A Nagyecsér-tanyaközpont története
A Szabadföld Tanyavilág címmel meghirdetett pályázatára

Az 1900-as évek elején egy közigazgatásilag Mezőnagymihályhoz tartozó nagybirtok, kisparcellákra osztva eladásra hirdettetett. Akadtak is rá vevők a környező falvakból, kispénzű és önállósulni akaró cselédek és parasztemberek. Egy-két holdas beltelkeket és 20-30 holdas kintlevő parcellákat vásároltak, majd a Csincse-patak partján, mezőnagymihályoz 8 km-re megépítették a kis tanyaközpontot, Nagyecsér-tanya lett a neve. Állítólag Ecsér nevű volt az elparcellázott nagybirtok tulajdonosa.
A telepesek szentistván, Mezőkövesd, Maklár, Poroszló, Sarud községekből kerültek ki. Ez-két lóval kezdtek gazdálkodni. Azonkívül tartottak sertéseket, tyúkokat, libákat, kacsákat. A kis gazdálkodók között legeltetési társulat alakult. Maguk között választottak elnököt, pénztárost, tehén- és sertéspásztort. A legelőket egybevették, mindenkinek része volt benne a földje nagysága (mennyisége9 szerint. A 20-30 házból épült település valóságos kisfalusi életet kezdett élni. A tanyaközponton kívül még volt több szétszórt urasági tanya: úgymint Liba-tanya, Zsindelyes-.tanya, Nagy-tanya. Olivér-tanya, Gólyás-tanya, Kenyérváró, stb. később, amikor az Ecsér tanyaközpontban egy család kis szatócsüzletet és kocsmát nyitott ezekről a tanyákról is bejártak a Nagyecsérbe élelmiszert, italt vásárolni, vasár- és ünnepnapokon szórakozni a kültanyákon lakó cseléd és dohánytermelő emberek. Az 1920-as évekre már virágzó település volt a Nagyecsér, majd 1927-ben újra eladásra került egy Nagyecsér mellett lévő urasági birtok a tanyával együtt. Ezt a Mezőcsát mellett lévő dollártanyai Amerikás kisparasztok vették meg, 7-8 család. Itt már egybe mérték ki a földeket, ki mennyit vásárolt 30-40-50-100 holdakat.
Mindenki a maga területére építette a tanyáját. Ez lett összesítve a Kisecsér- tanya. Sok gyerek nőtt itt fel iskoláztatás nélkül. Végül is összefogtak a szülők, elmentek a Községi Tanácsra, majd a Járási Tanácsra és tanítót kértek a kis településre. Némi huzavona után meg is kapták a tanítót. Lakást a helyi lakosok adtak neki és az iskolának is. Egy nagyobb lakószobát, ahol 40-50 gyerek elfért szűkösen, délelőttre- délutánra osztva. Így folyt a tanítás vagy 20évig. Amikor én jártam iskolába(1930-36), már 66-an is voltunk, mégis megtanultuk a tudnivalót úgy, hogy amikor vizsgáztatni jöttek a községből a jegyző, bíró, tanítók és a pap, nagy dicséretet kaptunk tanuló és tanítónk is. Azt mondták, hogy a falusi gyerekek sem tudnak jobban. Itt jegyzem meg, hogy még kovácsműhely is volt a kistelepülésen, egy ideig kettő is, sőt még suszter mester is. Cipőket, csizmákat talpalt, toldozott.
A tanyaközpont Nagyecsér szépen kivirult. Már 1930-ban 3 rövid utcája volt. A nádtetős házakat cserepesre cserélték a kisgazdálkodók. Kívül-belül szépen bemeszelték fehérre vagy színesre. Szép rózsákat, koszorúkat pingáltak az alapmintára. Minden háznál gondozott virágoskertek, a veteményesben gyümölcsfák, vetemények díszlettek. Az udvarok tisztán rendbe téve. Vasár- és ünnepnapokon a környező tanyákról összejöttek a fiatalok. A fiúk a kocsmánál iszogattak, vagy kugliztak Harmonikával, cimbalommal, citerával muzsikáltak. A lányok egymást karolva, 6-8-an egy-egy sorban végig-hosszig sétálgattak szépen felöltözve az utcákon. Közben beszélgettek, nevetgéltek, dalolgattak. Időnként a legények is hozzájuk csatlakoztak. Majd odacsalták a lányokat is a kocsmaudvarra, ahol muzsikáltak a fiúk és hamar vidám táncra és nótára kezdtek, sőt a kapukban üldögélő apák és anyák is odakullogtak, nézni a fiatalok mulatozását. A sötétedés kezdetével a lányok hazaindultak, ki hamarább ki később. A legények meg vagy ottmaradtak, vagy egyik-másik hazakísérte valamelyik neki tetsző lányt, amiből aztán jegyesség majd nagy lakodalom kerekedett. Templom akkor még ott nem volt. Az esküvőre a násznéppel a mennyasszony, vőlegény és a násznép lovas kocsival mentek a szomszéd községbe, Mezőnagymihályra. 10-15 szépen felvirágozott, felkendőzött, felszalagozott kocsikkal, lovakkal dalolva cigányzene kísérettel hajtottak hol jó, hol rossz úton. Ez igen szép és felemelő volt, de egyben izgalmas is. Akkor még nem volt az a szabály, hogy a lovat hajtó nem ihat és bizony ittasan nagy volt a virtus a kocsisok között. Volt, aki el akarta mellőzni a másikat, az meg ezt nem engedte. Lett ám ebből nagy száguldás, kiabálás, sikoltozás, kétségbeesés a kocsin ülőknek. Még volt hogy végül verekedésre is sor került. Ezt aztán a legjobb lagzinak is fekete foltja maradt hosszú évekig.
Később aztán a háború utáni években Mezőnagymihály községben is kialakult katolikus parókia. Attól kezdve havonként egyszer lejár a katolikus és a református pap Istentiszteletet tartani a Nagyecsér- tanyaközpontba. Először házaknál hol egyik vagy a másik helyen volt az Istentisztelet. Hanem a földosztás után többen lejöttek a tanyakörletbe lakni. Nagymihályról és Tiszabábolnáról, akiknek az itteni nagybirtokból osztottak földet, házhelyet. A Ferduda és Gólyás- tanyán kis tanyaközpontok létesültek. Akkor már több lett a gyerek is. A többi uradalmi tanyák állami kézbe kerültek a Zsindelyes, a Nagy- tanya, az Olivér- tanya. Ezeken, a tanyákon állami gazdaság alakult, gazdálkodott. Ott is sok volt a gyerek a családoknál. Kicsi volt már az egy szoba iskolának. Mezőnagymihály elöljárósága új iskolát épített a Nagyecsér- tanyaközpontban. A kültanyákról három állami gazdasági szekér hordta az ecséri iskolába a gyerekeket naponta reggel és délután. Az Istentiszteleteket ekkor már a nagy és szép iskolában tartották az egyházak, majd ezt a kommunista rendszer nem engedélyezte. Így ismét házakhoz kerültek az Istentiszteletek. Az akkori áldozatos, törekvő plébános sok nehézségek árán, több hivatalba kopogtatva kijárta, hogy a Nagyecsér- tanyaközpontban az egyházak rendelkezésére bocsájtson az állam két megüresedett telket, templomépítés céljára. Megindult a helyi egyéni adakozás az építés költségeire. Mindkét felekezet hívei között. A férfiak fogatokkal, közmunkával szállították az anyagot, segítettek a mestereknek. Az asszonyok meg járták a környező falvakat illegálisan, rettegve az akkori hatalom megtorló intézkedése, fenyegetése miatt. Bejártuk mégis Tiszabábolna, Valk, Négyes, Szentistván, Mezőkövesd, Keresztpüspöki, Mezőkeresztes, Gelej, Mezőcsát, Tszakürt, Tiszatarján, Tiszapalkonya, Ároktő falvakat egy-egy kis adományt, segítséget kéregetve a templomunk építése céljára. Kettesével járkáltunk. Az Isten is segített bennünket. Sehol semmi baj nem ért, ellenségeskedéssel nem találkoztunk. Ahová csak bementünk mindenütt adtak egy-két, tíz-húsz forintot. Nagy-nagy örömünkre összejött ezekből az adományokból annyi, hogy felépült a kis templomunk.
Segítettünk a falrakásnál, vakolásnál, ki mennyit tudott. A meszelést már közmunkával csináltuk. Elmondhatatlan mennyire örültünk az új templomnak és imaháznak. Közben a község segítségével mindhárom utcára betonjárdát készítettünk. Nem kellett már ősszel és tavasszal féllábszárig érő habarékban járni a boltba és templomba.
Az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére sikerült kijárni néhány rámenősebb asszonynak, hogy bevezessék a villanyt is a tanyára. Az egyik legközelebbi Tsz- tanyáról hozták át az áramot. Ez már az öröm csúcsa volt. Az első kigyúlás estéjén éjfélig jártunk örvendezve, dalolgatva a kivilágított utcákat. Persze mindenki bevezette a lakásba, istállójába is az áramot. Rövid idő múlva majd minden házban működött televízió, szaporodtak a hűtők, mosógépek gáztűzhelyek is. Sőt szintén az asszonyok kérelmére, erős akaratára megkaptuk a tejcsarnokot is. Nem kellett már utána 12-15 km-t gyalogolni, biciklizni vagy kocsin zötykölődni piacra a tejtermékkel. Cipelni háton a batyut. A csarnokban elég jól fizettek a tejért.
Hanem aztán, rövid idő leteltével „beütött a mennykő” a tanyavilág életébe. Körzetesítették államilag az iskolákat. Elvitték a szülők mélységes felháborodása ellenére először a felső tagozatot- a Mezőkeresztesen megalakított kollégiumba- aztán az alsó tagozatos gyerekeket is oda járatták iskolába. Kéthetenként hozták őket haza hétvégére. Egy fából összetákolt kétkerekű, fedeles, faüléses, zetorral vontatott tákolmányon zötykölődtek a szegény kicsi elsős gyereke is. Télen a göcsörtös, fagyott földutakon, ősszel-tavasszal a tengelyig érő sárban, ha elakadtak félúton, onnét nyakig sárosan caplattak haza majd vissza a kollégiumba kajával, könyvekkel a nyakukban kimerülten, leizzadva. Télen a hóban órákig dideregtek a hideg kocsiban, amíg a lánctalpasért ment a zetoros, ami továbbvitte őket.
Így aztán minden öröme a tanya népének keserűségbe fulladt. Lassan kezdtek elköltözni, behúzódni valahová, a környező falvak és városok valamelyikébe. Addig-addig míg elnéptelenedd az egykor virágzásnak indult tanyavilág. Nincs már Istentisztelet, csarnok, bolt, kocsma. Üresen, lepusztulva áll a templom, az iskola épülete. Sok házat lebontottak vagy lerombolódott. A valamikor 7-8 száz lelket számláló településnek 2001-re már csak 7 lakója maradt. A szép virágos kiskerteket és a gondozott gyümölcsös veteményes kerteket embermagasságú gaz, bogáncs, parlagfű sokaság uralja. A templom teteje beszakadva, ablakai betördelve. A kis oltárokon, szobrokon galambok, baglyok tanyáznak. Mi, akik ott nőttünk fel megszokva a tájat, a kis közösséget, fájó szívvel látjuk ezt.
Most munka nélkül tengődik a sok fiatal falvakban. Miért nem lehet kiosztani a parlagon maradt földeket olcsó áron? Biztosan lenne vállalkozó, akár messzebbről is, akik helyrehoznák a lepusztult épületeket, megművelnék a földeket, ahogy annak idején mi is, szorgalommal boldogulnának a családok. Megjegyzem még, hogy az első tanítók közül az egyik 15 évig maradt ezen a kis tanyán. Addigra négy gyermekét nevelt föl. Ez a tanító Dömötör László a feleségével együtt nagyon sokat tett a település kulturális felemelkedéséért. Színelőadásokat terveztek minden évben a gyermekeknek Karácsonyra a felnőtteknek farsangra és aratás végére. Ezek az előadások szereplőknek, nézőknek mindig nagy élményt jelentettek. Kettő hónapig is jártunk kétszer hetenként próbálni, ez is jó szórakozás volt. Szabadtéren adtuk elő a János vitézt, a Falurosszát. Még a szomszéd községekbe is meghívtak bennünket vendégszereplésre akkora sikerünk volt.

Akik még élünk, szétszóródottan a falvakban, szomorodott szívvel sóhajtunk segítségért, az egykor szépen virágzó tanyaközpont pusztulástól való megmentéséért.


Mezőnagymihály, 2003. december 10.

özv. Szőke Aladárné
79 éves majd nyugdíjas, Kisecsér- tanyai,
majd Nagyecsér- tanyai, jelenleg
Mezőnagymihály, Kertalja u.26.sz. alatti lakos

Válasz