Sok szó esett már arról, hogy a mai, tejnek nevezett fehér, dobozos lé mennyire káros. Hiszen szegény tehén a nagyüzemi tartásnál aligha látott dús legelőt, nem tudja kiválogatni az ő és a borja (akit elvesznek tőle és gépek nevelik fel) számára a különféle gyógynövényeket, amik hatóanyagai aztán természetes tartásnál a tejében is megtalálhatók. Ehelyett az állat tápszert, antibiotikumokat, növekedésserentő hormonokat, sőt, elhullott társai bedarált, száraz tetemét, csontlisztet és hallisztet is kap, gyakorlatilag dögevővé teszik, s aztán kiszivárognak a kimutatások, hogy a sokszor lefölözött, vízzel hígított "tej" káros az emberek számára.

A legegyszerűbb vidéki háztartásban is el lehet tartani egy tehenet, mely, ha jó fejős, annyi tejet biztosít a háztartás számára, hogy abból minden tejtermékkel (vajjal, sajttal, túróval, tejföllel, joghurttal) ellátja a családot, szerencsés esetben még eladásra is jut belőle. Sőt, ahol a tehén elfér, ott érdemes kecskét is tartani, igénytelen, keveset kér, azt is megeszi, amit a tehén nem, a teje pedig nagyon egészséges.

Régen szokás volt bivalyt is tartani, a mi erdélyi családunkban is volt. Bár kevesebbet ad, mint a tehén, de a teje nagyon kiadós, zsíros, vitamintartalma magasabb, mint a szarvasmarháé, s vele ellentétben nem igényli a legjobb takarmányt, még másodrangú szénán, kukoricagórén is kitleltethető, megeszi a nádat, kákát is, bár azért a tej minősége érdekében érdemes egy kis sarjúval, korpával is kényeztetni.

Viszont a hidegre érzékeny, jól hőszigetelt istállót igényel, az ajtótól legtávolabbi állásban. A jó, szelíd bánásmódot meghálálja, amelyik embert megszokja, annak engedelmeskedik, fejésnél szép szóra, simogatásra jobban leadja a tejét is, viszont az idegenekkel szemben bizalmatlan a különben csendes, nyugodt állat, ismeretlen személy közelében nyugtalan és vad lesz, így eltulajdonítását sem valószínű, hogy megkockáztatja a tolvaj. Sajnos már ritkaság a tartása, a Kárpát-medencében a tenyésztésük gyakorlatilag megszűnt, csupán rezervátumokban, nemzeti parkokban, állatkertekben találkozni velük. Pedig nagyon jól hasznosítható fogatban (látott -e még egyáltalán valaki gyermekként bivalyfogatot?), mert "bivalyerős", olcsón tartható és igénytelen állat, szántáshoz is alkalmas már fiatal korban, az idősebbek pedig egészen hihetetlen erejükről híresek, innen a ma is használatos elnevezés is az erő nagyságának rámutatására.

Elterjedt tévhit, hogy a teje furcsa szagú és ízű, de ez csak akkor fordul elő, ha nincs jól gondozva, tisztántartva. Fejés előtt meleg vízzel le kell mosni a tőgyét, majd tiszta ruhával megtörölgetni, és almozni is rendszeresen kell. Ha ezt nem mulasztjuk el, nagyon kiadós, sűrű és ízletes tej lesz a jutalmunk.

Az én édesapám mesélte el, hogy mikor gyerekként az bivalyfogaton ült, a hajtó egy bizonyos útszakaszt elérve nagyon meghajtotta az állatokat, átgázoltak egy patakon, majd ismét sétálva folytatták útjukat. Apám megkérdezte, erre miért volt szükség. Kiderült, ha sétálva mentek volna, a vizet igencsak kedvelő bivalyok lecövekelnek, s a legszelídebb vagy legdurvább noszogatásra sem mentek volna tovább, amíg kellően ki nem pancsolják magukat... Kényelmük érdekében tehát a legelőn készíthetünk nekik dagonyázót is, hűsíti őket és az élősködőktől is megszabadítják magukat. Ázsiában a bivalycsordát mindig tavakhoz hajtják delelőn, és nálunk is a mocsarasabb részeken tartották inkább, a sárban is jobban dolgozott, mint a szarvasmarhák.

A teheneknél is fontos a megfelelő élelem mellett az istálló tisztántartása és az ivóvíz biztosítása. Nyáron a lehető legjobb nagyméretű legelőre hajtani a bivallyal együtt, mert így jelentősen olcsóbb a tartásuk, és a számukra szükséges növényeket, gyógyfüveket legelhetik. A tehenet és bivalyt reggel és este is megfejik. A tejfölöslegből készülő finomságok (vaj, sajt, túró stb.) készítési módját a következő cikkben ismertetem.