SZENTLÉLEKI BOROZÓS HÉTVÉGE

Hétvégén megtartottuk szezonnyitó bükki tekergőzésünk. Bízom benne, hogy aki nem tudott jönni, hozzánk hasonlóan legalább a természetben tudta eltölteni ezt a fantasztikus két napot. Végre jó idő van, a nap már nem csak világít, hanem melegít is, a szél már nem csak fúj, hanem hűsít is, a fák már nem csak ágas-bogas barnák, hanem susogós élénk zöldek is...

 

Túránk péntek este kezdődött, amikor leérkeztünk a szentléleki szállásunkra, a turista fogadóba. A szobák tiszták és tágasak, a wc és fürdő dettó, ráadásul az ár korrekt, no persze még jó helyen is van. Fél10es megérkezésünk és az ezt követő behurcolkodás után lassan neki gyürkőztünk a boros üvegeknek és a Katan világának. Jó kedvünk egészen 1-fél2ig tartott ki, ezután már vízszintesbe dobtuk magunk, és hagytuk, hogy legyűrjön minket az álom.Másnap reggel viszonylag korán, már fél9 körül startra készen álltunk, így igen csak jó időben vettük az irányt először Bánkútnak, majd Szilvásvárad fele a szikrázó napsütésben. Bánkútig laza aszfaltos mászással melegítettünk, majd a régi kisvasút nyomvonalán zötykölődtünk Olasz-kapuig tovább. Innen villámgyors sárga ösvényezéssel Gerennavár aljáig gurultunk, ahova a kilátás miatt mindenkinek érdemes felmásznia. A tüdő-köptetős meredek tetején meseszép kilátás fogad minket, a nyugati és északi völgyekben vastag köd rétegek kúsznak.Fél órácskát ücsörgünk és fotózunk fenn, majd visszatérünk a sárga jelzésre, melyet most már szinte teljesen szétdúrtak az erdészek. Leereszkedünk a műút aljába, majd a Szalajka-völgyig. Itt még rövid időre ellenállunk a sült pisztráng hivogatásának és felfele, a vízesésnek vettük az irányt. 1-másfél éven belül már harmadik alkalom, hogy a patakban igen csak rendesen van víz (vagy a vízműre pirítottak rá és többet engednek át a bukógáton, vagy megnőtt a csapadék mennyiség erre fele), így a vízesés is tényleg víz-esésnek néz ki. Túrista nem igen akad, épp hogy lézeng pár. A nézelődés után lassan most már a kifőzde felé vesszük az irányt. Négy termetes, a forró olajtól arcukra sült meglepettséggel tányérunkon terpeszkedő pisztránggal oltjuk éhségünk...és milyen finom volt!A pisztráng és egy gyors nyári bobozást követően neki veselkedünk a 14km-es szerpentin megmászásának. A már-már nyárias meleg, az út melletti fenyves és kövek mediterrán jellegű illata tovább édesíti a napot. A fennsíkon aztán már kicsit az időre is figyelve terveztük meg a hátralevő útvonalat, mivel Petinek haza kellett mennie este. Így a jávorkúti verziót dobtuk, helyette feltekertünk még Három-kőre. A látvány pazar, a fű fekvésre hívogat, a szellő és a nap álmosít... Ripsz-ropsz és bő fél óra telik el fenn, indulnunk kell a szállásra. A hátra levő szakasz fele lejtőzés, illetve mászás, de mindkettő rozzant foltozott aszfalt úton. A szálláson szentléleki kedvenc ételünk, a kanál-is-megáll-benne illetve a mindent-bele verseny győztese, a türü-bürü leves fogad minket. No persze a pisztrángnak már rég nyoma sincs, így nagyon jól esik mindenkinek.Szomorúan elköszönünk Petitől, aki ha-jó-ha nem-jó indul pestre, mi pedig az asztal és az újabb Katan parti mellé. A második játszma után a bulinak 10kor vége szakad, és kegyetlen módon mindenkit legyűr az álmosság...Vasárnap reggel aztán, előző napunkhoz hasonlóan korán indulva laza lejtőzéssel nyitottuk a tekerést: Szentlélekről begurultunk Ómassára, majd tovább már műúton Lillafürednek. Az Őskohó után persze gyorsan behajtunk a patak és a tó mellett húzódó keskeny ösvényre, mely nem csak tekerési élményben nyújt maximálist, de most a friss tavaszi erdő és a rég áhított melengető napsütés együttese szinte cukor szirupossá olvasztja a látványt.Nem is sietünk, igen csak lazára vesszük a figurát. Lillafüreden aztán egy fagyival tovább húzzuk az időt indulás előtt.