A Pacifikus-hegységrendszer részeként mintegy kétmillió éve alakult ki, amint a Csendes-óceáni kőzetlemez az Eurázsiai kőzetlemez alá bukott, ezáltal erős vulkáni tevékenységet létrehozva a környéken. A tektonikusmozgás még mindig észlelhető, így a Csendes-óceán környékét ölelő úgy nevezett „Tűzgyűrű” részeként Kamcsatkán aktív vulkáni tevékenység és földrengések jellemzők.
Természeti értékei
Kamcsatka domborzati térképe
Kamcsatka több különleges természeti képződménynek ad otthont. 160 vulkán található a területén, melyek közül 29 aktív. A Világörökség részévé ezek közül 19-et soroltak be. A legmagasabb a Kjulcsevszkaja Szopka (4750 méter), míg a legaktívabb a Kronot-vulkán. A három leglátogatottabb a Petropavlovszk-Kamcsatszkijhoz közelebb fekvő Korják-, Avacsa- és Kozel-vulkánok. A félsziget közepén fekszik a Gejzírek völgye, amely Eurázsia egyetlen ilyen képződménye.
A félsziget több ritka élőlénynek is otthont ad. A barnamedve, a havasi kecske, a coboly, a rozsomák, a szirti sas és a vadászsólyom fajok nagy egyedszámmal rendelkeznek itt. Továbbá a legnagyobb sasféle, az óriás rétisas is itt költekezik. A félsziget partjainál nagyszámú kékbálna populáció is él. A szintén Kamcsatkán található Kurilszki-tavat a legnagyobb eurázsiai lazacívó helyként tartják számon. A természeti értékekben a legtöbbet a Parancsnok-sziget őrizte meg, amely rezervátumként működik.
Története
A Gejzírek völgye
Régészeti leletek szerint mintegy 15 ezer éve lakott a félsziget. Az ekkor élt vadászó-gyűjtögető életmódot folytató emberek föld alatti vájatokban vészelték át a zord telet.
A mai mongoloid őslakosok (aleutok, csukcsok, eszkimók, kamcsadálok és korjákok) elődjei mintegy 10 ezer éve jelentek meg Kamcsatkán, és immár a vadászás mellett háziállat (kutya, ló) tartással is foglalkoztak.
A kamcsadálok a félsziget nyugati felére költöztek, ahol letelepedett életet folytattak. A korjákok és a többi eszkimó népcsoport az északi területeken nomád állattartással foglalkozott, valamint barna medve és tengeri emlősök vadászatából élt.
Az oroszok a 17. században fedezték fel a területet. Az 1600-as években Ivan Kamcsatij, Szemjon Gyezsnyov és Ivan Rubec felfedezők látták meg először a leírásuk alapján „tüzes földet”, ahol nagy számban lehetett vadat és halat találni.
1697-ben Vlagyimir Atlaszov, az északabbi anadiri területek telepese egy 135 fős, kozákokból és jukagírokból álló csapatot küldött a félsziget feltárására. 1704 és 1706 között két erődítményt (Nyizsnye- és Verhnye-Kamcsatszkij) építettek a Kamcsatka folyó völgyében, amelyek később a szőrmevadászok fontos cserekereskedelmi állomásaivá váltak. Távol uraiktól a kozákok elhatalmasodtak az őslakos kamcsadálok felett. Ezért Jakutszkból utasították Atlaszovot a rend helyreállítására, aki csapatával, ágyúkkal felszerelve a kozákok ellen vonult, ám 1711-ben az ottani harcokban megölték.
A helyi kozákok ekkor érték el a terület autonómiáját, mely alapján Jakutszknak minimális beleszólása lehetett a terület ügyeibe, a hatalmat a mintegy 500 fős kozák lakosság gyakorolta. Ők sűrűn összetűzésbe kerültek a helyi lakossággal, amely fellázadt elnyomásuk ellen. A legsúlyosabb lázadás 1731-ben történt, amikor Nyizsnye-Kamcsatszkij telepet a helyiek letámadták és védőit lemészárolták. A helyi lakosság nagy számban fogyatkozott, lélekszámuk az eredeti mintegy 20 ezer főről az 1750-es évekre 8000 főre csökkent.
1740-ben a dán felfedező, Vitus Bering a félsziget déli részén megalapította Petropavlovszk-Kamcsatszkijt, és egyben a világ számára is ismertté tette a félsziget tudományos értékeit. Az elkövetkező évtizedekben az orosz hatalom ösztönözte az orosz lakosság ideköltözését, így a 19. század elejére már mintegy 2500 orosz lakott Kamcsatkán, miközben az őslakosság száma mindössze 3000 főre esett vissza.
1854-ben a krími háború keretében harcoló francia és brit csapatok támadták meg Petropavloszkot, teljesen elpusztítva azt. Később a tengeri kikötő tovább vesztett jelentőségéből, amikor az autonómiát megszüntetve Kamcsatkát a Tengermelléki régióba sorolták, illetve amikor a hadikikötőt áthelyezték Uszty-Amurba. Így az oroszok hatalmának csökkentével az őslakosok száma 5000 főre növekedett. Alaszka 1867-es eladásával tranzitkikötői szerepe erősödött meg, az orosz-amerikai kereskedelem egyik színtere lett.
1905-ben az orosz-japán háború során Japán elfoglalta Petropavlovszkot és egészen 1922-ig megtartotta a félsziget déli részét, amikor a Vörös Hadsereg elfoglalta és a Szovjetunióhoz csatolta a területet.
A II. világháborúban kevés hadi cselekmény történt itt, bár innen indult a Kuril-szigetek felszabadítására irányult hadjárat. A hidegháborúban azonban katonai területté nyilvánították, ideköltöztették a szovjet tengerész flottát, és a szovjet hadsereg rakétakísérleteit végezték itt. Ennek során nehézfémekkel és nukleáris sugárzással szennyeződött a terület. Oroszok számára 1989-ig, külföldieknek 1990-ig zárt terület volt.
Népessége
Kamcsatka egyike Oroszország legritkábban lakott vidékeinek, népsűrűsége nem éri el az 1 fő/km2-t. Az összlakosság közel 40%-a él Petropavloszk-Kamcsatszkijban, nagyrészt oroszok.
Mintegy 10 ezer főnyi őslakos él jelenleg elsősorban a félsziget Petropavlovszktól távol eső részein. Többségük az északon élő korják vagy even nemzetiséghez tartozik. Kisszámú kamcsadál és aleut, illetve csukcs nemzetiségű csoportok is élnek a félszigeten. Leginkább barnamedve vadászatából, halászatból és prémkereskedelemből élnek.
Forrás:wikipedia
Kapcsolódó hírek:
TERMÉSZET ESZENCIA - KAMCSATKA