Írta: Szentirmai László “Latsko”

Az alvás komfortját két tényező adja egy múmia-szabású hálózsákban. Az egyik a mozgásszabadság mértéke, a másik a hőtartás (vagyis, hogy milyen meleg egy hálózsák). Sajnos a kettő egymással ellentétben áll, így érdemes pár dolgot e sajátosságokról is megemlíteni.

Nyilvánvalóan kényelmesebbek a nagyobb belső térrel szolgáló modellek (ez alatt a szélesebb vállszabású darabokat értem). Ezt nem kell elmagyarázni, több hely, több komfort. Ezzel szemben a maximális hőtartó kapacitás pont akkor érhető el, ha a zsák pontosan passzol a testhez, vagyis mozgásszabadság szempontjából szűknek mondható. Minden attól függ, hogy milyen az alvás-stílusunk. Izgő-mozgók válasszanak bővebb szabású zsákot, de ezért meg kell hozniuk az áldozatot a súly és a hőtartás oltárán.

A hálózsákok tölteteiről már esett szó az első cikkben, a szigetelés szerkezetéről azonban még nem. Itt is különbséget kell tenni a pehely és a szintetikus zsákok szerkezetében. A hálózsákokban a töltet az úgynevezett baflikban található (a legközelebb álló magyar kifejezés a cella). Ezen baflik kivitelezése sok dolgot befolyásol.

A pehely zsákokban a töltőanyag egyedi tulajdonságai miatt három alapvető konstrukció alakult ki az évek során. Az első és leggyakoribb a kazettás elrendezés, melyben a baflik (és a héj- és bélésanyag) között egy fal található. Előnye, hogy meglehetősen stabilan tartja a helyén a töltetet, így őrizve meg a mozgás közbeni deformáció melletti szigetelőképességet. Komolyabb technológia az átfedéses-kazettás módszer. Ebben a baflik egymásba kapcsolódnak, pontosabban a válaszfal közöttük nem függőleges, hanem téglaszerű fedés alakít ki a cellák között. Kivitelezése bonyolult, ezért csak a legdrágább zsákok sajátja. A harmadik és egyben legegyszerűbb az átvarrásos technológia. Ekkor egyszerűen összevarrják a két oldalt, válaszfal nélkül. A melegebb hőmérsékletre készített ultralight hálózsákok sajátja. Nagy problémája, hogy a varrások mentén nincs (vagy nagyon összenyomott állapotban van) szigetelőanyag, így itt érezhetően hőt veszít a zsák. Csak specialistáknak ajánlom (elsősorban nyári hut-to-hut túrákra).

A szintetikus zsákok a töltőanyag kialakítása miatt komolyabb technológiákat is felvonultathatnak, hiszen nem köti meg a töltet a tervezők kezét. A leggyakoribb módszer az úgynevezett Z eljárás. Itt a baflik lényegében nincsenek egymástól elválasztva (így nem is igazi baflik). Az egymásba Z alakban csúsztatott (akár különféle tulajdonságú) töltőanyagokat egyaránt rögzítik (hegesztik, vagy varrják) a béléshez és a héjhoz. Így jön létre a nem baflis kinézet. Előnye a rendkívüli technikai variálhatóság, hiszen úgy válogatható benne össze a szigetelés, hogy az akár külön hozzáigazítható a test-hőtérképéhez (ráadásul rengeteg szigetelőanyag van a legkülönfélébb technikai paraméterekkel). Hátránya, hogy általában összefüggő (vagyis leginkább hosszúszálas) töltőanyagokkal érhető el bennük a legnagyobb tartósság, így tömegük és összenyomhatóságuk némiképp korlátozott. A másik megoldás a pehelyzsákoknál látott bafli-elrendezések egymásra rétegzése, vagyis a réteges elrendezés. Leggyakrabban kazettás, vagy átvarrásos rétegek fedik egymást, természetesen átfedéssel. A felső réteg a héjhoz, az alsó a béléshez kerül hozzávarrásra, így köztük egy levegővel teli réteg is marad, tovább növelve a szigetelőképességet. Ez a klasszikusabb megoldás. Olcsóbb technológia, leggyakrabban ilyennel találkozhatunk.

A hálózsák héj-anyaga rendkívül fontos (főleg a pehely töltet esetében), mert ettől függ a hálózsák tartóssága, minőségérzete, kényelme és nem utolsó sorban bivakolásnál az ember élete. Pehelyzsákok esetében a tollszárak hegyét is ez tartja távol a testünktől (jobb esetben). A legtöbb zsák a szabad ég alatti alvásra (csak mérsékelten) már a gyárban fel lett készítve. Külső anyaguk általában ripstop nylon, vagy más nylon (például Tafetta), melyet DWR (Durable Water Repellent) kezeléssel tesznek szennyeződés és vízlepergetővé. FONTOS: a DWR önmagában nem tesz vízállóvá egy hálózsákot! Ezek a zsákok inkább csupán mérsékelten szélállóak, valamint a harmatot bírják valamelyest. Érdekes dolog, hogy minél finomabb egy héj, annál sérülékenyebb, vagyis a finomság áldozat a tartósság oltárán. Rendszeres bivakolás esetén be kell szerezni egy bivy-zsákot, mely legyen eVent vagy GTX.

A cipzárak konstrukciójában három alaptípus létezik. Szélcipzáras-háromnegyedes (jobbos vagy balos), dupla-feles-szélcipzáras (mindkét oldalon fél hosszig vannak a cipzárak, melyet általában kétkocsisak; kiváló sátorban való tevés-vevéshez), valamint a felénk ritka, de nagyon jó központi cipzáras (pont, mint a kabátoknál). Mindenki válasszon magának megfelelő darabot. Ez egy szubjektív szempont. Bár arra figyeljetek, hogy a cipzár alatt legyen perforált rész, mert így a cipzárkocsi nem csípi oda a hálózsák anyagát.

Sok apróság van, amitől még jobb lehet egy zsák. A teljesség igénye nélküli apróság-lista: belső cipzáras értéktartó-zseb, jól pozícionált kapucni-állító, hosszabb cipzár húzókák, trapéz keresztmetszetű lábtér (így sokkal kevésbé restriktív a zsák, tehát kényelmesebb, főleg nagylábúaknak).

Úgy gondolom, hogy ennyi információ elég lesz a megfelelő hálózsák kiválasztásához. A hálózsák fontossága az esőhéjhoz és a bakancséhoz hasonló, ha másra nem is, erre a három elemre ne sajnáljuk a pénzt és a körültekintést!