Megvirradt a második napunk a Havasokban, mi pedig alig vártuk, hogy a befülledt sátrainkból kikecmeregjünk és szétnézzünk a völgyben. Csodás látvány fogadott, és mivel egy kép többet mond ezer szónál, ezt legjobb lesz vizuálisan érzékeltetni.

A Mosolygó-tó katlanja

A Mosolygó-tó katlanja

A mai tervünk az volt, hogy pár száz méterrel arrébb, a Mosolygó-tónál megreggelizünk, erőt gyűjtünk, majd nekiugrunk a szerpentinnek, azon fel egészen a Nagy-Pietroszra (Borsától Nagy-Pietroszig az útvonal itt olvasható), s onnan tovább egy távoli sátorozóhelyre. Pakolászás közben hozzánk csapódott egy szép kutya, Dóri egyből össze is haverkodott vele. Kicsit bicegett (mármint a kutya), de teljesen jó fej, nyugis eb volt, még a kajánkból se koldult. Előző éjjel a közelben sátrazott két román srác, akikkel angolul váltottunk pár szót. Jó arcok voltak, ők is a Nagy-Pietrosz felé vették az irányt. Azt mondták, reggel 7 felé akarnak indulni, ehhez képest ők is csak úgy 9 felé támolyogtak elő. Viszont előttünk elindultak, így egy darabig tudtuk őket követni, s álmélkodhatunk azon, hogy merre fogunk mi is menni órákon belül.

Mosolygó-tó

Csoportkép a Mosolygó-tónál

Dóri és ebe

Még indulás előtt az állomáson kértünk vizet. Bár ők is a tóból kapják, a cső a tó fenekéről, a parttól kicsit messzebbről veszi a vizet, így valószínűleg kicsit tisztább, mintha a partról merítenénk meg flakonjainkat. Sajnos ez nem utolsó szempont, ugyanis aránylag szemetes a tó környéke, ügyelni kellett a gyönyörű táj fotózásakor, hogy ne rondítson a képbe egy-egy eldobott kólás üveg vagy mekis papírdoboz. Igen, léteznek olyan emberek, akik csaknem 1800 méteres magasságba kólát és mekis sajtburgert hoznak magukkal, a hegyek közt, egy hűs, áttetsző vizű tengerszem mellett elfogyasztják, eldobják a keletkezett szemetet, majd visszamennek.

Emlékmű

Emlékmű a salgótarjáni katonákért

A tó mellett két emlékmű áll, az egyik 14, lavinabalesetben elhunyt, salgótarjáni katonának, a másik egy hasonló szerencsétlenség áldozatának állít emléket. A tónál elég sokat bogarásztunk, lekötött minket a gyönyörű táj, a tóból csordogáló patak forráslápi növényzete, a hegyoldalban füttyögő mormoták, a tó körül röpködő havasi pityerek és a völgy felett átsikló szirti sas. Talán már délhez közelített az idő, amikor araszolni kezdtünk a szerpentinen felfelé. Lassan haladtunk, kb. 50-100 méter szintenként megálltunk pihenni. Bár ez nem mindig vagy nem mindenkinek jött jól: amikor éppen a lelkem kilehelésén gondolkodtam, akkor jól esett a pihenő, de néha épp (relatíve) lendületben inkább nehezítette a haladást. Ki kell ezt tapasztalni... Kutyánk a tóhoz még elkísért minket, de az első 50 méter emelkedő után más, éppen pihenő túrázókhoz csapódott.

Emelkedünk

A katlan

Pihenő

A fentebb linkelt ismertető azt írja, "A hátralévő mintegy 450 m szintemelkedés tekintélyes részét a katlan meredek oldalában szerpentinező köves, de mégis kényelmes ösvényen tesszük meg." Nos, ezen elég sokáig röhögcséltünk, hogy vajon mennyire lesz "kényelmes" ez a szerpentin, de bevallom, ahhoz képest, amilyen szívatós ösvényt is lehetett volna itt csinálni, tényleg egész kényelmes út vezet a hegyre, csak meredek, de hát a hegyek már csak ilyenek. Egyre távolodtunk a tótól, hangyányivá csökkentek a szemünkben a lent maradt túrázók, s már sejtettük, hogy hamarosan felérünk a nyeregbe, ahonnan már nincs messze a Nagy-Pietrosz.

A Mosolygó-tó a nyeregből

A szomszéd csúcsok 1.

A szomszéd csúcsok 2.

A Bukuly-csúcsok

Meredek

Egy utolsó hosszabb megálló után, némi szőlőcukor és víz felvétele után nekirugaszkodtunk és a nyeregig másztunk. Ott találkoztunk a két román sráccal, akik már a csúcsról jöttek, örömmel üdvözöltük egymást. Innen gyönyörű panoráma látszott, ki is feküdtünk egy időre, élveztük a napsütést, a kilátást, a hűs szellőt. A pihenő után megtettük a végső néhány száz métert és nem túl sok szintet a 2303 méter magas csúcsig. Fent voltunk a Radnai-havasok legmagasabb pontján! Itt megint evés-ivás, fotózkodás,  bámészkodás, pihegés következett. Közben jöttek más túrázók is, pl. egy lengyel csapat, akik közt az egyik srác aktívan fényképezte a tájat, és a lehető legalkalmasabbnak bizonyult arra, hogy rólunk csúcsfotókat készítsen. A csúcson volt egy romos házikó (tudtommal itt volt régen a meteorológiai állomás, de lehet, hogy tévedek), ezt is igyekeztünk beépíteni a kompozícióba. :)

Borsa a Nagy-Pietroszról

Kilátás nyugat felé

A lengyel csapat

Csúcsfotó

Az objektumon

Láblógatás

A Nagy-Pietroszról szépen beláttuk a környéket, mintha térképet néztünk volna, úgy tervezgethettük utunk folytatását. A szomszédos Nagy-Bukuly és Kis-Bukuly csúcsok egyikére fel akartunk menni, de ezt inkább az erőnléttől és az útviszonyoktól tettük függővé. Andris két táborozóhelyet nézett ki, az egyik talán 6, a másik kb. 10 km-re volt, ezek közül kellett választanunk. Nem volt igazából szigorú terv tehát, sok mindent a helyszínen döntöttünk el, út közben.

Ereszkedés a nyeregbe

Bukuly-tavak

Nagy-Bukuly

A Nagy-Pietrosz a Nagy-Bukuly oldalából

Ereszkedtünk vissza a nyeregbe, s újra megállapítottuk, hogy lefele nehezebb az út, mint felfelé, pláne ilyen nehéz táskákkal. Én ennek kétszer is majdnem fizikai bizonyítékát adtam, ugyanis ennyiszer fordult alám a bokám (új bakancs...). A nyeregből balra lefelé lehetett látni a Bukuly-tavakat. A Nagy-Bukulyra megint felfelé kellett kapaszkodnunk. Végül úgy döntöttünk, nem másszuk meg ezt a csúcsot, hanem csak megkerüljük, aztán a Nagy- és a Kis-Bukuly közötti nyeregben újra elgondolkodunk a folytatáson. Itt le is heveredtünk kicsit. Éppen arra jött két magyar turista, akik már hallották hírünket a két román sráctól. Mivel ők éppen szemben jöttek szinte ugyanezen az útvonalon, ki tudtuk őket faggatni a folytatásról, köztük olyan fontos kérdésekről, mint sátorozóhelyek, források, pásztorkutyák helyzete. Ők mondták, hogy inkább a távolabbi sátorozóhelyben gondolkodjunk, mert a közelebbi egy kabana (menedékkunyhó, a pásztorok használják, a nyáj is a közelben szokott lenni) mellett van. Források többnyire rendben, viszont a Kis-Bukuly után lesz egy nyáj 4 kutyával. Vettük az adást, ők meg mentek tovább.

Kilátás a Kis-Bukulyról

Ott a nyáj, látszik?

Mi először megmásztuk a Kis-Bukulyt, onnan tekintettük át újra a terepet. A kutyákkal kísért nyáj valóban ott volt előttünk, de két pásztor vigyázta őket, és ahogy megláttak minket közeledni, arrébb is hívták a kutyákat, nem volt gondunk velük. Kicsit néztük a nyájat, a legelőt, és mélyen egyetértettünk Andrissal, amikor azt mondta, "a havasi pásztorok az élet császárai". :) De tényleg: kint vagy a szabadban, békén hagynak az emberek és 4-5 megtermett pásztorkutya engedelmeskedik neked.Innen egy hosszú, viszonylag egyenletes menetelés kezdődött a gerincen. Balra lent volt a Rebra-tó, környékén egy nyájjal, valahol itt lett volna az első sátorozóhely, amiről már lemondtuk, meg elég jól is bírtuk a tempót.

Kis- és Nagy-Bukuly, meg a Nagy-Pietrosz

Rebra-tó

Elég sok túrázó jött szemben, a köszönésekből pedig rájöttünk, hogy valószínűleg a többség cseh. Az Obarsia-Rebri csúcs aljában kicsit pihentünk. Néztük a hollókat, ahogy akrobatikus mutatványokat hajtottak végre a levegőben. Ahogy jobban odafigyeltünk, mit csinálnak, világossá vált, hogy tehénlepényeket vittek fel magukkal a levegőbe, elengedték, majd újra elkapták őket!

Hollók

Hollók

Innen már megállás nélkül jutottunk el a táborhelyre. A Kormány-csúcs előtt kezdtünk ereszkedni, majd a Repedő-csúcs északi oldalában lévő táborhelyen kötöttünk ki. A közelben volt egy forrás, ahonnan vizet vehettünk - a planáriák jelenlétét a vízben a jó vízminőség indikátorának fogtuk fel. Biológus szemmel a tábor mellett a forráslápok igen érdekesek voltak, tőzegmohákat és havasi hízókát is találtunk. Emellett háromféle áfonyából (fekete, vörös, hamvas) csemegézhettünk.

Repedő-csúcs

Kő :)

Ereszkedés a gerincről

A táborhelyen

Víznyerő helyünk

Havasi hízóka

Kilátás a táborhelyről

Sátorveréskor Dórival aggódtunk, hogy az egyrétegű sátrunk nem fog kibírni egy esetleges esőt, ezért egy előre bekészített hatalmas fóliával lefedtük az objektumot. Az eső helyett azonban a szél volt a meghatározó időjárási elem az éjszaka során, a fólia pedig hangosan zörgött, így hamar eltávolítottuk. A szél olyan erős volt, hogy ezen az éjszakán nem sokat aludtunk, de a hajnali órákban szerencsére lecsendesedett, így mi is pihenhettünk.