sem volt, de másnap a Királykő felé menet még láttunk a Bucsecs északi völgyeiben havat.

Tüzet raktunk, a lányok sütögettek, jól éreztük magunkat. Én korán lefeküdtem, mert nem voltam jól. Gyönyörű csillagfényes később holdfényes éjszaka volt. Csak egyszer ébredtem fel mikor egy nagyobb kő esett le mellettem. Valami állat járhatott a felettünk magasodó szirten, gondolom az, lökhette le. Medve, medvenyom és ürülék sem volt a bejárt utunkon. Okos állatok! Minek az erdőben tekeregni, ha a város szélén ott a terített asztal! Sem, vérfarkas sem a rézf@szú bagoly nem zavarta nyugalmunkat. Igaz Jani a lányok mellett aludt, tehát óvta őket, vagy legalábbis azt a biztonságérzetet keltette. Én inkább külön aludtam, mert egy rendes vadkan nem éjszakázik a kondával.

Reggel már csak le kellett ballagni a városba, azután autóval tovább a Királykő felé. Előre mentem, míg a többiek ellátogattak a Hétlétrás vízeséshez. Jártam ott már többször is régebben. Inkább szundikáltam egy kicsit az ösvényen, míg utolértek. A város szélén Jani hívta két taxis kollégáját. Potom összegért elvittek Négyfaluba. A két taxi nem került annyiba, mintha itthon egyet hívtunk volna. Olcsó a taxi, ezt már tavaly a Kelemen-túra után is megfigyeltem.

Négyfaluban ettünk néhány falatot a Csilla által készített isteni tökkrémből, berámoltunk a zsákokba újabb két napra és már indultunk is új kalandok felé. Törcsvárnál megálltunk a Drakula-kastélynál fotózni.

A főútról letérve egy viszonylag járható úton elmentünk a volt Folea-menedékházig, az autót otthagytuk. Ittunk egy sört és irány a Királykő-hegység.

Festői tájon vezetett az utunk.

A Szász-völgyi esztena táján a völgyben néztünk helyet éjszakára, de végül is a Joaca-nyereg feletti tetőn, 1500 méteren vertünk tábort. A szép kilátás miatt, és mert látszott tiszta lesz az idő, nem várható vihar. Délkeletre, délre a Bucsecs gerince és a Leaota-hegység északra, északnyugatra pedig a Királykő gerince adta a látnivalót.

A lányok és Jani sátrat vertek.

Én pedig szokásom szerint a szabad ég, egy magányos fenyő alatt. A Hálózsákom sarka látszik a fa alatt.

Jó rálátásom volt fekvőhelyemről a gerincre.

Természetesen tüzet raktunk és sütögetéssel, beszélgetéssel telt az este. A lányok ismét jó hangulatot teremtettek. 

Szeles volt az éjszaka első fele és a hold is erősen világított, nem volt mit nézelődni. Hamar elaludtam. Később mikor felébredtem már szélcsend volt és a hold is lenyugodott a gerinc mögött. Varázslatos csillagfényes, nyugodt éjszaka volt. Sokáig nézelődtem. Magával ragadott végtelen űr és a rengeteg csillag. Épp ezért szeretek a szabad ég alatt éjszakázni. A sok repülőgép sem zavart melyek magasan húztak át a gerinc felett. A hangjuk nemigen hallatszott. Valami fontos légifolyosó vezet arra, mert igen nagy volt a forgalom észak-déli irányban.

Reggel gyorsan összecsomagoltunk és a zsákokat egy fenyőfára rejtettük. Csak Jani vitte a zsákját félig üresen, kaja és víz volt benne négyük számára. Én már este eldöntöttem nem tartok velük, nem tartom fel a csapatot. Valami lazább túrát tartok a környéken, gombászással, bogarászással. Csak egy félliteres vizet vittem magammal valamint, a késemet és a fényképezőgépet. A Vladuska-forrásig elkísértem a társaságot. Itt váltak el útjaink. Ők a Hátsó-nyereg felől szándékoztak felmenni és a Pásztor-csúcs előtt a Grind-rét felé lejönni. Jani javaslatára én a Macska-szoros felé vettem az irányt. Az ég eléggé felhős volt, így Jani elgondolkodott egy lehetséges rövidítésen is.

Miután elváltunk elindultam a völgyön végig a szoros felé. Mellettem a gerinc hófehér csipkéje kihívóan magasodott a táj fölé. Nagyjából 1 kilométert bírtam a látványt, azután megálltam és elgondolkodtam a helyzetemen. A Környék összes jelentősebb hegységében jártam már, néhol többször is, de a Királykő eddig kimaradt. Most végre itt vagyok és holmi pillanatnyi gyengeség miatt kihagyjam?

Én, aki mindig azt mondom, hogy ami nem öl meg az megerősít, én adjam fel?

No, nehogy már!

Fenébe a völggyel a szorossal, irány a gerinc!

Felmegyek még, ha beledöglök akkor is! Egy kis magányos gyógy-crossover! Tudtam, hogy jelenlegi erőnlétem csak egy kísérletre elég, tehát meg kell tervezni még lent, az útvonalat. Afféle orosz rulett elsőre meg kell találnom a töltényt, nincs több pörgetés. A vízzel is csínján kell bánni mivel fél liter volt összesen és fentebb már nincs forrás, vagy patak. Felfelé 3 dl és fent megiszom a maradékot, ez a terv. Egy elhagyott esztenánál jártam épp és balra nagyon hívogatónak tűnt a terep felfelé. Megterveztem az útvonalat és a lehetséges módosításokat a belátható rész alapján. Egy kivágott, száraz fáról letörtem egy elágazást, kissé megfaragtam, hogy kézre álljon. Afféle jégcsákányt készítettem a mászáshoz, mert látszott kelleni fog. Elindultam felfelé eleinte nehezen ment, de később mikor meredekebb lett, egyre könnyebb. ??? A fene se érti ezt! Két kőfolyás közötti fenyvessel benőtt gerincen indultam, majd füves lett a terep és mászni kellett, olyan meredek volt. Ez jó, mert kímélem a lábam. Arra majd lefelé lesz nagyobb szükség. Meglepően jól haladtam annak ellenére is, hogy gyakran megálltam néhány pillanatra pihenni és gyönyörködni. Fantasztikusan szép volt a táj fentről.

Meleg volt az idő néha kisütött a nap is olyan erővel, hogy be kellett kötnöm a fejemet, mert nem akartam megint napszúrást kapni, mint a Biharban. Még csak az, kellett volna nyavalyás állapotomhoz!  Pólómat levettem és ezt használtam sapka gyanánt. Ettől olyan lett az árnyékom, mint egy ókori egyiptomi fáraó múmiájának szarkofágja.

Már a gerinc alatt jártam mikor annyira meredek lett, hogy nem tudtam tovább mászni. Csúszott a száraz vékonyszálú fű, életveszélyes lett volna továbbmászni ezen. Beereszkedtem a balra lévő kőfolyásba azon mentem tovább felfelé. A jobboldali annyira apróköves volt, hogy azon lehetetlen lett volna haladni. Már csak száz méter volt kb. a fal. Ott azután, rájöttem, hogy ami lentről mászható hasadéknak látszott az valójában nem járható. Kb. 4-5 méter magas csupasz szikla, sehol egy kapaszkodó. Mellette 20-40 méteres függőleges falak. Kitértem jobbra a kis gerinc felé, amiről lejöttem, de nem tudtam feljutni annyira meredek és csúszós volt. Ráadásul mivel a víz foglalta a kezemet, feldobtam a párkányra, de rosszul érkezett és legurult a széléről. Még láttam, amint lebukfencezik és pattan alant a köveken, azután eltűnt. Eldobtam a tartalékot. Volt még nagyjából 2 dl benne. Tehát most már víz nélkül kell befejeznem.

Vissza tehát balra, át a kőfolyáson és egy pár fenyőből álló sávon. Utána még a falhoz tapadva tudtam haladni pár métert, de egy függőleges leszakadás megállított. Talán 2-3 méter volt csupán, de nem lehetett átugrani. Helyből ekkorát nem lehet ugrani, nekifutni szintén nem, és a túloldali perem is keskeny ahhoz, hogy egy ugrás után landolni lehessen. Ha nálam, a hátizsákomban mindig meglévő kötél, akkor beakasztom valami résbe és átlendülök, de nincs kötelem.

Ha át tudnék kelni, akkor sem biztos, hogy van mászható rész felfelé, mert csak 20-30 métert látok be.

Visszatértem a hasadékhoz még egyszer megnéztem, hátha találok valami fogást rajta, de nem találtam most sem. Ledőltem a szikla aljába pihentem és gyönyörködtem a meseszép tájban. Hihetetlen módon egyáltalán nem voltam fáradt, nagyon jólesett a mászás. Sajnos ennyi volt, nincs tovább. Ha visszaereszkedek és máshol újra próbálom már kifutok az időből. Kénytelen kelletlen feladni kényszerülök, pedig csak pár méter választ el a gerinctől. Sajnos ilyen a crossover! Nem tudhatjuk mit hoz a következő szakasz, de épp ez adja meg a zamatát. Borzasztóan unalmas, ha tudom, hogy kényelmesen felsétálhatok a jelzetten.

Megindultam lefelé, csak később jutott eszembe, hogy lefotózom a falat, ami megállított.

Tudtam, amerről felmásztam nem tanácsos lemenni, nagyon nehéz és veszélyes lenne. Inkább a kőfolyáson ereszkedtem, amíg nem lett nagyon meredek. Megpróbáltam a füves részt a fenekemen szánkázva, a csákánnyal fékezve, de eltört a fa. Alig tudtam megállni. Átkeltem a kőfolyás másik oldalára és ott másztam lefelé a fenyvesig. Onnan már nem volt gond.

Jól látható a képen mennyire volt meredek ez az enyhébb szakasz. A fák valójában mindig függőlegesen nőnek. Előtérben az apróköves kőfolyás, ami gyakorlatilag járhatatlan.

Gombásztam is útközben, bár nem volt túl sok faj. Zöldsávos tejelőgombát találtam, de sajnos csak három darabot, ez nem elég egy rántottára sem. Fenyőtinórut is kaptam, de öreg kukacos volt, mesegombát (légyölőgalóca), tüskés tőkegombát és álperszkét, meg lent a legelőn a tehénlepényen csipkés trágyagombát. Mondjuk az, és a mesegomba ütős páros lett volna, ha vadulni akarok. Az ősz színei még nem teljesedtek ki, de már szép piros volt a szamóca levele és az áfonya is sárga-pirosban pompázik.

Alig pihentem le, a táborhelyen máris megérkeztek a többiek. Mint kiderült Jani aggódott az idő miatt és rövidített. Felfelé és lefelé is a Grind-menedék felé vezetett az útjuk. Nem mentek el a gerincen a csúcsig (Pásztor-csúcs 2248m.) csak sétáltak egyet, ettek egy kis fagyit (havat) azután lejöttek. Fájó szívvel hagytuk ott a helyet, de másnap reggel indulni kell haza. Majd még vissza kell térni egy gerinctúra erejéig. Végig Sernyétől a Hátsó-nyergen át a Kis-Királykőig, néhány barlangot is meglátogatva.

Azt gondoltam a crossover előtt, ha felérek, nem mondom el a többieknek, hogy én is fent jártam, majd a blogból úgy is megtudják. Így azonban elmondtam merre jártam. Meg is kaptam érte a magamét Janitól! Igaza volt! Ha nem érek vissza, akkor kereshettek volna a Macska-szoros felé. Ha bajom esik ott fenn akkor ki segített volna? Sokat túrázom egyedül, tehát tudom, ha valami baj ér azt nekem kell megoldani, de így társakkal más a helyzet ezt sokszor elfeledem. Bár az is igaz, hogy belehaltam volna, ha nem próbálom meg.

Utólag itthon visszanézve a térképen én a Caldar Ocol (2212m.) és a Vladuska-csúcs (2197m.) között, a Sbirii-csúcs (2231m.) táján próbálkoztam.

Jani információi szerint a jelzett turistautakon kívül nem nagyon van mászó-felszerelés nélkül járható útvonal felfelé.

Mire Brassóba értünk már sötétedett. Azért még jártunk egyet a városban.

Nagyon szép a város, de bosszantóan forgalmas. Vezetni jobb a romániai városokban, mint itthon, mert kevés a lámpa. Inkább többsávos körforgalmakat építettek, ami nem képez forgalmi dugót ellentétben a lámpával.

Négyfaluban Csilla finom vacsorával fogadott.

A túra résztvevői voltak: Guruloo (tv.) Hargita, Marseri, Agi11, Megyula

Köszönöm ezt a szép túrát és a türelmet a túravezetőnek és a társaknak!

Külön köszönet Csillának, Janinak és a gyerekeknek a szíves vendéglátásért!

Címkék: Megyula Gyalogtúra Szabadban Alvás Erdély