Mi, helyi hungaristák szeretnénk kicsit megismertetni az olvasókkal Magyarország e csodálatos, és sajnos egyre pusztuló tájegységét, az Ormánságot.

Az Ormánság, vagy Ormányság tájegység Baranya megyében, a Dráva árterületén, a Dráva sík kistáj része. Baranyára jellemző aprófalvas vidék. Régen számottevően nagyrészt református magyarság lakta ezt a területet, de mára sajnos az egész térség demográfiai válságban szenved. Az őslakosok kiöregedtek, és emellett a cigányok aránya is lényegesen megnőtt. Van olyan falu, amelynek teljes lakossága beás cigány. Az őslakos magyarság mára csak 20%-a a helyi népességnek. Szomorú adatok ezek.

A terület turisztikai szempontból nagyon jó, sok látnivaló van errefelé. Erdős és fás ligetek, gazdag vadállomány. Jellegzetessége a sellyei szarvas, mely Draskovich gróf tenyészete. A vadvilág értékének védelmére a Duna-Dráva nemzeti park hivatott. Érdekesség a fekete gólya, mely a Dráva holtágaiban tanyázik. Az Ormánság gazdag vizekben, vízgazdálkodás revitalizálására Európai Uniós INTERREG forrásból úgynevezett „Ős-Dráva" program indult. Építészeti értékei a kastélyok, múzeumok és leghíresebb kincsei a gyönyörű református templomok, amelyekből rengeteg található, hiszen évszázadokon át református magyarok éltek itt.

Az Ormánság (Ormányság) a történelemben mindig is elzárt térség volt. Ipari szennyezés, nagy forgalmú utak elkerülték. Ez ahhoz vezetett, hogy az életszínvonal sajnos alacsonyabb az országos átlagnál, viszont megmaradt a természetközeli élet, megőrződtek a hagyományos értékek. A mai napig szőnek kender- és lenfonalból olyan művészi szőtteseket, amelyeket gépi úton nem lehet utánozni. A szőttesek értékét az is emeli, hogy egyre kevesebb idős népművész műveli már ezt a mesterséget, kihalnak a szakma nagy öregjei. A kiterjedt erdőségek változatos faanyagot adnak a faművességhez. Készülnek építmények és használati tárgyak is fából. Napjainkban sajnos egyre kevesebben foglalkoznak a fa megmunkálásával, egy-két elszánt művelője van még ennek a nehéz, de művészi szépségű mesterségnek. A régi bútorok még nem sajtolt hulladékból, hanem faragott, fűrészelt, vésett faanyagból készültek. A híres ormánsági szökrönyök, melyek értéke ma már egy személyautóéval vetekszik, például bikavérrel festettek és nem használtak hozzájuk vasszöget.

Sajnos ezek az értékek egyre pusztulnak, a falvak mesterei eltűnnek, és a cigányság térhódítása egyre nő. A fiatalok elköltöznek, mivel munkalehetőség már nem igen akad, a gazdaságok jó része megszűnt. Így semmi sem szab gátat a demográfia teljes összeomlásának, a magyarság kiűzésének erről a csodálatos régióból. Azonban mi bízunk benne, hogy egyszer ez megfordul majd, és újra magyar testvéreink fogják benépesíteni ezt a térséget. De ez csakis rajtunk, megmaradt magyarokon áll.

Végül egy verssel zárnám ezt a rövid ismertetőt lakóhelyünkről:

Szülőföldem Ormánság

Itt születtem én a szép kis Ormánságban,
Ahol valamikor talpasházak álltak. 
Náddal, zsupp fedéllel voltak mind lefedve, 
erős gerendákra voltak felépítve. 
Vert fal volt a faluk, vályog a kéményük, 
Dolgos, becsületes népek éltek bennük. 
A férfi erős volt és szálfa termetű, 
Az asszony mint rózsa, formás és gyönyörű. 
A templomunk tornyán a csillag ragyogott, 
Mert itt a nép akkor mind kálomista volt. 
Hol vannak már azok a régi szép idők, 
talpas régi házak, menyecske főkötők. 
Templomunk sem áll már, lehullott a csillag, 
A romba dőlt templom jelzi csak a múltat. 
Milyen szép szokás volt nem is olyan régen, 
Ha munkába menet útba esett éppen.

Letette szerszámát a templom falához,
Imádságot küldött az egek Urához. 
Megkönnyebbült szívvel végezte a dolgát,
Isten megáldotta a keze munkáját. 
Úgy szeretlek Téged én szép szülőföldem, 
Itt születtem s élek, itt temetnek majd el.
Testemet befogadja az Ormánság földje, 
Békét s nyugalmat ad lelkemnek örökre.

1990. dec. 3. Olláry Kálmán /Ormánsági Kálmán

Pax Hungarica Mozgalom (Harkány) - Kitartás.hu