Fél év hosszú idő - már fél éve vártam ezt a túrát. Eredetileg a Kelemen-havasokba szerettem volna menni, de az munkahelyi elfoglaltságok miatt nem volt lehetséges, így maradt a már jól ismert, "megunhatatlan Bihar".
Február 22-én, 9-10 óra körül kellett volna találkoznunk a túra többi résztvevőjével Biharfüreden, a Hotel Iadolina parkolójában. A többi résztvevő 4 főt jelent - a túrára eredetileg csak olyanokat terveztem hívni, akiket vagy jól ismerek, vagy legalábbis többször értekeztünk levélben. Lajost és Ákost személyesen ismertem túrákról, tudtam róluk, hogy jó társaságot jelentenek, azonban Ágiról és Csabáról nem tudtam semmit azon kívül, hogy Ákos kezeskedett értük, de ez elég is volt.
A reggeli találkozás végül Békésen történt meg, és inkább délelőtt, mint reggel, "hála" az útviszonyoknak. Később egy másik "malőr" is késleltette a haladást, így végül 14 óra után érkeztünk meg Biharfüredre.
Szóba került, hogy változtassunk az eredeti, Mező-havas - Istenek-havasa - Hidegkút-havas - Bocsásza - Ördögmalom-vízesés - Biharfüred útvonalon, de végül maradtunk az eredeti tervnél.
A nagy csúszás ellenére a hangulat jó maradt, és a piros jelzésen felkapaszkodtunk a Pap fürdője névvel illetett nyeregbe, ahonnan nem messze egy esztena áll a Mező-havas alatt. A gerincen erős szél fogadott minket, ami egy kicsit hordta a havat, és bebizonyította, hogy a gerincen még igazi tél van. A hótalpakat egyelőre nem vettük fel, igazán mély, nehezen járható hóban szinte csak pár métert kellett megtenni. Nem volt hideg, sajnos felmelegedés érkezett arra a hétvégére egy mediterrán ciklon jóvoltából.
Az út elején csatlakozott hozzánk kettő kutya, gondoltam majd szépen visszafordulnak a hidegben, de ennél sokkal keményebbek és éhesebbek voltak, és végig elkísértek minket, majd visszaérve Biharfüredre, az egyik úgymond köszönés nélkül, a másik még egy "búcsúkunyerálással" leléptek.
Az esztenát 17 óra előtt pár perccel elérve nekikezdtünk a táborverésnek az épület előterében. Szóba került az is, hogy behúzódjunk az istállókba, de hamar elvetettük, senkinek nem hiányzott pár marék álmos, félig fagyott bolha.
Felállítottuk a sátrakat, majd nekikezdtünk az esti főzőcskének. Magammal hoztam a frissen beszerzett benzinfőzőmet, és még mindig nem sikerült eldöntenem, hogy megérte-e megvenni. Lajos is szerette volna használni, és felajánlotta, hogy begyújtja, amiből olyan füstölés lett, ami se azelőtt, se azóta nem fordult elő. Ott és akkor nem mondtam ugyan, de az a gyanúm, hogy pár csepp víz került a benzinbe még otthon, amikor ide-oda öntögettük az edények között, keresve a megfelelőt, és ez a víz ekkor kerülhetett be az égőfejbe. Mindenesetre a főzőedényem úgymond fekete lett kívülről, nagy felület nem maradt belőle tiszta. Ahogy átvettem a benzinfőző kezelését, pár perc alatt abbahagyta a füstölgést, rendesen beindult, ami újabb ok volt a derültségre, amit sikerült azzal tetéznem, hogy én főztem a legtovább, előre elkészítettem az egyik termoszunkba a másnapi teát. Lajos ekkor állapította meg, hogy én szeretek főzni...
Mivel még a túrára készülés alatt nagyobb hidegre számítottunk, és Judit elég fázós, vittük magunkkal a zártcellás matracokat, és Juditnak pluszba egy nyári hálózsákot belehúzni a télibe, valamint egy hővisszaverős vékony derékaljat. A kabátokat és vastag felsőket leterítettük a hálózsákok alá, így alulról se fáztunk, sőt nekem melegem volt, bár egyesek szerint ez nem mérvadó. Mindketten a nappali nadrágunkban (softshell/polárbéléses), pólóban és aláöltözet felsőben/vékony polárban aludtunk.
Az éjszaka folyamán még hallgattam, ahogy az egyik kutya próbálja magát befészkelni a fáskamrába, majd nyugodtan aludtam.

Uploaded with ImageShack.us
Biharfüred után nem sokkal

Uploaded with ImageShack.us
A Bocsásza csúcsai felhőben

Uploaded with ImageShack.us
Úton az esztenához

Reggel 6:30-kor szólt az ébresztő, mert nem akartunk sötétben tábort bontani. Gyönyörű, részben derült, nem túl hideg reggelre ébredtünk, az esztena körül élénk széllel, de semmi úgymond elviselhetetlen körülmény nem volt. Kötelező reggeli főzőcskét és pakolást követően 8:30 után folytattuk az utat a Mező-havas irányába. Én úgy számoltam, hogy miután felmentünk, ugyanazon az úton kell lejönnünk, ugyanis nyáron nem sikerült levezető utat találnunk, de szerencsére tévedtem. Kiérve a hegy szélárnyékos oldaláról viharos szél és az arcunkba vágó jeges hó fogadtak minket, az egyik kutyán látszott, hogy komolyan fontolgatja a visszafordulást. Mi folytattuk az utat, bár a mi fejünkben is megfordult, hogy nem megyünk fel, de Lajos olyan határozottan ment az élen, hogy mentünk utána. Ha őt nem fújja el a szél, talán minket se.
Judit ennek ellenére külön megküzdött a körülményekkel, ő volt a legkisebb a csapatban, rendesen megrángatta a szél a nagy hátizsáknál fogva, mégis feljutott ő is. Igaz, hogy a csúcson egyszerűbbnek bizonyult térdelve fényképeznie. A kilátás meglepően jó volt, a Belényesi-medencében teljesen elolvadt a hó, éles kontrasztot mutatva ezzel a szűkebb környezetünkkel. A Nagy-Bihar csúcsa felhőben volt, de néha előbukkant rajta az átjátszó antennája.

Uploaded with ImageShack.us
Hajnali fényben a Bocsásza

Uploaded with ImageShack.us
Az előtető alatt aludtunk

A csúcsról a legrövidebb úton mentünk az Istenek-havasa irányába, minden nehézség nélkül, ugyanis a borókást teljesen elfedte a hó, csak a fenyők látszottak ki. Felérve az Istenek-havasa csúcsa alatti kisebb nyeregbe, lepakoltuk a táskákat, majd cucc nélkül felsétáltunk a csúcsra. A szokásos fényképezést követően (még mindig szép volt a kilátás), visszamentünk a táskákhoz, majd egy nagyobb fenyőcsoport szélárnyékába behúzódva megebédeltünk. A bátrabb kutya itt szemfüles volt, miután kiette a maradék májkrémet a csomagolásból, felkapta a hóra lerakott májkrémes kenyeremet és igen elégedett pofával megette azt is. Igazán haragudni nem tudtam rá, még az is lehet, hogy nem elcsenni akarta, hanem azt hitte, hogy direkt neki van ott, hiszen a hóról etettük eddig is: ami nem kézben van, hanem a talajon, az az övé.

Uploaded with ImageShack.us
Úton a Mező-havasra I.

Uploaded with ImageShack.us
Úton a Mező-havasra II.

Uploaded with ImageShack.us
Így stabilabb

Uploaded with ImageShack.us
Ereszkedés a Mező-havasról; balra az Istenek-havasa, jobbra a távolban a Nagy-Bihar felhőben

Uploaded with ImageShack.us
Úton az Istenek-havasa felé

Uploaded with ImageShack.us
Irány a csúcs - itt is volt szél

Ebéd után folytattuk az utat a gerincen a kőrakásig a Horgas-havas mellett. Innen már látszott a felhőkön az ég alján, hogy jön a rosszabb idő. Amikor innen folytattuk az utat, ahogy lendítettem fel a hátamra a táskát, megint megcsavarodott a sérült térdem, szerencsére én voltam leghátul, így nem tűnt fel senkinek, de egy pillanatra azt hittem, ennyi volt a túrának (legalábbis aznapra) részemről. Aztán múlt a fájdalom, de sokadjára is megtanultam, hogy aztán újra elfelejthessem, hogy hordanom kell a térdgumit, akármilyen kényelmetlen is.

Uploaded with ImageShack.us
Ebéd után menet tovább

Uploaded with ImageShack.us
A kőrakásnál

A Horgas-havas csúcsa alatt eloldalaztunk, majd a gerincen mentünk tovább. Úgymond eseménytelenül és kilátás nélkül folytatódott az út, ugyanis megérkezett a hó. Nem esett nagyon, hamar el is áll, de amúgy is igyekeznünk kellett a Bocsásza felé, ahol aludni akartunk a magasabb csúcsok közötti nyeregben. Ekkor már sejthető volt, hogy nem érünk oda időre, így a sárga sáv és a piros háromszög jelzések találkozása környékére változott a terv. Én Judittal mentem hátul (mint általában a túra folyamán), Ákos ment elöl, akinek nagyon jó helyismerete van a környéken, és gyönyörűen odavezetett minket a fent említett pont alatt levő esztenaromhoz. Közben még láthattuk az "Istenek-havasát mennyei fényben", ugyanis pont úgy nyíltak szét a felhők a naplementében, hogy tőlünk nézve a csúcs mögött törtek át a sugarak.

Uploaded with ImageShack.us
Azok a bizonyos fények

A romokhoz megérkezve azoknak a szélárnyékában próbáltuk meg elhelyezni a sátrakat, amire kicsit rá is segítettünk egy hófallal. Ha egyedül járok erre, vagy Judittal kettesben, nem jutottunk volna el idáig, én magamtól már rég megálltam volna egy sík területen és beástam volna a sátrat, nagyon le akart szakadni a vállam, hosszú nap volt. Kicsit megnyugtatott, hogy mindenki elfáradt, már komolyan aggódtam, hogy én vagyok gyenge, nem a túra nehéz.
Ahogy besötétedett, az ég is kezdett kiderülni, a felhők gyorsan úsztak át a Hold előtt, a tiszta foltokban gyönyörű volt az égbolt. Ha már idáig cipeltem a fényképezőgép-állványt (a Mező-havasig pedig Judit cipelte, ott vettem át), csinálni akartam pár használható éjszakai képet, de olyan hideg szél fújt, hogy kettő kép után visszamenekültem a sátorba kiolvasztani az ujjaimat. Nyugodtan állítom, hogy teljesen feleslegesen cipeltük végig azt a másfél kilót a hegyen.

Uploaded with ImageShack.us
Az egyik éjszakai kép - ezért tényleg kár volt cipelni az állványt

Az éjszaka szinte nyugodtan telt, reggel pedig az előzőnél korábban, hatkor keltünk. Kicsit hallgattuk, ahogy a hódara és eső felváltva pattognak a sátor oldalán, majd kikukucskáltunk a felhős, ködös, kicsit szeles reggelbe. Nem itt akartunk főzni és kiadósan enni, hanem a Cserepes erdészháznál, ezért pár falat után indultunk is. A piros háromszögön leereszkedtünk a sárga pont jelzésig, majd innen a legrövidebb úton, a sárga pont jelzésen mentünk tovább az Ördögmalom-vízesés felé. Ettől a szakasztól tartottam a legjobban, nagyon meredek, keskeny rajta az ösvény, nagy kövek vannak az úton, nyáron nem szeretem - ezzel szemben télen sokkal jobban járható. A hó szépen elfedte a nagy egyenetlenségeket, és aránylag könnyen lehetett benne oldalazni. A kék kereszt jelzésre kiérve leraktuk a táskákat, majd felsétáltunk a vízeséshez vizet venni és nézelődni. A hó elfedte a megfagyott részek nagyobb részét, én személy szerint szebbre számítottam, de így is bőven megérte a kitérőt. A kék kereszt jelzésen visszafordulva lementünk az erdészházhoz, és a mellette levő pavilonban főzőcskéztünk, ahol persze megint vacakolt a főzőm, majd hirtelen elaludt: kifogyott a benzin.

Uploaded with ImageShack.us
Reggeli borongós idő

Uploaded with ImageShack.us
A sátrak összebújtak a hidegben

Uploaded with ImageShack.us
A szemközti hegyoldal

Uploaded with ImageShack.us
Sziklák a vízesés környékén

Uploaded with ImageShack.us
"Ő" lenne a vízesés

Uploaded with ImageShack.us
De "ő" nekem jobban tetszett

Ebéd után nem a makadámos szerpentinen, hanem a rendes jelzésen, a Kis-havas mellett elhaladva folytattuk az utat. A gerincen továbbra is erős szél fújt, de az erdőben kellemes, fagypont körüli volt a hőmérséklet - felfelé izzadtunk, mint a ló, nagyon sok az a 300 m szintkülönbség úgy hirtelen, egyben. A rendes jelzésen folytattuk az utat a gerinc után is, átvágtunk egy kis völgyön a fenyvesben, ami nyáron egy nagyon hangulatos útvonal, nem érdemes a járművek számára is járható utakon egyszerűsíteni, most azonban a hó szinte teljesen elfedte azt a "csinos" kis patakot, amiért szeretek erre jönni.
A településre kényelmesen leértünk, csináltunk pár csoportképet a Csoda-forrásnál, majd pakolászás, átöltözés után járműre szálltunk és indultunk haza.
Ha röviden szeretném jellemezni ezt a túrát, akkor ez volt a valaha volt legjobb hangulatú, amin részt vettem, és ez nem a hegynek köszönhető, hanem a társaknak. Köszönöm, hogy eljöttetek, ennyit már régen nem nevettem! Gyertek legközelebb is, ha tudtok!