Túratárs kereső

Kedves Lovasok, akik már jártatok túrán, túrákon, és akik ezután szeretnétek kimerészkedni természet-anyánk ölére! Mindannyiónk épülésére indítom ezt a túrablogot, hogy megoszthassuk egymással a túraélményeket, a bejárt helyeken szerzett tapasztalatokat, szépségeket, csúnyaságokat ugyanúgy, mint az eközben megszerzett lovas-technikai tapasztalatokat. Gyermekeimmel már nyolc éve üzzük a lovaglásnak ezt a mezei (erdei-hegyi) változatát, ami lassacskán túrázássá fejlődött, sok száz órányi és néhány ezer kilóméternyi lovaglás árán. Közben feltérképeztük lakóhelyünk jó 50-60 km-es környezetét, itt már minden falut-utat-erdőt ismerünk. Kitapasztaltuk a túrázáshoz nekünk és huculjainknak legmegfelelőbb felszerelést, tempót, lovaglóstílust.Mostmár csak meg kell tervezni egy-egy túra napi távját, felszerelni a nyergekre a cuccot, elpakolni az elemózsiát és indulhatunk!

Köszi a hozzászólásokat, csaK TESSÉK-TESSÉK!Nos, hamár túrázásra adjuk a fejünket lássuk milyen felszereléssel tesszük ezt, lovon, lovason!Elsőre nyilván mindenki olyan nyereggel-hevederrel-izzasztóval megy, amilyen van neki, ez az esetek nagy%-ban gondolom angol nyereg, jobb esetben western, vagy ausztrál, aki eleve túranyereggel indul el, az már tud valamit, vagy járt valahol... Aztán persze vannak a hagyományőrzők, akik a magyar tipusú fanyergekre esküsznek, mi is! Én a huculokra a Jósvai-féle füredi nyergeket használom, dupla hevederrel (zsinóros western hevederek), amúgy hegyremenősen. Nagyon stabilak, a magas kápák miatt még az amatőröknek is nehéz kiesni belőlük és nem billegnek, csúsznak előre hátra, a legvadabb emelkedőn-lejtőn sem! Persze alföldi túrás barátainknak ez nem sokat jelenthet, hiszen nem találkoznak ilyenekkel. Viszont a kényelme egy egésznapos túra alatt, már nem elhanyagolható! Főleg, ha valaki több napot egymás után nyeregben tölt, akár hobbiból, akár hivatásszerüen.Tudom, ezek nyűgös dolgok, mert egy jó füredi nyerget nem lehet a lovasboltban kapni, azután utánna kell járni és csináltatni a készítővel, akár méretre, a lovadra, aztán még fel kell szerelni, birkabőr, ülőpárna, szíjazat,stb, de megéri - főleg hegyvidéken túrázóknak! Egyébként nem drágább, mint egy átlagos angol nyereg, a weszkóknál meg olcsóbb.Na persze ez a nyeregtipus is más stílust igényel, nem a klasszikus angolt, hoozá kell szokni!Nyereg után lássuk az izzasztót! Angol nyergek alá ugye rakjuk a boltban kapható sztendert vékony alig izzasztókat, ami azért egy kiadósabb túrához már kevés! Lehetőleg tegyünk a nyereg alá vastagabb alátétet, vagy legalább egy jobbfajta lópokrócot, max. kétrét hajtva (nem az egészet!) a bolti izzasztó alá, hogy puhább és nedvszívóbb legyen.Én a füredik alá - miután a négyrét hajtott gyapjúpokróc is kevés volt, - megtaláltam a Neoprén téglalap alakú vastag (3 cm) alátétét, ami már tökéletesen védi a lovat és csodák csodája: kényelmesebb ülést enged nyergeinkben, tehát megéri azt a 13.000.-Ft-ot! Ez nem reklám volt.

Heveder.Ez is fogós kérdés, de erre is vonatkozik, hogy ami túl olcsó, az legyen gyanús! Ezek a mindenféle műszálas, gyöngyvásznas silányságok nem túrázáshoz valók, mert vagy a lovadat törik fel vagy az első lejtőn a ló nyakában kötsz ki nyergestől! A legjobb a hosszabb lovaglásokhoz a zsinóros, lehetőleg pamut egy- vagy kétcsatos heveder, attól függően angol, vagy magyar tipusú (ebbe tartozik a Western is) nyerget használsz. Ez szélesen fogja át a ló hasát, nem kis helyen szorít, nedvszívó és jobb a teherelosztása. Sáros időben persze ezt is alaposan ki kell mosni, lekefélni, de szellős helyen másnapra megszárad. A kantár szinte mindegy, ki milyenre esküszik. Más oldalakon már egész értekezés bontakozott ki, a rajtahagyjuk-e a kötőféket a fején vagy szentségtörés - kérdésben. Nos, én mindíg rajtahagyom - már amelyik lovamon van, mert van egy-két szabadulóművész, amelyiknek egy nyakcsavarintás, és sehol semmi a fején! Miért is hagyjuk fenn a kötőféket túrához? Mert szárral nem kötünk ki soha, ezt az elején megtanulja mindenki, néhány gyorsan elszakadt kantárszárral a kezében. Mi sokszor bocikötelet használunk a kötőfék mellett, mert jobban variálható. El is érkeztünk a "hogyan kössem ki a lovamat pihenőn" kérdéshez.Hatékonyan! Eszméletlen galibákat, esetleg baleseteket képes okozni egy elszabadult, bóklászó ló! A bocikötél azért is jó, mert ha pl. fához kell kikötnünk, a kötél egyes végét kötjük a kötőfék karikájához, az elágazó részt pedig lazán a fatörzs köré kötjük, így a ló körbe tud járni a fán anélkül, hogy feltekerné magát és hosszabra tudjuk ereszteni. Éjszakára, főleg idegen helyen viszont a nyakán átkötött bocikötelet áthúzzuk még a karikán és kétszeresen tudjuk lekötni, ugyanez, ha rövid pihenőn rövidre akarjuk kötni. Összeszokott lovaknál alkalmazható a kötélkordon, vagyis egy 10-15m hosszú, erős kötelet kihúzunk két fa között fejmagasságban, és a bocikötél egyes végébe fűzött karabínert erre akasztjuk. Ekkor is van minimális mozgásterük, amit ki is használnak, amíg van mit legelni, aztán már tudnak nyugodtan állni is. Ekkor ne hagyjuk őket őrizetlenűl, mert könnyen összegabajodnak eleinte és feltétlenűl nyergeljünk le, főleg a kápagombos nyergeket!Soha ne kössük ki lovunkat gyenge dolgokhoz, pl. léckerités, padtámla, nem rögzített biciklitároló, elkorhadt fa, mert ezeket egy vétlen mozdulattal leszakítja, megíjed, elkezdi vonszolni, amitől mégjobban megréműl és innentől Isten kezében vagyunk! A sok ordibáló-hadonászó ember, pedig még csak fokoz a helyzeten és nem a lovunk lesz a hibás, de az okozott kárt nekünk kell megfizetnünk! (Hacsak nincs biztosításunk, de erről örülnék, ha egy biztosításban jártas lóbarát tenne ide egy hozzászólást!)

Hát, sajna úgy látszik, biztosításban jártas lovas nem olvassa a blogot, de nem baj, akit érdekel majd utánna néz!

Szóval eddig felszereltük lovunkat, lássuk mi van rajtunk: szteccses lovasnaci a sztendert, a hagyományőrzők esküsznek a bőgatyára, meg amit a hagyományos formájuk előír, no nem mintha ezek a ruhadarabok olcsóbbak lennének, sőt, de nem is árverseny van itt. Lényeg hogy mindenki olyan nadrágban lovagol, amilyenben tetszik és kényelmes neki. Ami lentebb van, az már inkább érdekes. Túrához, tehát sok óra napi lovagláshoz nem kifejezetten előnyös a csizma! Főleg annak, akinek nem szokta meg a lába. Ha túra közben le is kell szállni időnként és gyalogolni, akkor meg végképp kínszenvedés lehet a csizma, néhány kilóméter megtétele után. Tehát javalott egy jó túrabakkancs beszerzése e célra, persze ebben a kategóriában sem csak a 40.000.-Ft-nál kezdődő Himalájai márkákat kell keresni, megfelel egy olcsóbb modell is, le egészen a 6.000.-Ft-os munkavédelmi baksziig. Nomeg a lábszárvédő. Bár mindezt megúszhatjuk lazábban is: sportcipő és vastag térdzokni alkalmazásával, csak amúgy távlovas módra, ha ők kibírnak benne 80-120 km-t, érdemes kipróbálni. Ebben kehet gyalogolni is a lovad mellett, merthát nem árt időnként leszállni a lóról, nyújtani kicsit az izmokon, főleg olyan terepszakaszon, ahol egyébként is csak lépésben tudsz közlekedni, kár fárasztani a lovat és magadat, menj inkább gyalog kicsit, lovad is hálás lesz!

Vászonsapka a fejre, a legjobb, ha széles karimás és takar valamit a tarkóból is, mert a napszúrás elég veszélyes lóháton és gyakori is ebben a hülye meleg időszakban. Persze télen nyugodtan vehetünk fel mindenféle sísapkákat, prémes kucsmát és amivel csak védeni tudjuk fülünket a lefagyás ellen. De most nyár van és marad a vászonsapi, amit nagymelegben minden vízforrásnál, csapnál megmeríthetünk és fejünkbe húzhatunk 1-2 lter hideg vízzel egyetemben! Vagyis hűtsük fejünket, az előbb említett napszúrást elkerülendő. Miért nem kobak?

1. Valamilyen számomra ismeretlen okból a lovas kobakok 97%-a fekete színű! Ez köztudomásúlag roppant jó hőraktározó, -gyüjtő szín, tehát a helyett, hogy óvná fejünket, felforralja agyunkat.

2. Az izzadtságot nem szívja, ezért a sós lé csorog a szemedbe, nem győzöd törölgetni!

3. Huzamosabb ideig viselve kezd elnehezülni a fejen.

4.Erdős, fedett terepen, ami túráink során azért bőven akad, legnagyobb vewszélyforrást az útra fejmagasságban belógó szederindák és egyéb tüskés ágak, vadrózsa-nyúlványok jelentik. Namost, ha egy ilyen kétméter hosszú, centis éles tüskékkel telerakott inda beakad a kobakod ellenzője alá, jó eséllyel lenyúzza a homlokodról és a fél arcodról a bőrt! Főleg, ha vágtában találkozol vele és nincs időd elhajolni eléggé. A vászonsapit legfeljebb lerántaja a fejedről amit egy elegáns nyeregből lehajlással felveszel és kész! De hogy esésnél védi a fejet!?

Ne ess le! Ha mégis, ne a fejeddel túrd meg az anyaföldet, ess a vállaidra és gurulj! Láttam már versenyzőt agyrászkódást kapni, mert a kobak akkorát ütött a fején eséskor, hogy kobak nélkül nem lett volna ennyi baja. Dehát végső soron a lovaglás egy veszélyes üzem, 100%-os garancia nincs, és ha belegondolunk, hogy eleink csak kifejezetten csata esetén viseltek keményebb sisakokat, azt sem leesés elleni védelemre, hanem a kardvágások ellen, bár akkoriban illett megtanulni lovon maradni, de esni is, hiszen nekik tényleg az életük múlt rajta.

A tanuló lovas is általában az eséstől fél és ezért nem mer csinálni sok dolgot a lovon, görcsöl, retteg attól, hogy leesik és energiája 80%-át erre fordítja. Ezért érdemesebb mindjárt az elején lelökni néhányszor a lóról, had essen le a homokba, mert ha már 4-5 esést túlélt és még - csodák csodája - egyben van, nem tört semmije, nem fog tovább parázni az eséstől, mert látja, hogy túl lehet élni!

Bocs, hogy eltüntem pár napra, - már ha olvassa valaki szösszeneteimet, - de közben beindult idei első túratáborunk!

8 kis- és nagylány, 12 és 16 között, - tényleg csak lányok lovagolnak manapság? Első érdekesség a hucul volt nekik, hogy egyik sem akar elrohanni velük, sőt, hajtani kell a lovat és nem teljesen automata, mint a lovardai félvér, ami szóra megcsinál már mindent, lovas nélkül is. Második meglepi a füredi nyereg volt, de az annyira, hogy másnaptól senki sem akart angol nyeregben lovagolni.

Első nap este boldogan ujságolták az otthoniaknak, hogy milyen sokat vágtáztak és mit csinált a lova és ő mit csinált és hogy bírta és hogy ez milyen jó, éshogy otthon miért nincs ilyen?

Negyedik napon már csak annyit mondtak a távolba: ma nyomtunk egy negyvenest, több mint felét vágtában, nagggyonnn zsíííííííír! És holnap nem megyünk egy méghosszabbat?!

Naja, egy hét alatt lovagolni annyit, mint lovardában fél év alatt sem?!

Itt fel kellett nyergelnünk, kantároznunk is a lovat, eddig mindíg készen kaptam, azt sem tudtam, hogyan kell csinálni - mondta az egyik 16 éves lány.

Már az augusztusi visszajövetelt tervezik és hogy, hogyan fogják ezt a szülőknek beadni...

Lehet, hogy jó a tábor???

Naszóval, hogyan is zajlott le idei első túratáborunk, menet közben nem nagyon volt időm írogatni?!

Megérkeztek vasárnap estére a "jelöltek", három már stabil visszajáró a nyolcból, a többiek is azonnal "ráveti" magát a lovakra, elvégre a nagylovas lovardákon szocializálódott gyerek eddig el sem hitte, hogy 175 cm alatti lovon bármit is lehetne csinálni... Pedig ajánlom minden lovardavezető "kartárs" figyelmébe a hucul-haflingi-fjord tipusú lovak használatát a gyermek-oktatásban; lehet, hogy nagyobb bizalma lesz a gyereknek egy olyan lóhoz, amelyiknek eléri a hátát a földről és segítség nélkül is fel tud rá szállni? És ide még egy szívet melengető-elgondolkodtató: ha már Magyarországon, magyarok vagyunk és adatott nekünk egy őshonos magyar ló, mint a hucul, mely az egyik legkiválóbb ebben a kategóriában, használjuk már őket gyerekeink (netán felnőttek?!) oktatására, lovagoltatására!

Szóval a lómustra egészen sötétig tartott, már azt hittem ki sem jönnek a karámból, izgulás, másnap túra lesz!

Reggel egyik meglepetés a másik után érte az új táborozókat, a régiek már ismerték a dörgést: hat előtt ébresztő, lovak befogása karámból, villanypásztorból, pucolás, nyergelés. Sokaknak ez új volt, hiszen eddig a lovardában mindíg felnyergelt lovat kapott és a félóra végén az istállókapuban vették ki a kezéből a szárat, de azért hamar belejöttek és még jól is esett nekik.

Nyergelés után reggeli, lovaknak lovasoknak egyaránt, majd indulás. Első nap nem szoktuk nagyon megerőltetni a gyakorlatlan túrázókat, mert jóból is megárt a sok, ilyenkor max 25 km-t megyünk sűrű pihenőkkel: órás pihenő Jósvafőn, másfél óra Aggtelekig, megint egy pihenő, közben szétnézünk, majd haza, délután ötre.

Másnap egy szép hegyi túra: Ördöggát, Szalonna, Martonyi-kolostorrom, Perkupa, Szőlősardó. Fáradt lovasok, boldog arcok.

Harmadik napra már kissé "lightosabb"napot kell beiktatni, hogy sérülésmentesen kibírják a mé hátralévőket.

Negyedik nap át a Jósvavölgyre, Színpetrinél Szelcére és végigvágtázzuk a Szelce-völgyet, ismét Jósvafőn kötünk ki a kocsmaudvaron, egy kis patakban gázolás után. Felcsörögjük a kocsmárost, aki jön is már nyitni, hogy szomjas csapatunk kiihassa a gyömbérkészletet és a kitett asztalokon befalatozza az otthon csomagolt szendvicseket, merthogy napközbenre mindíg azt viszünk, nem terhelve túl gyomrunkat lovaglás közben!

Ötödik nap a leghosszabb, leggyorsabb túra: Perkupa, Dobódél, Bódvarákó, Esztramos-hegy és vissza, végig a Bódva-völgy laposán, jó úton, vágtában, na ennyit sem vágtázott egyfolytában még senki - a tavajiakon kívűl, akik már csinálták ezt.

No, kedveseim, egy hét kimaradt, mert nomádoztunk kicsit, ami minden eddigi túránkat felülmulta intenzitásában.

De előbb válasz Arikának hozzászólására: társaság nélkül tényleg nagyon unalmas túrázni, szerintem még tereplovagolni is, legalább egy társat keress hozzá, hátha nem annyira nyamvadt minden lovas a környékeden, hogy csak útálni tudja a másikat, hiszen ez a lovazás nem erről szól, akinek meg igen, az inkább csináljon valami más sznobsportot, talán inkább golfozzon, vagy vitorlázzon... Igen, a ló is kaphat napszúrást, de a mi terepeinken, erdőinkben és bozótosainkban legfeljebb valami acél fejvédőben mehetnének be, ami még károsabb lenne nekik, nemhogy a nap ellen védené őket.

Itt bocsátanám előre, hogy amiket leírok, a saját terepeinkre vonatkoznak, erősen fedett (erdős) meredek hegyoldalakkal tarkított, karsztos, esetleg dombvidékes terepre vonatkoznak.

Szóval a nomádtúra!

Már az indulás nagy kihívás volt: hogyan kötünk fel 9 ember összes cuccát, hálózsákját, 4 sátrat, "konyhavagont" 9 ló nyergére, helyesebben 8 lóra, mert egy angol nyereggel jött, amire egy kistáskán és pulóveren kívűl semmit nem lehetett felkötni.

Két óra sakkozás és intenzív kötözgetés után minden fent volt, már csak a lovasokat kellett a csomagok tetejébe felrakni, ami némi gyakorlás után szintén sikerült! Innentől aztán valóban képtelenség lett volna leesni az ilyeténképpen körbebástyázott füredi nyergekről. Második naptól mostis körmérkőzés zajlott a résztvevők között a füredi nyergekért, és a vesztes, (esetleg az önként magát feláldozó) kapta az angolt. Ismételten megállapítottuk, hogy e nyeregtipus, nem igazán terepre, túrúra való, málhával ellátott nomád túrára pedig tökéletesen alkalmatlan!

Cuccok, lovasok fenn, indulunk!

Fél tízkor már uton is voltunk, a Bódva-völgyben lévő Bódvarákóig meg sem álltunk. No ott aztán az éppen nyitvatartó boltnál kikötöttük lovainkat - mint kiderült - a Községháza oszlopaihoz és jóleső érzéssel oltottuk szomjunkat a vegyesbolt sör-üdítő készletével.

Némi hegymenet után leereszkedtünk Tornabarakonyba, aznapi szállásunkra. A Kosztyó-birtokon verhettünk sátrat és köthettük lovainkat vendéglátónk istállójába, de a napra a koronát a kemencében sült mangalica hurka-kolbász és az azt bealapozó kökénypálinka tette fel.

Reggel a gyors osszecuccolás után jókor úton voltunk a belső Cserehát lankáin: a szebb napokat megélt Rakacaszend után kalandos - de inkább borzalmasan összevágott -utakon, jelzések után kutatva időnként, majd torony iránt haladva, megérkeztünk Irotára.

E nagyon szépen gondozott falucskában a Kézműves Ház gondnoka megengedte csapatunknak, hogy az udvaron tartsuk déli pihenőnket és mintegy végszóra, befutott a mozgóbolt is, melyből kiegészíthettük étel és italkészletünket. A társaságnak annyira megtetszett a hely, hogy már elkezdtek unszolni, hogy maradjunk éjszakára is! Mielőtt nagyon beleélték volna magukat a tespedésbe, máris nyergeltünk és indultunk tovább.

Gagybátoron keresztülhaladva értünk Szászfa szélére, ahonnan egyvágtában értünk Krasznokvajdára, hol a szintén lovasember polgármester jóvoltából a falu - sajnos meccsek híján használaton kívüli - focipályáján táborozhattunk le. Mire leszereltünk, megeredt az eső is, ami kitartott egész éjjel és egész másnap is, tehát reggel esőben nyergeltünk és esőköpenyben indultunk északnak, egyenesen a határ felé.

Azt terveztük, hogy a túrista úttá szelidült trianoni határvonalon folytatjuk utunkat, de az eső és a traktorosok úgy elintézték a földutat, hogy az első járható úton lementünk a gerincről és Jánokban találtuk magunkat, ahol kikötöttünk a kocsmánál egy forró teára és egy kis patkóigazításra. Kisebbfajta csődület keletkezett mindjárt körülöttünk, jött a falu apraja-nagyja nézni-fényképezni a "lovasfelvonulást", hiszen sokan még soha nem láttak kilenc hátaslovat egyszerre vonulni, ló is már csak kettő van a faluban... Szivélyes jókívánségok közepette hagytuk el a valaha sok gólyájáról híres falut.

Dél körül a pihenőt már a Szádelői völgy bejáratánál töltöttük, a tavaj óta újult pihenőpadoknál, és a végra szépen felépített büfé teraszán, forró teát szürcsölgetve, ami igen jól esett mindenkinek az esős időben.

A Szádelői völgyön végiglovagolni mindíg nagy élmény, most különösen az volt, mivel a tavszi áradás elmosta sok helyen a régi aszfaltutat, helyette csak a méretes kövekből álló kráterszerű új vízmosás maradt, melyen - ha nem huculokkal vagyunk - nem biztos, hogy át tudunk vergődni! A vögyból kiérve már egy óra alatt elértük aznapi célunkat: a festői szépségű ékszerdoboz-falucskát: Lucskát! Itt egy üres telken verhettünk tábort éjszakára, lovainkat a kerítés oszlopaihoz pányvázva juttathattuk dús legelőhöz, amit azért kiegészítettünk a kisérőkocsiban hozott zabbal. Itt is csodánkara jártak, fényképesztek lovat simogattak a népek. A falusi vendégszeretet szép példájaként egyszercsak hirnök jő, hogy a plgármester azt üzente - a nyaralásból - hogy a lovasok, ha akarnak, megszállhatnak a vendégházában, ha már áztak egész nap! Mi túravezetők, persze nem hagyjuk a lovakat, maradunk a sátorban, de a "puhányok" csapata azonnal elcsábul és hanyatt-homlok rohan ágyban aludni, - pedi egész kényelmes a neoprén nyeregalátét derékalljnak, főleg így, hogy fejenként most kettő is jut! Tehát a bográcsban melegített füdővíz után nyereg a fej alá és alvás.

Címkék: lovasok