A megemlékezéseken túl, mozgalmunk minden évben túrával is adózik a kitörésben részt vett hősök emlékének. Idén, előzetes egyeztetés nyomán, a Magyar Nemzeti Arcvonal, a Börzsöny Akciócsoport teljesítménytúrája keretében ápolta ezt a hagyományt. A Vérmezőn tartott megemlékezést követően, rövid búcsúzkodás és előkészület után, a túrán résztvevő bajtársakkal felvonultunk a Várba. A Kapisztrán téren gyülekeztünk, ahol hét évtizeddel ezelőtt a kitörés kezdetét vette és ahonnan a túra is indult. Rövid eligazítás után – 19 óra 10 perckor - útnak indultunk.

Az időjárás igyekezett az 1945-ös viszonyokat idézni – hiszen mostoha, fagyos ölelés várt minket a várost elhagyva, amely hideg, azonban meg se közelítette az akkori viszonyokat. Szakadt a hó és a szél se kímélte a túrázókat, de mindannyiunk előtt ott lebegett a hősök áldozata. Azoké, akik inkább meghaltak, de nem adták meg magukat és nem tették le a fegyvert a bestiális rémtettek hosszan elnyúló nyálkáján előre csúszó, vörös szörnyeteg előtt. A hála és a tisztelet, mely ott lüktetett mindannyiunkban, mindig újult erővel töltött el bennünket. Örömteli volt látni, hogy nem csak az időjárás törekedett a korhű jellegre, de az ellenőrzőpontokon várakozó szervezők is! Magyar, német, Waffen SS és szovjet egyenruhákba öltözött férfiak és nők pecsételték a papírjainkat, bátorítottak és igazítottak útba minket. Mivel késői indulóknak számítottunk, ezért a túrán előttünk járó több száz ember már tükörsimára taposta a hegyi ösvényeket, az útvonal pedig a lehető legtöbb magaslatot megcélozta, így tetszetős kihívásokat tartogatott számunkra az út. Az elesett hősök sírján pislákoló számtalan mécses fénye, a táj szépsége, az apró fénypontokként tündöklő város képe, a kivilágított Erzsébet kilátó pompája, viszont melegséggel töltött el minket. Két szimpatizánsunk, csak a 25 kilométeres szakaszig kísért el minket és itt azok a régi barátaink is kiszálltak, akikkel közben találkoztunk.

Komoly táv volt még hátra így igyekeztük fokozni a tempót, de hol az állomásokon, hol, pedig út közben folyton ismerősökbe botlottunk. Ennek ellenére jó időben értük el Perbált. Várakozó sofőrjeink, azonban már így is sürgettek minket, a korábbi években megszokottnál jobban kitolódott érkezés időpontja miatt. Az MNA rendszerinti úticélja a mányi emlékmű, így a hegyről leereszkedve teljesen ismeretlen terepen, gyéren vagy egyáltalán nem jelzett utakon kellett haladni. Sikerült elvesztünk a kijelölt utat. Nem csak mi jártunk így és egy nagyjából 50 fősre duzzadt társasággal kerestük a következő állomást. Két helybéli túrázó igazított minket útba és az ő segítségükkel pecsételtethettünk a Waffen SS hagyományőrzőkkel. Innen már csak néhány kilométer volt Szomor, a végcél. Szomor mellett azonban még fel kellett kapaszkodni a Kakukk-hegy csúcsára, hiszen itt helyezték el az utolsó ellenőrzőpontot. Az előttünk járó sok száz bakancs alatt, azonban jégpályává változott a felvezető út. Megküzdöttünk az utolsó magaslattal is. Lefelé már más útra tereltek minket a balesetveszélyes viszonyok miatt. A hegy lábánál terült el a falu és benne a sportház, a túra tényleges célja- ahol autóikkal kitartóan vártak ránk bajtársaink. A faluban a kapott papírjaink által ígért jelzéseket nem találtunk, úgyhogy végül egy kellemetlen szaladgálás után értünk be a csarnokba. Megkönnyebbülésünkre bőven a 18 órán, vagyis szintidőn belül.

Összességében egy remek, nagyon jó hangulatú és komoly kihívást jelentő 60-as túrán vehettünk részt, ahol a program életre hívói komoly munkával szolgálták az emlékezés ezen formáját. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, a meleg teákat, a finom fasírtot, a forró levest, a korhű egyenruhák látványát és minden egyéb szervezői munkát! Köszönjük a sofőrjeink türelmét! Ajánljuk mindenkinek a rendezvényt és reméljük jövőre még többen indulunk útnak! 

Dicsőség a Hősöknek! 

Magyar Nemzeti Arcvonal