Nem egészen friss túráról írok, de tanulságai mindig hasznosak lehetnek, valamint néhány hasznos tapasztalatot is megosztok veletek nomád téli túrákkal kapcsolatban.

Tudom, nem sokan gyakorolják télen a bivakolást, kevesen terveznek ilyen téli túrát. De mi van, ha úgy alakul, hogy mégis kint kell tölteni egy éjszakát? Nem árt felkészülni ilyesmire is.

Családom és barátaim tudják, hogy az év végét a két ünnep között általában magányos többnapos túrázással töltöm, teljesen nomád körülmények között. Erről olvashattok ITT is. Az év utolsó hónapja mindig hajszás számomra és így pihenem ki magam. Ilyenkor nem tervezek előre szállást, csak útvonalat és ahol rám esteledik, ott éjszakázom. Ha rossz az idő és (vagy) nagyon hideg van, akkor sátorban, egyébként pedig ahol, és ahogy sikerül. Ilyenkor még egynapos túrára is nagyzsákkal megyek, melyben hálózsák, derékalj, egy váltás ruha és a túléléshez szükséges egyéb dolgok is vannak. Már előfordult, hogy beszakadt alattam a jég és derékig vizes lettem, igaz nem vettem fel a tartalék ruhát, mert csak 1-2 km volt hazáig, de máshol is megtörténhet. A nadrág és a bakancs így is keményre fagyott mire hazaértem, mert nagy hideg volt akkor. Tűzgyújtó cucc pedig alapfelszerelés egy téli túrán, igaz nálam nyáron is ott van a zsákban. Ha ilyenkor kinn töltöm az éjszakát, mindig rakok tüzet, de nem mindig gyújtom meg, mindenesetre megnyugtató az odakészített tüzelő és a csak gyújtásra váró tűz látványa. Megéri azt a kis fáradtságot, még ha nem is használom fel.

A szélirányra érdemes odafigyelni a hálóhely kiválasztásánál, mert a szél nagy hatással van a hidegérzetre. Ha másképp nem oldható meg akkor hóból vagy ágakból esetleg ezek kombinációjából érdemes egy kis falat emelni. Néhány perces munka csupán és megéri a fáradtságot. Ha nagyon hideg van, akkor érdemes a sátrat betemetni hóval (ha van hó) mert lényegesen melegebb lesz bent. Erre a célra a derékaljamat szoktam lapátként használni.

Mint általában az élet minden területére, így a túrázásra is igaz, hogy amikor már van némi (vagy sok) gyakorlata az embernek akkor éri meglepetés vagy baleset. Természetesen a kezdőket is éri, de más okból. Tehát sohasem szabad elbizakodottan dönteni egy lábujjam, illetve a körmöm bánta ezt.

Szokásos többnapos, magányos téli túrám alkalmával történt az eset. A túratáv több mint felét megtettem már du. 4-re és mivel ilyenkor korán és gyorsan sötétedik megálltam sátrat verni.

Nappal kellemes -5 -6 fok volt nem számítottam nagyon hideg éjszakára, bár mivel tiszta derűs volt az ég gondolhattam volna rá. A tüzet mindenesetre előkészítettem, hogy ha éjjel fáznék csak gyújtani kelljen, a sátrat nem temettem be mert csak egy kevés hó volt. Hamar elaludtam, éjjel 10 körül arra ébredtem, hogy egy autó megy a közeli erdei úton valamint, hogy fázik a lábam. Nosza kaptam a hátizsákot és ráhúztam. Ez bevett szokásom, ha ilyesmi történik. Mindössze arról feledkeztem meg, hogy az italomat (egy üveg tea, egy liter tej és 2dl vörösbor is volt nálam) visszategyem a lábam mellé a zsákba. Később egy óra múlva ismét az autózúgásra ébredtem és arra, hogy az orrom fázik. Ez gyakori dolog, sokszor ébredek arra, hogy vissza kell húzni a kapucnit az orromra. Reggel azután, rá kellett döbbennem, hogy az italaim (még a bor is) keményre fagytak, ugyanígy járt kenyerem is valamint a cipőm melyet este nem tettem a fejem alá. Az ételt, italt érdemes a testünk mellé a hálózsákba tenni, ha nagy a hideg, a váltóruhát általában magam alá teszem, a cipőt pedig a lábam vagy a fejem alá, hogy ne fagyjon át. Reggelizni nem szándékoztam, mert korán volt még, de egy kávé jól esett volna. Nem volt kedvem a megrakott tüzet meggyújtani, pedig a fagyott bakancs miatt meg kellett volna tennem. Úgy gondoltam, hogy bemegyek a közeli (kb. 5 km.) faluba és majd ott iszok valami meleget a kocsmában, valamint átmelegszem egy kicsit. Összekaptam a holmimat és elindultam hát, bár éreztem, hogy kezd átfagyni a lábfejem a bakancs miatt. Nem foglalkoztam vele, mit nekem az a néhány kilométer gondoltam. Egy terepjáró jött szembe az erdei úton és megállt. Vadászok voltak és érdeklődtek honnan hová megyek. Meglepődtek, mikor megmondtam, honnan jövök, mert korán volt még. Azon meg még inkább, mikor közöltem hogy ott aludtam az erdőben. Éjjel ők voltak kinn, de egy órát bírták csupán a hideget a lesen így inkább hazamentek, mert -16 fok volt. Mire a faluba értem már éreztem, hogy valami gond lesz a bal nagy lábujjammal. Otthon azután mikor megláttam, hogy milyen vörös és gyulladt, megijedtem. Szerencsém volt, mert csupán a köröm feketedett el és esett le, a lábujjam rendbe jött. Mindezt annak köszönhettem, hogy lusta voltam meggyújtani a tüzet és felmelegíteni bakancsom. Mit nekem az a néhány km…

Mindörökre megtanultam a leckét: bármilyen macsónak is érzem magam, attól még a természet törvényei az erősebbek.

Ez a két kép, amit galériámban is láthattok, akkor és ott készült.

 Sohasem szabad tehát félvállról venni a dolgokat, különösen nem télen extrém körülmények között.

Szép téli túrákat mindenkinek!