Nemrég jártam Erdélyben, egészen pontosan Székelyföldön. Gyönyörű vidék: a hatalmas hegyeket dús fenyvesek borítják, és kis hegyi tavak bújnak meg köztük; a völgyekben falvak, városok. De ami igazán az értékét adja a helynek, azok az emberek. Emberebbek és magyarabbak, mint itthon. Van tartásuk, van gerincük. Van nemzettudatuk, összetartozás-érzésük. Összefognak, és együtt játsszák ki a román hatóságokat, ugyanakkor mindig megmaradtak deklaráltan magyarnak, még Ceaucescu alatt is. „Egy-egy mise végén csak-csak elénekeltük a Székely Himnuszt. Vagy jön a nagy fekete autó, vagy nem..." - mesélte egy ottani kántor. Ez a fajta bátorság az itthoniakból valahogy teljesen kiveszett... kis falvakban az odahelyezett román komisszár kénytelen volt megtanulni magyarul, mert a helyiek nem voltak hajlandóak érteni románul!

A román elnyomás összekovácsolta őket. Szolidárisak egymással, és segítenek, ha baj van. Nemcsak egymásnak, nekünk, anyaországi magyaroknak is. Amikor a somlyói búcsút szétverte a jégeső, a faluban behívták a házakba az embereket, törölközőt, száraz ruhát adtak nekünk. (a falakon feszület, Nagy-Magyarország térképe vagy címer mindenhol). „Székelyföldön magyar még nem maradt éjszakára fedél nélkül."

Van méltóságuk, de van humoruk is; dolgoznak, és eredményesen teszik ezt. Majdnem olyan új az autóparkjuk, mint nekünk, pedig a helyi átlagfizetés 400-500 új lej, azaz durván 40 ezer forint. Jól élnek. Koldussal csak elvétve találkozhat az ember. Városaikban tisztaság, rend uralkodik. Nincsenek tolakodó cigányok, putri-sorok, mint a román részeken, a házak újak vagy szépen fel vannak újítva. Képesek harcolni és dolgozni a céljaikért; Udvarhely főterén a románok által háborús bűnösnek kikiáltott Wass Albert szobra áll. Még nem írhatták ki a szoborra a nevét, de folyamatosan küzdenek érte, hogy megtehessék. Templomaik tiszták, és jobban karban vannak tartva, mint akár a magyarországi nagy egyházak templomai. A házak tetején ott a katolikus vagy a kettős kereszt.

Olyanok, amilyeneknek nekünk, anyaországi magyaroknak lennünk kéne, vagy - amilyenek lehetnénk, ha hagynának minket. Mert egy nagy különbség volt, ami szemet szúrt még: sehol sem láttunk zsidókat. Egyetleneggyel találkoztunk, az is turista volt a Medve-tónál.

És innentől kezdve összeállt bennem a kép: nincsenek zsidók, tehát nem osztja meg senki a magyarokat. Nincsenek zsidók, tehát a magyar vezetőréteg valóban a magyar érdekeket érvényesítheti. Nincsenek zsidók, így nincs liberalizmus, ezáltal nincs család- és nemzetellenes propaganda. A kemény román nacionalizmus normális reakciót váltott ki a magyar emberekből: összefogtak ellene. Nincsenek zsidók - nincs aki sarcolja, zsigerelje a magyarokat; nincs, aki politikai muníciónak használja a holocaust tényét, (itt a "tény" kifejezés talán nem a legszerencsésebb - a szerk.) nincs, aki lopjon tőlük, mert a saját vezetésük is tudja - a korrumpálódott RMDSZ-t most ne vegyük figyelembe - hogy magának dolgozik, a maga népéért, a maga igazáért. A saját vezetésük, amelyben tekintélyes helyen vannak az egyházi emberek, és régi nagy családok leszármazottai ugyanúgy, ahogy a helyi, igazi nemzeti érzelmű értelmiség is.

Nem férkőzhet be zsidó közéjük, mert a székely-magyar közösségnek erős az immunrendszere. Nem férkőzhet be áruló közéjük, mert felismerik, és kiközösítik, hogy szégyenszemre kulloghat máshova szerencsét próbálni. Tisztán látnak, és nem teketóriáznak kimondani az igazságot. A magyarországi helyzetről sem.

Én annakidején álmodoztam arról, hogy egy zsidók nélküli Magyarország milyen szép és igazságos rendben élhetne. Feltételeztem, hogyha a magyarság hegemóniája érvényesülne, mennyivel jobban érvényesülhetnének a magyar érdekek, mennyivel közvetlenebbek és normálisabbak lennének a magyar emberek egymással, mennyivel jobban élhetnénk; mennyivel jobban tisztelnék és szeretnék az emberek a hazájukat, és mennyire tisztábban látnának.

És tessék: itt egy zsidók nélküli kis Magyarország: Székelyföld. Ahol fele- vagy harmadannyi jövedelemből, deklaráltan román nacionalista elnyomás alatt az emberek jól élnek; életerősek, vidámak és céltudatosak; magyar hazafiak, egyház- és családcentrikusak.

Most látom csak igazán, hogy a zsidó sajtó-, gazdasági és politikai hatalom mennyit rombolt itt nálunk és köztünk. Most látom jól, hogy mennyivel előrébb juthatnánk, ha a zsidók nem lennének közöttünk, vagy ha legalábbis nem az ő érdekeik érvényesülnének mindenhol. Hogy hol tarthatnánk már, ha vezetőink magyar érzelműek - párttól és bármitől függetlenül - , és hogy emberileg is hová süllyedt a mi anyaországi magyar népünk a maga tisztaságában megmaradt székelyekhez képest. Főleg ez a fájó pont...

Székelyföldön nincs másság; nem napirendi kérdés a homoszexualitás, nincsenek plázák és így nincs plázatöltelék sem. Nem nyertek teret a liberális eszmék, mert Székelyföldön ami életképtelen, az elpusztul. Nincsen Tokio Hotel, nincsenek buzifesztiválok, nincsenek alternatív zenei és művészeti stílusok, vagy legalábbis nem ilyen arányban, mint itt. Nincs magyarellenes magyar nyelvű sajtó, mert nincs létjogosultsága: ha ilyen megjelenne, nem venné meg senki és tönkremenne a lap kiadója.

Nincsenek zsidó belvárosi negyedek, ahol mindig csöpög valami, és csatornabűz terjeng; ahol az igénytelenül lepusztulni hagyott bérházak előtt állnak a vadonatúj sokmilliós autók, és zsidó playboyok korzóznak plasztikázott barátnőikkel - vagy fiúikkal - a sétálóutcákon.

Székelyföldön nem érvényesülnek a globalizáció hatásai, vagy csak helyenként, és nincsenek multikulturális központok sem. Vannak helyette szépen rendben tartott művelõdési házak, helyi és anyaországi nívós rockbandák koncertjei, nemzeti érzelmű publicisták előadásai.

Van csíksomlyói búcsú, és van a búcsú napját követõ hajnal, amikor az imádkozó tömeg között hagyományőrző táltosok dobjai és kürtjei köszöntik a felkelõ napot - olyan idõ tájt, amikor Budapesten az utolsó zsidó aranyifjú is hazatámolyog a Bank Dance Hallból, hogy kiszellőztesse droggal pusztított agyát egy másik homokos playboy karjaiban, vagy anyuci heverőjén.

Zárásul annyit szeretnék megjegyezni, hogy nem vagyok alapvetõen antiszemita. A zsidóságon belül a dolgozni és (valóban) asszimilálódni* kívánó kisebbséget tisztelem és becsülöm. Az uralkodó cionista kisebbség és az ezt kiszolgáló zsidó tömegek viszont nemkívánatosak ebben az országban; nincs szükség rájuk, és a legjobb lenne, ha a lehetõ legrövidebb időn belül távoznának.

(Korábbi Kitartás.hu olvasói levél:"Vezo")

*: a zsidóság asszimilációját sem faji, sem pedig szellemi tekintetben nem támogatjuk. Az egyetlen helyes megoldás mindkét nép számára az aszemitizmus, ha úgy tetszik, a szó valódi értelmében a cionizmus. Zsidómentes Magyarország. Azért, mert a magyar nép lelki alkata, mentalitása, szellemisége, homlokegyenest mond ellent a zsidóság tulajdonságainak.