A Bükkben megrendezett Tortúra teljesítménytúrák az év utolsó nagyszabású eseményei (legalábbis itt), amik általában a téli napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, szombaton kerülnek megrendezésre. A teljesítménytúrázók körében töretlen népszerűségnek örvendenek a Tortúra 12 km-es, 30-as, és 65-ös távjai, különösen ez utóbbi. Idén is képviseltettem magam a 65-ösön, és ezzel együtt az MNA Borsodi Túraszakosztályát.

Valami oknál fogva aznap szinte pontosan éjfélkor felébredtem, és nem is tudtam visszaaludni. Indulásig volt még idő, úgyhogy leellenőriztem a felszerelésemet. Mivel tavaly lekéstem az utolsó buszomat (amire számítottam is) most is arra készültem, hogy Egerben, a célban fogok aludni. Mivel nincs megfelelő (vállalható) sporttáskám, így a 60+10 literes hátizsákomat választottam, amiben elfért a hálózsákom, a felfújható matracom, papucsom, váltás ruhám, tisztasági felszerelésem, plusz magára a túrára szánt osztrák hegyivadász hátizsákom. Ruházatom a következő volt: túrabakancs, elvileg szellőző civil kamásli (én a régi angol egyszínű zöld gore-tex kamáslikat ajánlom, még nem sikerült beleizzadnom és olcsóak, ám a talprögzítő szíját, ami amúgy is túl volt bonyolítva, könnyedén elszakítottam) jégeralsó, lencsemintás nadrág, fekete szellőző túrapóló, polár pulóver, kabátbélés, g-tex BW párka minden eshetőségre készülve, plusz zöld polár sapka, és a flecktarn sildes sapka. Eljött az idő, be a kocsiba, majd ki, fel a buszra majd le, és újra fel a buszra, majd újra le. Miskolc-Tapolcán voltam két túratársammal, a rajtnál, ahol a nagy hátizsákomat elküldettem Egerbe, a célba, mert hogy erre is van lehetőség, a hegyivadász hátizsákot pedig a hátamra kaptam. A kabátbéléstől és a polár sapkától meg is szabadultam, hiszen ezek csak a várakozásra kellettek, így máris elkezdte betölteni a hátizsákom a neki szánt funkcióját. Szinte üresen hoztam magammal, csak fejlámpa, meg a pénztárcám, plusz a kötelező dolgok voltak benne (enni és innivalót nem hoztam, tapasztalataim szerint ilyenkor bőven elég az itteni ellátás) így csak arra szántam, hogy segítsen az időjáráshoz való megfelelő öltözködésben. Ha meleg van, megszabadulok ettől-attól, ha fázok, felveszek ezt-azt. Jó tanács kezdő túrázóknak hogy hátizsákba tegyenek megfelelő méretű szemetes-zsákot, hiszen ha abba csomagoljuk a felszerelésünket, az jobban védve van a nedvességtől. Harmadik túratársammal való félreértés miatt (miszerint mindenki 6-kor rajtol, ő meg szó szerint vette és elindult nélkülünk, mert kicsit késtünk) a Tortúra 65 csak 6:25-kor vette kezdetét számunkra a 65 km-es távjával 1990 méteres szintemelkedésével, és legfeljebb 18 óra szintidejével. A témában kevésbé járatlanabbaknak írom, hogy a szintemelkedő az összes felfelé mászást jelenti, nem azt, hogy mekkora hegyre megyünk fel. Ekkora nincs is az országban. Sok közepes hegyre, dombra való felmászással, majd ereszkedéssel ez a magasság kijön. A szintidő pedig azt jelenti, hogy mennyi idő alatt kell teljesíteni a távot. Két túratársammal vágtam hát neki ennek a csodálatos túrának. Nagyon szép volt a reggel, a fákra fagyott dér, és a távoli ködös részek fehérré varázsolták az amúgy hóval csak csekély mértékben borított Bükköt. A táv első szakasza hamarosan masszív emelkedőbe kezdett, minek végén egy kis fel-le után megérkeztünk Bükkszentkeresztre, az első ellenőrzőponthoz, ahol meleg tea várt ránk. Itt megszabadultam a polár pulóveremtől, így felül végig a gore-tex párka maradt rajtam egyedül, természetesen a pólót nem számítva. Az is bőven elég volt, igazából a jégeralsó sem kellett volna ebben a 0 fok körüli időben. Ennél a pontnál megelőztem egy maroknyi katonát, akik nálam hamarabb rajtoltak, majd kicsivel utána még néhány más túrázót. A túratársaim elvileg 5 perccel később hagyták el az ep.-t, ők a továbbiakban már nem is értek utol. Kényelmesen haladhattak nagyon, mert egyébként jó túrázók. Az egyik már nem egy 100 km-es túrán vett részt, a másik meg rendszeresen jár a „Csehszlovák” 100-asokra, amik néha 140-ek is. Mentem a saját tempómban a következő ellenőrzőponthoz, Bánkútra.

A túra kiírásban fel volt tüntetve, hogy ajánlott a térkép, meg a tájoló, de nekem elégnek bizonyultak az emlékek, majd később az itinerben szereplő leírás. Kicsit visszább vettem a tempóból, bízva abban, hogy a túratársaim beérnek. Ez elég volt néhány olyan túrázónak, akiket korábban megelőztem több perces előnyük ellenére, és most ők jöttek. Ezt viszont én nem hagyhattam, úgyhogy a bánkúti Vörös Meteor Síházban lévő ep. után, ahol is zsíros kenyérrel és teával vártak minket, neki iramodtam. Nagymezőnél csatlakozott hozzám egy fiú, aki a továbbiakban szinte végig velem maradt. Következett egy közeli szúróbélyegző, amire gondolom azért lehetett szükség, hogy a pajkosabb kedvű esetleges túrázók ne rövidíthessenek Tar-kőig, már ha a túraútvonalak ezt lehetővé teszik. Most említettem, de le is írom már. Ez lett a következő ellenőrzőpont, szúróbélyegzővel, és ez volt az utolsó erősebb emelkedő. Innentől már csak nagyobb dombok, és kisebb hegyek vártak minket folyamatos fel-le mászással. A Tar-kő a Bükk egyik gyöngyszeme. Nagyon elvetemül túrázónak kell lennie valakinek ahhoz, hogy itt ne álljon meg néhány percre. Minden kincset megér innen a kilátás, amit az is fokozott, hogy a tavalyival ellentétben most sokkal tisztább időnk volt, és nagyon szépen be lehetett látni a környéket. Itt találkoztam egy úriemberrel, aki ugyanolyan lencsemintás gyakorlóban volt, mint én, ugyanolyan hátizsákkal. A kölcsönös diszkréció jegyében nem kérdeztünk egymástól semmit, de úgy gondolom, hogy talán MNA-s lehetett. Ezúttal is üdvözlöm, és köszönöm, hogy néhány képet készített itt rólam! Ő innen hamarabb elindult mint én, mert még megvártam újdonsült túratársamat, majd folytattuk utunkat a Tamás-kúti következő ep.-hez, ahol szintén teával és zsíros kenyérrel fogadtak minket a mentős pontőrök. Nagyon kedvelem őket így látásból is, jó fejeknek tűnnek. Flecktarn gyakorlót viselő túratársunkat itt előztük meg, a későbbiekben már nem is találkoztunk vele. Az ellenőrzőpont elhagyása után következett egy jó kis mászás a hegyoldalban. Egy nagyobb vihar korábban több fát döntött ki itt, rá a kijelölt túraútvonalra, így átjárhatatlanná téve azt. Mindenki ott került ahogy tudott, közben értetlenségemet fejeztem ki, hogy ugyanott volt fakitermelés, még akkor is amikor másztunk felfelé, akkor hát miért nem lehetett ezen fák némelyikére csörlőt kötni, és ha nem is ki, de elhúzni onnan azokat? Most következett a számomra talán legkevésbé kedvelt szakasz a következő ellenőrzőpontig, amely nagyon hosszú, vagy csak úgy érezni, és alig van kilátás, szóval csak megy-megy az ember a nagy rengetegben, és egyedül, vagy csöndes túratárssal teljesen beszűkül magába. Körülbelül félúton a Tamás-kúti és a következő ep. közt, csatlakozott hozzánk egy honvédségi egyenruhát viselő, rendkívül jó túrázónak tűnő „kolléga”, aki végig szóval tartott minket. Szóba került minden elképzelhető e hosszú úton, politikától kezdve Amerika rendkívül negatív tevékenységén át minden, így ez az út máris nem tűnt olyan hosszúnak. A Várkúti utolsó ellenőrzőpontnál sötétedett be, ahol hasonlóan az előbbiekhez, zsíros kenyér és tea fogadott minket. Mivel idáig rendkívül jó időt mentünk, felcsillant a remény, hogy elérhetem az ez évben 25 perccel hamarabb induló buszomat, ezért valamivel hamarabb elindultam, mint a két új túratársam. Nem is értek utol a túra időtartama alatt. Az épületből kilépve már fejlámpával, és újra a polár sapkával folytattam az utamat hol futva, hol csak simán erőltetett menetben, amit megnehezített a hamarosan leszálló sűrű köd. E ködben gyakorlatilag használhatatlanná vált a fejlámpám, hiszen a köd csúnyán megtörte a fényét a szemem előtt. Ilyenkor érdemes azt kézbe venni, és úgy folytatni. A Nagy-Egedről való ereszkedés közben értem utol a régi túratársamat, aki 25 perccel hamarabb indult, mint mi. Vele is fejeztem be a túrát 18:05 perckor. A célban szintén meleg tea, ennivaló várt a sok, már beérkezett túrázóval. Mivel időben voltam, átvettem a nagy hátizsákomat, és az után, hogy elbúcsúztam, célba vettem az autóbusz állomást. A buszon volt wifi, így pihenésképpen megnéztem az egyik közösségi portálon lévő profilomat, ahol néhány névnapi köszöntő várt. Nem tudtam, hogy ezen a napon az volt, nem igazán foglalkozom ilyenekkel, de azért elmosolyodtam.

A tavalyitól eltérően, amikor is szinte naponta futottam 8 km-t edzésként erre a túrára, most jó, ha egy héten egyszer összejött a rövidebb szakaszom. Ennek ellenére sokkal jobb szintidőt mentem, ugyanis akkor 13:15 perc alatt teljesítettem a távot (ténylegesen később indultam el), most meg elég volt 11:40. Mi a tanulság? Hiába az erő, ha nincs motiváció, ugyanez igaz fordítva. Viszont ha erőből kevesebb van, motivációból viszont legalább ugyanennyivel több, nagyon jó eredményeket lehet elérni. Nagyon szép napunk volt, az ellátás is megfelelő volt, nagyon jól éreztem magam. Ez a nap így hát tényleg az én napom volt! Remélem, lesz még alkalmam arra, hogy újra belevágjak a Tortúra 65-be!

P. Tamás-MNA Borsodi Túraszakosztály
MNA Észak-Magyarország

Az MNA Borsodi Túraszakosztályába jelentkezni lehet a miskolc.szervezo@arcvonal.org címen!