Karácsony Emilke Erdélyben, a Hidegségben él, a hagyomány szerint egy esztenában, azaz kalyibában, fent a hegyekben. Itt él az első virágoktól az első hópelyhekig, egyedül, magára utalva. Minden az ő feladata, neveli az állatokat, sajtot készít, és az odatévedő medvékkel is egyedül néz szembe.


Kiköltözése nagy esemény, állatait megbillogozzák és szekérre rakják, Emilkét mindenki búcsúztatja. A kisfiú fő célja a létfenntartás lesz, társai az örökké hallgató hegyek és az örökké hangos állatok. Az idő lényegtelenné válik, nincsenek órák, percek, ez elképzelhetetlen a nagyvárosok elfoglalt, vagy elfoglaltnak tűnő emberei számára. Nincsenek barátok, ellenségek, ígéretek, elvárások. Nem rohan senki sehová, nincs határidő, nincs különbség gyenge és erős, jelentéktelen és befolyásos ember között. Csak az vesz körül, ami az ember életének alapja, az ősi gyökere, amit napjainkra mindannyian elfelejtettünk: a természet.
Nem valószínű, hogy napjainkban, a városiak közül bárki is akarna vagy tudna így élni. Hozzászoktunk a bevezetett vízhez, áramhoz, fűtéshez, a számítógéphez, tévéhez és úgy összességében a kényelmes életmódhoz. Autóval, busszal közlekedünk, és egyre kevesebbet gyalogolunk, mert hideg van, vagy esik az eső, vagy fáradtak vagyunk, nincs kedvünk, vagy egyszerűen csak messzire kell mennünk. Nem tartunk állatokat, mert abból nem lehet megélni, és sok időt vesz igénybe. Inkább a nagy üzemekben, embertelen, vagyis „állattalan” körülmények között tartott állatok húsát esszük, azt se tudva, pontosan honnan származik. Tanulunk, karriert építünk, reggeltől estig gürcölünk, esetleg a legnélkülözhetőbb munkát végezzük, és mégis a világ legfontosabb emberének képzeljük magunkat. Többet beszélgetünk az ország másik zugában élő idegen chatpartnerünkkel, mint a családunkkal, barátainkkal, rokonainkkal. Rengeteg barátunk van, mégis magányosnak érezzük magunkat. A tökéletességre törekszünk, mert minden és mindenki ezt sugallja. Vágyunk a természetbe, mégis lusták vagyunk elmenni a közeli erdőbe. Egy mókuskerékben élünk.
Tökéletes ellentétei vagyunk a Hidegségben elzártan élő Emilkének. Az ő élete is mókuskerék, mindennap az állatokkal foglalkozik, ellátja magát és figyeli a természet örök változását. Mókuskerék ez is, de jóval lassabb és egészségesebb, mint a miénk. Emilke sokkal talpraesettebb, bátrabb és önállóbb, mint néhány „modern” ember. Mi és a kisfiú két külön világban élünk, ő őrzi a hagyományokat, minket pedig beszippant a globalizáció.
Mi történne, ha helyet cserélnénk? Káosz. Emilkének ott a helye a természet lágy ölén, nekünk pedig itt, hogy cikket írjunk róla.